Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Ez nemcsak a főváros lakossága nagy részének, hanem még a kormánynak is sok volt. Wolffék ugyanis azon mesterkedtek, hogy az 1923. december-31-én lejáró törvényhatóság mandátumát a kormány hosszabbítsa meg. Bethlen eddig nem foglalkozott a főváros ügyeivel, egy-két kisebb kritikát leszámítva. Uralmi rendszerének konszolidálása, a gazdasági élet „szanálása", a külföldi kölcsön feltételeinek megteremtése foglalta le idejét. Azonkívül már ekkor gondolt arra, hogv saját városházi pártot hoz létre. Nem mintha a Keresztény Községi Párt irányvonala neki nem felelt volna meg, csak Wolffék városházi politikája, zajos antiszemitizmusa, a kormányintencióknak való kesztyűdobásai kezdtek kényelmetlenné válni, főleg a külföldi nagybankokkal való tárgyalásai során. Saját pártjának megteremtése azonban egyelőre nem valósult meg, bár megkezdték a tárgyalásokat a Wolff-párt mérsékeltebb tagjaival. Azonkívül a fővárosi törvényhatóság újjáalakítására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett be a belügyminiszter 1923 végén, de ennek megtárgyalása is elhúzódott. A keresztény Az év utolsó közgyűlésén a végnapjait élő törvényhatóságibizottság nevében Ernszt Sándor a -párti Város- belügyminisztert támadta, mert nem gondoskodott a meghosszabbításról. Midőn már látszott, haza veg- n0

gy a főváros exlex állapotba kerül, sürgősen letárgyalták az 1920. és 1921. évi zárszámadásokat, az 1923. és 1924. évi költségvetéseket. A polgármester bevezetőjében védelmezte a keresztény párti három és félévnyi időszakot; a „nem alkotás" általánosan hangoztatott vádját utasította vissza, hangsúlyozva, hogy az általános pénzügyi helyzet javulásáig várni kell. A fővárosi gazdálkodással kapcsolatban elmondotta még: az élelmiszerek árának szabaddá tételével a fővárosra hárult az a feladat, hogy a lakosságnak segítségére legyen az élelmicikkek beszerzésénél, ezért hiteleket vett fel. Bár a háború és a forradalmak idejéből származó hiányokat már a Főváros majdnem megszüntette, a korona romlása miatt nehézségekbe ütközött a város gazdálkodása. A város nevében a háborús vagyon megadóztatását követelte a kormánytól. A néhány megmaradt ellenzéki támadta az elmúlt időszak pénzügyi politikáját, hogy az inflációt nem használta ki a pénzügyi igazgatás a külföldi kölcsönkötvények felvásárlására, azonkívül az abbamaradt beruházások miatt is. Hangoztatták, hogy a költségvetési egyensúly fiktív az infláció miatt. A keresztény párti szónokok megfontolt, felelősségteljes időszaknak állították be a városházi egyeduralmuk időszakát.

29 A keresztény párti Városháza időszaka a munkásság, de még a liberálisabb polgárság tiltakozását is kiváltotta. A keresztes lovagok pózában tetszelgő pártvezér, megjelenésében teljesen ellentétes jelenség volt, dühöt és gúnyt váltott ki a fővárosi közönség részéről. Felhánytorgatták német származását, foglalkozását (a királyi vagyon gondnoka volt), a Károlyi-kormánynak tett szolgálatait — hogy rajta keresztül az általa képviselt politikát marasztalják el. A munkássajtó egyértelműen negatív korszakként értékelte a kurzus három és félévnyi időszakát és az azt követő másfél évet, — amint megállapította a szociáldemokrata ellenzék, a későbbi féllegális munkáspárt röplapja.

30 Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a súlyos infláció, mely csak a korszak végén enyhült, nem tett lehetővé nagyvonalú pénzügyi politikát, bár a hasonló körülmények közt levő Bécs a szociáldemokraták igazgatása alatt abban a korszakban is fejlődött, megindultak az építkezések és megkezdték haladó szociálpolitikájuk megvalósítását. Újra kor- Az 1920-ban megválasztott törvényhatóság mandátumának lejárta után a kormány újra kormánybiztos a mánybiztost nevezett ki a főváros élére Terstyánszky Kálmán belügyminisztériumi főtisztviselő Fővárosnál személyében, a törvényhatóság hatáskörét pedig újra a tanácsra ruházta. A kormánybiztos a kormánybefolyás érvényesítését jelentette, de a kurzus fővárosi főtisztviselői és a megmaradt közigazgatási bizottság révén, mely a főváros és a területén levő állami intézmények közötti kapcsolatot jelentette, továbbra is a keresztény párt szelleme maradt az uralkodó. A kormánybiztos személye csak átmeneti megoldást jelentett, mert 1924 augusztusában lemondott, utódául a kormány Ripka Ferencet, a gázművek vezérigazgatóját nevezte ki és megbízta a főpolgármesteri teendők ellátásával is. Ripka a kormánykörökkel, elsősorban Vass Józseffel való jó kapcsolatainak köszönhette kinevezését. Önálló politikai elképzelései nem voltak, így alkalmas volt arra, hogy a kormány exponense legyen a fővárosnál. Kinevezése nem okozott osztatlan lelkesedést a főváros vezetésében eddig egyeduralmat gyakorló Keresztény Községi Párt köreiben. A közigazgatási bizottság 1924. szeptember 15-i ülésén Csilléry tiltakozott a kormánybiztos kinevezése ellen, azt törvénytelennek nevezte, mert az azóta érvényét vesztett 1920. évi IX. tc. alapján történt. Ripka válaszában megkérdezte: elődjénél ugyanez a helyzet állott fenn, akkor miért nem tiltakozott a keresztény párt nevében ? Wolffék saját emberük, elsősorban a polgármester megbízását szerették volna elérni.

31 Ripka kinevezése utáni nyilatkozatában és a fővárosi tanács előtti bemutatkozásában a pártharcok következtében eluralkodott gyűlölködés ellen emelt szót, mely véleménye szerint ártott a városigazgatás régi jó hírének. Feladatának tekinti, mondotta, a közönség bizalmának visszanyerését, hogy lássák: ,,a városháza nem politizál, hanem dolgozik". Kijelentette: ,,ő a megbocsátás híve, a kormánynak hűséges exponense akar lenni, de ugyanilyen hűséggel fogja szolgálni a főváros közönségének érdekeit is".