Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
igazgatóságtól segélyt kapott, s másutt helyezkedett el. Ezután már nem őrjárat, hanem naponta 14 rendőr védte a gyárat. Külön két rendőr őrizte a Bulcsú utcai villamosmegállókat, ahol a sztrájktörők fel- és leszálltak. Ez sem volt elég, a hajógyár előtti, Meder utca 9. sz. alatti rendőrőrs létszámát 10 fővel felemelték. A sztrájk a szervezett munkásság szolidaritását élvezte. Hetenként egy órai keresetüket adták át a sztrájkol óknak. Tiltakozások hangzottak el a két másik Ganz-gyárban — amire hatvan-hatvan rendőr kivezénylése volt a válasz. A sztrájk miatt félbemaradt megrendeléseit a Ganz-gyár vezetősége átadta a Lakos és Székely gépgyáraknak, ahol a munkások szolidaritásból nem vállalták a munkát. Az elhúzódó sztrájk lassan felemésztette a munkáscsaládok szerény tartalékait. A növekvő kétségbeesés, az elkeseredettség miatt a szakszervezet kénytelen volt a megegyezés módját keresni. A bedó bevezetését a munkások tudomásul vették, de fél évig a régi fizetéseikért dolgoztak. A sztrájkolókat is visszavették a gyárba. A bedórendszer lassan elterjedt a vas- és fémiparban, de nem maradt fenn tartósan. A textiliparban is sikerült a tőkéseknek a bedó nagy kiterjedésű bevezetése, s itt tartósan fenn is maradt. Az első nagy sztrájk a bedó ellen ebben az iparágban a Magyar Pamutipar Rt. üzemében 1930 novemberében robbant ki. A többségükben szervezetlen nőmunkások magukra maradva küzdöttek. A sztrájkba a KMP is bekapcsolódott, de a szakszervezet támogatása nélkül, anyagi tartalékok hiányában küzdelmük elbukott. A Pamutipar nődolgozóinak megmozdulását a fővárosi és környéki textilüzemek munkásainak bedóellenes sztrájkjai követték. Az 1930—3l-es évek legnagyobb és legjelentősebb textilipari sztrájkja a Magyar Juta- és Kenderipari Rt. pesterzsébeti gyártelepén robbant ki. Itt a bedómérések alapján 30 százalékos bérleszállítást határozott el az igazgatóság. Válaszul március 31-én 600 munkás lépett sztrájkba, és számuk gyorsan emelkedett 850-re. A harc szervezetten folyt, de itt is a tőkések bírták tovább. A több mint három hónapig tartó sztrájkban a bérredukciónak csak 5—10 százalékos csökkentését érték el. A jutagyári bedóküzdelmek még alig hagytak alább, amikor a város másik pontján, a kőbányai Ganzban robbant ki az a bedóellenes küzdelem, amibe a gyárigazgatás önkénye mindhárom Ganz-gyárat belesodorta. 1931. május 8-án egy vagonlakatost azonnali hatállyal elbocsátottak, mert nem teljesítette a bedórendszer alapján megállapított minimumot. A majdnem mérnökverést eredményező gyári felzúdulásnak a kirendelt rendőrség vetett véget. Több mint két hétig 50 rendőr őrizte a gyárat. A nagy meglepetés a másik két Ganz-gyár dolgozóit érte. A vagongyári esetre hivatkozva, innen is kizárták a munkásokat. Néhány óra alatt 5000 munkás került az utcára. Nyilvánvalóan a Gyáriparosok Országos Szövetségének haditerve szerint zajlott le minden, mert minél nagyobb munkástömegeket akartak megfélemlíteni, hogy a bedóval szembeni ellenállás csökkenjen. Bár a kizárt munkások visszavételdket elérték, a bedó bevezetését megakadályozni nem tudták. Május 26-án a Ganz-gyárakban a munkások egy vesztes sztrájk után álltak munkapadjaikhoz. 24 Nem a bedórendszer ellen, hanem az emberi megélhetést biztosító bérekért, nyolcórás munkaidőért egy harmadik szakma lépett fel 1931 tavaszán: a cipészek és a cipőgyári munkások. Ez a sztrájk jelentős győzelemmel ért véget. Kollektív szerződésben rendezték az új munkafeltételeket s a jelentősen megnőtt béreket. A bőripari és cipészmunkás küzdelmek jelentős része Újpesten zajlott, s szinte velük egy időben indultak harcba az újpesti asztalosok is. A város főleg kisipari pinceműhelyeiben 2000 munkás dolgozott. Bérüket 1931 tavaszán kétszer is leszállították. Heti munkaidejük a 78 — 80 órát is elérte. A sztrájk június 1-i kirobbanása valóságos hadiállapotot teremtett a városban. Állandóan rendőrségi készültség tartózkodott a város főbb pontjain. Már az első napokban letartóztattak 13 munkást. A körülbelül 1400 sztrájkolóból a június 3-i nagygyűlésen a Munkásotthonban 1200-an vettek részt. A győzelmes sztrájk eredménye 54 órás munkahét és 40 százalékos béremelés lett. A 1931 tavaszán és nyarán lezajlott sztrájkok párhuzamosan folytak a politikai és munkanélküli tüntetésekkel. Igen aktív ebben az időszakban a KIMSZ is. Tüntetéseik, megmozdulásaik szervesen hozzátartoztak a válság alatti főváros munkásmozgalmának arculatához. Megmozdulásaik gyakran összefüggnek a szemináriumi-politikai oktatást szolgáló vasárnapi kirándulásokkal. A budai hegyekben munkaszüneti napokon megjelentek a rendőr, a civil ruhás detektív és a csendőr járőrök, s éneklő, tanuló fiatalok után kutattak. Hosszú nyomozati jegyzőkönyvek maradtak fenn ezekről a forradalmi dalok tanulásától hangos erdei kirándulásokról. Május 8-án az Oroszlán-sziklánál hallott a rendőrnyomozó daloló ifjúmunkásokat. Egy hét múlva már Budán az utcákon vonultak az Tnternacionálét énekelve, s az őket megállítani akaró rendőrt kövekkel dobálták meg. Augusztus 30-án a kirándulásról csoportosan hazatérők „Munkát, kenyeret" kiáltásokkal vonultak végig a Margit körúton (ma Mártírok útja). Az ifjúmunkások, a szocialista érzelmű értelmiségi fiatalok politikai aktivizálódása az 1930. szeptember 1. után felpezsdült mozgalmi élet pozitív jelensége volt. Az elsősorban kommunista befolyásnak köszönhető ifjúsági szervezkedések azt is jelezték, hogy az 1930 végén bekövetkezett letartóztatások után a KMP újból rendezte sorait.
