Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
közepette jelentette ki, hogy a villamosvasúti jogviszonyokat rendezni kell a város feletti hatalmat birtokló VVolff-pártnak a közlekedési politika terén döntő befolyás biztosításával, valamint azzal a céllal, hogy a villamosvasutakból a főváros részére új jövedelmi forrást képezzenek. 20 E politika jegyében, amint a területhasználati szerződések alapján először jogi lehetőség adódott, 1921. január 1-én felmondást kézbesítettek a leghatalmasabb közlekedési vállalat, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság címére. A felmondás értelmében a főváros 1923. január 1-ével — megváltási ár fizetése mellett — saját kezelésébe veszi a villamosvasutakat. A keresztény párt annyira a saját belső ügyének tekintette a villamosvasutakat, hogy a megváltás előkészítésére és az átvétel lebonyolítására alakított 12-es ad hoc közgyűlési albizottságba — amely ráadásul még üléseit is titkosan tartotta — a párt „színe-javát" delegálta. A bizottság ülésein elhangzott vezéri és alvezéri megnyilatkozások nem hagytak kétséget a párt valóságos céljai tekintetében a villamosvasutakkal kapcsolatban. Rénvi alpolgármester javasolta, hogy a tarifákat még az álla1 / • i // 1 •* 1 ' 1 1 J_ 1 11 111 íj I • 1 X O . j\ () (* li 11( l C1 1 H )JK Vi U cl |)tlí't ít mi kezeles időszakában a lehető legmagasabbra kell emeltetni, keresztény kurzus nehogy a főváros legyen kénytelen tarifaemeléssel kez- várospolitikáját bíráló deni. plakát ja a 20-as évek elejéről A villamosvasutak községesítése azonban a felmondással még nem volt befejezett ténynek tekinthető. A részvényesek attól tartottak, hogy a szerződés szerint a villamosvasutakért járó megváltási díjat a főváros inflációs koronával, egy összegben fogja kifizetni. Az anyagi veszteség, a remélt kártérítés elmaradása és a hatalmi kérdésben elszenvedett vereség a vasúti tőkéseket elkeseredett ellenakciókra sarkallta. Minden befolyásukat latba vetették, hogy a kormány ne hagyja jóvá a főváros felmondását. Jogszerűség tekintetében azonban nem volt kétség: az 1895-ben, a lóvasutak villamosítása alkalmával létesített koncessziós szerződés első ízben 25 évi üzemeltetési jog lejártával adott lehetőséget a fővárosnak a megváltás ellenében történő községesítésre. A kormány tehát, bár többféleképpen is nyomást gyakorolt a fővárosra, végül is kénytelen volt jóváhagyni a felmondást. Nem helyezkedhetett más álláspontra a Bethlen-kormány sem. Különösen azt követően, hogy a Wolff-párt alkut kötött Hegyeshalmy Lajos kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel, a MÁV volt vezetőjével, biztosítva számára a majdan létrehozandó városi közlekedési vállalat egy igazgatói székét s más — nyilvánosságra nem került — kedvezményeket. Valószínűnek látszik, hogy Hegyeshalmy részben a keresztény párt iránti túlzott rokonszenve miatt volt kénytelen kiválni a Bethlen-kormányból s adta át helyét egy arisztokrata, konzervatív politikusnak, Valkó Lajosnak. Mindazonáltal a keresztény párt győzelme a vasútmegváltási ügyben nem volt maradéktalannak tekinthető. A vasutakat és a hozzájuk tartozó berendezési tárgyakat végül is megkapta a főváros, pontosabban az 1922. december 27-én életre hívott Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT), de nem sikerült megszerezni a dúsgazdag vasúttársaságok korlátlan nyerészkedése révén felhalmozódott ún. szabad vagyont. A BSZKRT igazgatóságába — követve Bárczy István és az akkori városvezetők 1915-ben megkezdett gyakorlatát — 1923-ban a kereszténypárti városvezetők és pártkorifeusok ültek be: Sipőcz Jenő polgármester igazgatósági elnök, Folkusházy Lajos alpolgármester alelnök, Rényi Dezső volt alpolgármester (nyugdíjaztatta magát, hogy elfoglalhassa a vezérigazgatói tisztet), Buday Dezső, Platthy György, Till Antal tanácsnok, Kandó Kálmán, Erney Károly és a már említett Hegyeshalmy Lajos. E vezérkar természetesen sietve felvette a községesítési harc fáradalmaiért esedékes honoráriumot: 1924-ben egyedül mint igazgatósági díjazás (az új pénznemre átszámítva) 125 ezer pengő illette őket; ehhez járultak a beolvasztott, illetve üzemkezelésbe vont kisebb közlekedési vállalatok igazgatósági tiszteletdíjai, mert külön igazgatósága volt ugyanazon személyekkel — a Ferenc József Földalatti Vasútnak, a Budapest Szentlőrinci Helyiérdekű Vasútnak, a Budapest-vidéki Vasútnak és a Budapest Újpest Rákospalota Vasútnak is. Az igazgatósági díjon kívül végrehajtó bizottsági tagsági díj is megillette a szűkebb vezetőséget. Rényi vezérigazgató fizetése — az alpolgármesteri nyugdíjjal együtt évi 114 632 pengő volt, amely összeg megfelelt mintegy 90 szakmunkás vagy 180 segédmunkás és csaknem 200 tisztviselő fizetésének. Az aranyeső a párt más tagjaira is hullott: a keresztény párt vezető funkcionáriusai, a párttal szimpatizáló városi főtisztviselők is megkapták a maguk busás sápját a községesített villamosvasutaktól, mert mondvacsinált szolgálatok fejében 1500 -2000 pengős jutalmakat osztogatott a bőkezű igazgatóság. A legálisnak elkönyvelt díjazásokon kívül az
