Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A Wolff-párt üzelmei, a BSZKRT ügye, a Zilahi-botrány, a Liszthivatal vezetőinek visszaélései, az álláshalmozások, a mammutfizetések, a beváltatlan ígéretek, a magas közüzemi tarifák és a közszogáltatások akadozása, a főváros elhanyagolt állapota stb. következtében a lakosság egyre nyíltabban lépett fel a párt ellen. Az ellenzéki sajtó is mindinkább leplezte a Wolff-párt igazi arculatát. A keresztény párt négyéves egyeduralmának áttekintésekor kitűnt, hogy a várospolitikában a legszűkebb klikkérdekek érvényesültek, a városi intézményekben és az üzemekben a párt exponensei ültek és gazdagodtak. A baloldali szocialista ellenzéknek az 1925. évi községi választások előtt kiadott röplapja kitűnően jellemzi Wolffék uralmát: ,,Mi volt eddig a budapesti Városházán? Egy elvtelen társaság harácsoló tobzódása. Wolff Károly és kísérete mint hódító hadsereg vették birtokukba a várost. Ami sógoruk, komájuk, kutyájuk, macskájuk és más pereputtyuk volt, azt mind állásokba ültették s a kereszt jegyében raktak elviselhetetlen keresztet a budapesti munkás és kisember vállaira. Minden akciójuk reakció, fajvédő hevületüknek minden erupciója korrupció volt. Budapest községi élete a gyanús üzleteknek végtelen sorozatává rothadt, a város urai csak kerestek, de a lakosság javát egyik sem kereste, a közvagyont szétpazarolták, és amit el nem ajándékoztak egymásnak, azt szétpanamázták, a városi üzemeket kisarcolták és elpusztították és Budapestet, Kelet-Európa legnagyobb centrumát a világ legpiszkosabb, legdrágább, legzüllöttebb, leggazdátlanabb városává tették meg. Amit Wolffék városa a városi adókkal csontig nyúzott budapesti lakóknak ad, az minőségben a legalacsonyabb, árban a legmagasabb színvonalon mozog. Víz, gáz, villany, köztisztaság: kell-e mondani, hogy mi van velük? Közigazgatás, közellátás, közlekedés említsük-e ezeket a szégyeneket ? "

25 Már a Teleki-kormány is foglalkozott a lakáskérdés problémáival. A tervezetet az igazságügyminiszter a fővárosnak is megküldte, ahol a törvényhatóság különböző bizottságai, majd egy 12 tagú ad hoc bizottság foglalkozott vele. A kérdés kapcsán éles vita alakult ki a pártok között, végül is a Bethlen-kormány nem tartotta olyan sürgősnek a kérdést, majd rendeleti úton szabályozta. Abban mindenki egyetértett, hogy lakást kell építeni, de hogy hogyan, kinek a terhére, mi módon: már nagyon eltértek a vélemények. A többségi párt egyes tagjai azon a véleményen voltak, hogy a lakáshivatalt meg kell szüntetni és a főváros vegye át annak szerepét; ezt az elgondolást végül is elutasították. A demokraták a lakbér felemelésével nem értettek egyet, és támogatták a progresszív lakásváltság kivetésének javaslatát. A lakásfelszabadítást ellenezték; addig, míg a kereslet-kínálat ezt magáté>l meg nem oldja, nem szabad vele élnie a kormánynak - hangoztatták. Olyan nyilatkozatot fogadtak el, hogy a közgyűlés nem ért egyet a lakáskérdés jogfosztással (rekvirálással) történő megoldásával, és az építést kell szorgalmazni. A lakásépítés terheit a népjóléti minisztériumra hárították át. A főváros álláspontjának kialakításában erősen éreztette hatását az a tény, pártállásra való tekintet nélkül, hogy a közgyűlés tagjai sorában 56 háziúr volt, és a lakók védelmét az ébredőkhöz közel állóCsilléry és Usetty Ferenc képviselték; így egyértelmű álláspontot a főváros nem tudott produkálni.

26 A kiadott lakásrendeletet kényszerhelyzet szülte, és ,,a kormány nehezen szánta rá magát, hogy a háború előtti lakásárakon ilyen radikálisan változtasson, amíg a házak jövedelmet nem hoznak, a magánépítkezés nem indulhat meg" — ahogy Kozma Miklós a rendelet kibocsátását és körülményeit összegezte jelentésében.

27 A kezdetben egységesnek tűnő keresztény párt frontján lassan repedések mutatkoztak. Az egyik leghangosabb képviselője, Friedrich István, akit ugyan a Tisza-perben felmentettek, de a második királypuccs után néhány napra letartó-ztattak, ettől kezdve a jobboldali ellenzéket képviselte, bár továbbra is a csoporthoz tartozott. A legszélsőségesebb irányt képviselő Usetty Ferenc 1923 elején meghalt. Ereky Károly gépészmérnök, a Friedrich-kormány volt minisztere teátrálisan szembefordult Wolffékkal és Bethlen híve lett; Rassay Károly, Bárczy István volt államtitkára a polgári ellenzékhez csatlakozott. A bomlást erősítette a bethleni egységes párt győzelme a második nemzetgyűlési választásokon, mely a főváros vezetésében is éreztette hatását. Ezek ellenére Wolffék szilárdan kezükben tartották a megszerzett Városházát. Ezzel a reakciós, szélsőséges társasággal birkózott a liberális-demokrata ellenzék. A két csoport között végleg kiélezte az ellentéteket Zilahi-Kiss Jenő megválasztása alpolgármesterré. Ez ugyan semmi különöset nem jelentett, eggyel több vagy kevesebb ébredő a vezetésben, az ellenzék viszont ezt provokációnak tekintette, és látványosan kivonult a közgyűlésből 1923 júliusában. Először 56 ellenzéki és néhány volt keresztény párti képviselő mondott le mandátumáról, az ősz folyamán még 13. Behívták ugyan az összes pótkép viselőt, de így is üresen maradt a közgyűlési teremben 45 hely. A többségi párt egyeduralmára a főváros létrehozásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségekkel tette fel a koronát. Az 1923. november 17-én tartott díszközgyűlésen Wolff alvezére, Csilléry a destruktív sajtó ellen uszított és megállapította, hogy ,,ez a bűnös szellem termelte ki a bolsevizmus és proletárdiktatúra vörös virágait".

28 Ugy tetszik, Horthy jelenléte inspirálta az ellenforradalmi puccsban részt vevő fogorvost a fővezér 1919-es vádjainak megismétlésére. Nézetkülönbségek a lakáskérdésben Kiválások n kurzuspártból, az ellenzék passzivitásba vonni