Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A vas- és fémipari üzemek általában a közép- és kisüzemek kategóriáiba voltak sorolhatók. Néhány nagyobb fővárosi és környéki vállalat azonban az ágazat jelentős reprezentánsa volt. Elsősorban a csepeli Weiss Manfréd konszern említendő, amely az országos nyersacéltermelés 16—18 százalékát, és az újonnan beinduló elektroacél-termelés 50 százalékát produkálta. Szerepe volt a mammutvállalatnak a fejlődő zománcedénygyártásban - a Lampart és a Vegyipari Gépgyár Rt. mellett — a lemez-, cső-, hengerelt áru- és rúdvastermelésben is. Az első magyarországi alumíniumkohó létrehozása is a konszern keretei között történt 1935-ben. Az acélgyártás terén a Ganz, a Hoffher és a budapesti MÁVAG gyárak öntödéi az országos termelés 2-3 százalékát adták. A színesfémkohászat, réztermelés vonalán erősödött a Metallochemia (Nagytétény). A fémgyártásban a Weiss Manfréd konszern mellett a Magyar Fémlemezipar Rt. említendő, amely ezekben az években tért rá az alumíniumötvözetek termelésére. Az országos gépipari termelésből a budapesti gyárak 1929-ben 64,6 százalékot állítottak elő. Ide számítva néhány Pest környéki nagyvállalatot, valószínűsíthető a nagy-budapesti 80 -85 százalékos részesedés. Az iparág nagy jelentősége mellett még súlyosabbnak tűnik a visszaesés mértéke, amely a termelési érték tekintetében 67 százalékos (1933), a munkáslétszámban 45 százalékos (1932) volt. Az iparági részesedés országos aránya 1932-ben 58,4 százalékra, míg az átlagos munkáslétszám 70,1 százalékra esett vissza. A budapesti gépipar, ha csökkentett munkaidővel is, de megpróbálta tartani jól képzett szakmunkás törzsgárdáját. A munkanapok száma a válság mélypontján több mint 50 százalékkal csökkent. A gépipart érintette a fővárosban a legsúlyosabban a válság; 1928-hoz képest 1933-ban a gyáripari termelés értéke 38 százalékkal, a gépiparé 61 százalékkal, a munkanapoknál 26,1 százalékkal szemben 48,3 százalékkal, a munkáslétszámnál 27,5 százalókkal szemben 45,8 százalékkal, a munkabéreknél 22,1 százalékkal szemben 27,2 százalékkal zuhant. A gépgyártó ágazat depressziója lényegesen elhúzódott, még 1935-ben is tényleges árakon számítva csupán 53 százalékát termelte az 1929. évi szintnek. Volumen alapon némileg jobb a kép. A gépgyártó iparág alcsoportjait tekintve a legsúlyosabb helyzetbe a kazán-, gép-, fegyver-, jármű- (vagon-, mozdony, hajó-, közúti jármű, mint pl. a teherautó, autóbusz, kerékpár) és varrógépgyártás került. 1933-ban termelése 100 millió pengővel, 37 millió pengőre csökkent (72 százalék). A 15 000 munkásból mindössze 7000 tarthatta meg munkahelyét. Az Első Magyar Mezőgazdasági Gépgyár Rt. kiszámlázási forgalma az 1928. évi 11 millió pengőről 1933ra egymillió alá esett. A cséplőgépek terén 1928-ban 468, 1932-ben 12 darabot adott el a gyár. A válság miatt az üzem néhány évvel később termelését leállította, telepét értékesítették. A MÁVAG cséplőgépgyártása az 1929. évi 1160 darabról 1932-ben 28 darabra esett vissza. A Hoffher gyár eladási forgalma az 1929. évi 20 millió pengőről 1932-ben 2 millió pengőre zsugorodott. A Ganz konszern gép-, vagon- és hajógyártási termelése az 1929. évi 46,5 millió pengőről 1933-ra 18,2 millió pengőre, a kiszámlázás 15,6 millió pengőre zuhant. A Láng gyár eladási forgalma 12,6 millió pengőről a mélyponton 2,9 millió pengőre esett vissza. A Ganz villamossági gyárának termelése az 1929. évi 24,1 millió pengőről 1933-ra 5,8 millióra (24 százalék) esett vissza. A munkáslétszám csökkenése több mint 50 százalékos volt. Az óragyártás, az orvosi készülékek, a műszerek, tudományos eszközök és tanszerek előállításával foglalkozó gyárak helyzete az import csökkenése miatt kedvezően alakult. A hazai személyautógyártás megszűnt. A reprezentáns Magyar Altalános Gépgyár Rt. termelése leállt. Visszaesett a teherautógyártás is. A MÁVAG és a Ganz gyárak autóbuszmotor- és alvázgyártása a fejlődő autóbuszközlekedés igényeinek alapján javult. A gépipar helyzetét összegezve megállapítható, hogy a válságtól legjobban sújtott fővárosi ágazat a gépipar volt. A gépgyárak katasztrofális helyzete nemcsak a főváros, hanem az egész ország gazdasági életére rányomta bélyegét. A válságból való lassú kilábalás éveiben valósultak meg azok a gyártmány- és termelési struktúraváltozások, amelyek már az 1920-as évek második felében aktuálisak lettek volna, de amelyeknek végrehajtása a konjunktúra időszakában elmaradt. A gépipar beruházási eszközöket előállító csoportja reagált a legsietősebben. A kényszerűség megkövetelte, hogy egy sor új, a piacon igényelt, kelendő és a külföldi verseny elmaradása miatt hiánycikknek számító terméket kezdjenek gyártani. Az új gyártmányok közül említést érdemelnek az új komplett erőművek és bányaberendezé«ek, az új rendszerű robbanómotorok, a vasúti motorkocsik (Árpád sínautó) és motorvonatok, folyami motoros személy-, teher- és tankhajók, Duna-tengerjáró hajók, korszerű textil- és konzervipari gépek, berendezések. A budapesti gépipari vállalatok által piacra hozott új gyártmányok nemcsak a belföldi igényeket elégítették ki, hanem jó részük a külföldi piacokon is vevőkre talált. Az 1930-as évek legnevesebb és legeredményesebb gépipari exporttermékeinek a Ganz motorkocsijai és motorvonatai bizonyultak, amelyekből négy év alatt, 1938 végéig több mint 900 egységet exportáltak Dél-Amerikába, Egyiptomba, Dél-Afrikába és Indiába. Keresett cikknek bizonyult a vasúti üzemeltetésre tervezett Ganz Jendrasik nyersolaj motor, amelyből több száz darabot adtak el a belga és a román vasutak motorizálásának céljaira. Az új termék