Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Politikai tüntetés a Tanácsköztársaság kikiáltásainak 4. évfordulóján Az 1924. évi sztrájkok Politikai küzdelmek afővcirosi szakszervezetekben érintett, s a Népszava szerint ez a szám március 3-án elérte a 70 ezret. Ebből a számból vasipari munkás volt 35 — 40 ezer. A kizárás teljes volt. Csepelen a korábban még dédelgetett 300 keresztényszocialista munkás is az utcára került. De elküldték a karbantartókat, sőt az éjjeliőröket is. Éjszakánként a WM-ben a tisztviselők és a művezetők tartottak ügyeletet.

49 A budapesti és Pest környéki vasasok általános sztrájkjának nagy visszhangja volt. A szakszervezeti választmány március 1-i ülésén támogatásáról biztosította a vasmunkásokat. A kizárt vasmunkások március 2-án nagygyűléseken ismertették követeléseiket Csepelen, Kispesten, Újpesten és a fővárosban a Thököly úton. A gyűléseken igen nagy számú részvétel mellett tárgyalták a kizárást. A fővárosban 5 ezren, Újpesten 3 ezren, Kispesten 250ü-an voltak jelen. A kizártak részére a budapesti és környéki munkások 7,5 millió koronát gyűjtöttek. A külföldiektől ennek a duplája érkezett be, de ez a kizárás tartama alatt nem került szétosztásra. A szakszervezetek és a munkáltatók közötti tárgyalások a kereskedelemügyi miniszter közbejöttével indultak meg. A március 16-i második tárgyaláson megjelentek a keresztényszocialista szakszervezetek képviselői, mire a tárgyalást a szociáldemokraták nem voltak hajlandók felvenni, s a keresztényszocialisták nélkül folytatódtak a megbeszélések. A tárgyalásokon csak 15 —20%-os béremelésre szóló ígéretek születtek. Ezt a munkások nem fogadták el. Március 2l-re a vasasszakszervezet a Thököly úti helyiségében és a környékén tiltakozó nagygyűlést rendezett. Utána a mintegy 3000 fős tömeg tüntető felvonulást rendezett. Éltették a forradalmat, a proletárdiktatúrát, az emigrációban élő munkásvezetőket, forradalmi dalokat énekeltek. A tüntetést a Teréz körúton (ma Lenin körút) a lovas rendőrök rohammal verték szét. Ha figyelembe vesszük az időközben megerősödött ellenzéki mozgalmat, a tüntetést nem számíthatjuk sjiontán akciónak. Az esemény külföldi sajtóvisszhangot is kiváltott. Feltételezhető, hogy az erős balratolódás, a felfokozott harckészség a szakszervezeti vezetőket arra késztette, hogy a már korábban közölt feltételek alapján megegyezzenek a gyáriparosokkal, valamint a Vasművek és Gépgyárak Országos Szövetsége képviselőivel. Ezt a megegyezést nem sikerült a szakszervezeti vezetőségnek többségi határozattal elfogadtatni. Ezért a vezetőség a tagság egészére kötelező határozattal elrendelte a március 26-i munkafelvételt. A sztrájkoló munkások felháborodása mérhetetlen volt. A szakszervezet székházában az összegyűlt tömeg fellázadt, Kabók Lajost a rendőrség védte meg a meg veretestől. A munkásság március 26-án sem vette fel a munkát. Újpesten a munkásotthonban a vasasok felelősségre vonták Kabókot a sztrájk hirtelen befejezése miatt. Az április 3-i újabb munkafelvételi határozat sikere sem a vasasok reformista vezetőinek eredménye, hanem a munkások által teremtett kényszerhelyzet miatt a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Vasművek és Gépgyárak Országos Szövetsége a március 23-i 15%-on felül újabb 25%-os béremelést adott. így is sokan kiábrándultak a szakszervezetből. A következő hónapok jelentős létszámcsökkenése főleg ennek tudható be. A megegyezés ellenére a munkafelvétel a fővárosban csak részleges volt, Kispesten és Újpesten a sztrájk folytatódott. A kispesti polgármester jelentéséből tudjuk, hogy a rend május^végére helyreállt. Júniusban már újra sztrájk volt Csepelen is, mert 400-an a martinból bérkövetelések miatt leálltak. Ugyanabban a hónapban kizárással végződő sztrájk volt a pestlőrinci Lipták-gyárban. A munkanélküliség fokozatos emelkedése lassan háttérbe szorította a sztrájkokat. 1924-ben a fővárosban még két iparág állta a sarat: a vasasok és a nyomdászok. Pedig éppen a vasasoknál tragikusan indult az év: 1924 januárjában munka hiányában a Ganz-Danubiusból 4000 embert küldtek el. Csepelen eredménytelen sztrájkok zajlottak le, kénytelenek a sztrájk előtti bérekért felvenni a munkát. A fővárosi általános nyomdász sztrájk t április 7-én robbant ki, s a munkások háta mögött megkötött megegyezést a szakszervezeti tagság nem fogadta el. A nyomdák valósággal rendőri megszállás alá kerültek. A sztrájk végül is eredményesen zárult. A különböző szakmák kisebb sztrájkjai is bér ja vitásokat eredményeztek. Egyes számítások szerint 1924 végén az 1914 előtti bérek 85%-át kapták, s ez igen jelentős változás az 1921 —22-es színvonalhoz képest. Azt figyelembe véve, hogy a közszükségleti cikkek árai csökkentek, 1924 végére a munkásság visszahódította az 1914 előtti életnívót. A szakadatlan harcok, küzdelmek nem voltak eredménytelenek. Az 1919 — 1924 közötti öt év szakszervezeti küzdelmei azonban nemcsak gazdasági, de politikai eredményekben sem szűkölködtek. A legalitásért folytatott küzdelmet 1922 után felváltotta a szakszervezeteken belüli politikai küzdelmek sora. Az üzemek és gyárak sztrájkmozgalmai a szakszervezetek bizalmi férfi hálózatán keresztül a szakszervezetek tudtával zajlottak le. Az ún. vadsztrájkok nem jellemzői e kornak. A szakszervezetek vezetése ebben a kérdésben igen jelentős hatáskörrel rendelkezett. Ezt különösen fokozta az, hogy a megegyezések mindig a szakszervezetek közbejöttével születtek meg. A sztrájkok szabályozása, a lefolyásuk irányításában való aktív részvétel a reformista vezetés központi kérdése volt. Ezt hatalmi kérdésnek tekintették. Jogtalan általánosítás veszélye nélkül elmondhatjuk, hogy a szakszervezeti vezetőségek a 20-as évektől felmérhetően kerülték a nagy tömegméretű sztrájkokat. Az anyagilag jól fedezett sztrájkokat támogatták, amelyek egy-egy szakmára