Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
Szociális, közegészségügyi eredmények. Az iskolaorvosi hálózat kiépítése nyújtotta lehetőségekből. A szociáldemokraták folyamatosan küzdöttek azért, hogy a nagyváros adottságait a külterületek munkáslakói is élvezhessék. A korszak elért eredményei között a legjelentősebb a belső és külső területek közti különbségek csökkentése. A különbségek eltüntetése során az utak építése és korszerűsítése, a víz-, villany-, gáz- és csatornahálózat növelése, a közlekedés javítása és olcsóbbá tétele voltak azok a célkitűzések, melyekért a baloldali várospolitika folyamatosan küzdött. A húszas évek második felében a főváros nagyszabású útépítési, illetve útjavítási programot hajtott végre. A több évig tartó útjavítás külterületekre való kiterjesztése, a fel nem újított utakon és utcákban a portalanítás elvégeztetése a baloldali várospolitikusok érdeme volt. Ekkor kapott szilárd útburkolatot Angyalföld, Óbuda, Kőbánya utcáinak jó része, vagy legalábbis portalanítást. Persze a rendezettség tekintetében meglevő aránytalanság a város belső részének utcái és a külterületekéi között továbbra is fennmaradt, de legalább a fontosabb útvonalak, utcák városi jelleget öltöttek. A külterületek lakossága érdekében követelte az MSZDP frakció rögtön törvényható-sági szereplése kezdetén a közlekedés megkönnyítését. Az új vonalak kiépítése a külső Bécsi úton, a VII. kerület, a mai XIV. kerület külső részein, Kőbányán jelentette a közlekedés megjavítását. Szorgalmazta a frakció az Aréna úti (ma Dózsa György út), a Hungária körúti, a Hajtsár úti (ma Május 1. út) villamosvonalak megépítését. A későbbiek során is számtalanszor sürgették, míg részben megvalósultak ezek a követelések. Megépült az Aréna liti vonal, ha nem is teljes hosszában, a Jászberényi út összeköttetése a Maglódi úttal, a pestlőrinci vonal második vágánya, a Villányi úti vonal, hogy csak a fontosabbakat említsük. Az óbudai temetői vonal csak évekkel később mint trolibusz vonal valósult meg. A frakció tevékenységét végigkísérte a viteldíjak csökkentésének, általában a közüzemi díjak csökkentésének követelése, a munkahelyre való utazás költségeinek mérséklése érdekében. Az ostende-i egyezmény elfogadása fejében az MSZDP elért 10 %-os tarifacsökkentést, de a továbbiakban minden ilyen követelés kemény ellenállásba ütközött. A polgári többség a fővárosi bevételek csökkentésétől félve, visszautasította ezeket az igényeket. A munkásság érdekében sikerült keresztülvinni a frakciónak az éjjeli járatok bevezetését, amit sínautóbuszok beállításával oldott meg a közlekedési vállalat. A munkáslakosság napi problémáinak megoldásában jelentősek azok a szociális, közegészségügyi vívmányok, melyeket a húszas évek második felében hozott létre, illetve valósított meg a főváros, főként a baloldal sürgetésére. Támogatta ezeket a törekvéseket a Városháza sokszor kormánytámogató, néha liberális szakembergárdája is, akik nélkül még annyit sem lehetett volna megvalósítani. Legjelentősebbek az anya- és csecsemővédelem, a gyermekek, az ifjúság érdekében tett intézkedések. A szociáldemokraták szerint ezen a területen vétettek legtöbbet Wolffék. Minden mást ki lehet javítani, de azt nem, állapította meg Szakasits Árpád cikkében, hogy az újszülötteknél 23 %-os volt a halálozási arányszám, mert a háború nyomorát még fokozta a kurzus városvezetése azzal, hogy a gyermekvédelem nem szerepelt a Wolff-párti többség költségvetéseiben. Az utca „nevelése" helyett sokrétű szociálpolitikát követelt az MSZDP. 97 A szociáldemokraták követelése volt, hogy a különböző jótékonysági egyesületek, alapítványok által fenntartott intézményeket a főváros vegye saját kezelésébe, építse be az évi költségvetésébe ezek fenntartását, gondoskodjon ezek fejlesztéséről. Ez ugyan csak közvetlenül a második világháború előtt valósult meg, viszont már a húszas években is jelentős intézkedések történtek ezen a területen, történetesen hat új anya- és csecsemővédőt hoztak létre, bevezették a tejakciót. Az iskolai tanulók érdekében napközi otthonokat létesítettek, megszervezték a tanulók élelmezését, a rászoruk>k segélyezését, a tanulók fürdőhasználatát. Ezek az akciók, r mint a napi 2000 ebéd, 12 ezer napközi otthoni férőhely, alig 10 —12%-átérintették a tanulóknak, de így is jelentős kezdeményezések voltak, mivel addig még ilyenek sem léteztek. A ruha-, cipő- és egyéb segélyekben még kevesebb tanuló részesült, az évenkénti ismétlődése azonban a szociálpolitika kezdeti eredményeit mutatta. Ezen akciók sorába tartozott a gyermeküdültetés megszervezése is, mely a húszas évek elején csak néhány száz gyermekre terjedt ki évenként, az évtized második felében viszont elismerésre méltóan megszaporodott az üdültetett gyermek száma. Az üdültetést a főváros saját hegyvidéki iskoláiban és gyermeküdülőiben, valamint a zamárdi, a fonyódbélatelepi, a balatonberényi telepeken valósította meg, részben pedig a megyék és néhány nagybirtokos jótékonysága felhasználásával. A KyernifkiiiIflltctésbeii részt rHtek száma 1922 464 1923 1 046 1924 503 1925 742 192« 5 998 1927 1928 1929 1930 10 899 14 844 17 852 18 8 63
