Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

169. Az óbudai Flórián tér csatornázási munkálatai során felszínre került római kori fürdő maradványa, 1930 A törvényhatósági bizottságra csak a nagy összegű és jelentó'sebb ügyeket hagyta. A szakbi­zottságok működésót újból szabályozta: eszerint tanácsadó testület szerepét töltik be. Az állami ellenó'rzés fokozása egyik fontos mozzanata az új törvénytervezetnek. Ezt a célt kívánta elérni a Számszék kivonása a fővárosi törvényhatóság ellenőrzése alól, az üzemi választmány létre­hozása a kormánybiztos beállításának lehetőségével, valamint a főpolgármester jogainak kiter­jesztése az egész főváros gazdálkodásában. A kinevezési jogot elég körülményesen határozta meg a tervezet. A főpolgármester itt több jogot kapott, mint régebben, ugyanis a polgármester hatáskörébe eső kinevezéseknél is a főpol­gármesternek való bejelentés kötelezettségét írta elő. Az MSZDP a törvényjavaslattal kapcsolatban kisebbségi véleménnyel élt, melyet a pártveze­tőség már előbb megtárgyalt. Az előterjesztés a legélesebben tiltakozott a javaslat ellen és nem fogadta el, mert az az eddigieknél is jobban korlátozza az önkormányzatot. Az 1930-as törvény még legalább az autonómia látszatát fenntartotta a választott törvényhatósági tanáccsal. Teljes diktatúrát jelent a főpolgármester jogköre a gazdálkodás területén. „Semmiképpen sem képezhetik az üzemek adásvétel tárgyát, mert a kinevezendő kormánybiztos ezt jelenti." Az MSZDP új törvényjavaslat beterjesztését és ennek a visszautasítását javasolta. A bizottságok leszavazták a szociáldemokraták javaslatát, de mint kisebbségi vélemény szintén beterjesztést nyert. 10 A képviselőház 1934. február 21-i ülésén a törvényjavaslat tárgyalása megkezdődött. Az elő­adó szerint a főpolgármester államfői kinevezése megszünteti az 1930-as törvény felemásságát. Az ellenzék azon vádjára, hogy a főpolgármesternek kivételes hatalmat biztosít a törvény­javaslat, azt mondta: ellenőrző bizottságot hoznak létre, mely hasonlóan fog működni, mint a kormány mellett a képviselőkből összeállított 33-as bizottság. így alkotmányos garanciája is lesz a főpolgármesteri jogkörnek. Eüchler József a kisebbségi vélemény indoklásában hangoz­tatta, hogy még a régi törvény sincs végrehajtva, és már újabb novellát terjeszt be a kormány. Az 1930-as is rossz volt, de ez még annál is rosszabb. Az érdekképviseletek és az örökös tagok törlését kérte. A törvényjavaslat elfogadása után fasiszta és félfasiszta diktatúra veti meg a lábát a Városházán is, ezért nem fogadta el a javaslatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom