Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

15-szörösére, a burgonyáé 7-szeresére nő. A zöldség és gyümölcs mennyiségének növekedése azonban csak 2 és 1/2-szeres; ezeken a területeken a piaci kofák és az utcai árusok, házalók továbbra is megőrizték jórészt a városkörnyék termelésére támaszkodva — pozíciójukat. Ugyanakkor kétségtelenül kifejlődött, illetve megerősödött egy élelmiszer-nagykereskedőibizományosi réteg is, bár sokak szerint e 25 — 30 jelentéktelen vállalkozás - mely tőkeszegénysége folytán üzleteket is köt — éppen hogy drágítja az árakat. Kétségtelen azonban, hogy a hatósági közvetítő forgalma a csarnokba érkező árumennyiségnek másfél évtized alatt egyre kisebb hányadára szorítkozik: egyre nagyobb rész érkezik meghatározott nagykereskedő részére. Kétségtelen hibái és hiányosságai ellenére is, ez Budapest saját fogyasztására szállítani képes élelmiszer-nagykereskedelmének kialakulását jelenti. A vásárcsarnoki rendszer minden drágaságát, bürokratizmusát illető, nem kis részben nagyon is jogos bírálat, támadás ellenére is nemcsak mennyiségileg növelte a főváros élelmiszer-felhozatalát, hanem nagyban ki is tágította a város vonzáskörét. 1898-ban a budapesti vásárcsarnokokba érkezett 47 100 mázsa áruból a 10-szer egyszerre legalább 1 tonnás tételeket küldő helységek száma mindössze még csak 84 volt; köztük vezetőhelyen Dunaföldvár és Nagykőrös áll 217, ill. 135 baromfit, tojást, zöldséget és burgonyát tartalmazó szállítmánnyal — nyilván nemcsak saját magának, hanem egész tágabb piackörzetének áruiból is. Utánuk Kalocsa, Kecskemét és Monor következik 97, 94, ill. 88 szállítmánnyal; közülük Kecskemét főleg gyümölcsöt, Monor kizárólag kenyeret és lisztneműt szállít, Kalocsáról elsősorban baromfi és gyümölcs érkezik. Harta és (legtávolabbi pontként) Mezőberény 70—70 esetben jelentkezik; előbbi egyenletesen megosztott baromfi-, tojás-, zöldség-, gyümölcsszállítmányokkal, utóbbi csak baromfit szállít, de már tojást nem. A szállítmányok között általában a baromfi és a gyümölcs vezet: 2497 szállítmánynak több mint a felét ez teszi ki, és eredetére nézve is ez a legváltozatosabb - vasúton és hajón egyaránt érkezik. A tojás és a zöldség 537 szállítmánnyal szerepel; ezenkívül még burgonya érkezik nagyobb számú, mintegy 190, csak vasúti szállítmánnyal: ebből 45 Tatatóvárosból. 1910-re ezeknek a nagy tételben szállító helységeknek száma 358-ra, a szállítmányok száma pedig 5387-re nő. Közülük Dömsöcl (gyümölcs) 173, Farkasd (zöldség) 191, Hodász (burgonya) 101, Hatvan (gyümölcs) 100, Makó (zöldség) 241, Nagykőrös (gyümölcs, zöldség) 305, Negyed (burgonya, zöldség) 265, Öscsanád (burgonya) 140, Rakamaz (burgonya) 225, Újvidék (burgonya, főzelék) 112, a láthatólag Dunaföldvár örökébe lépő Tolna-Mözs (burgonya) 325, Vaja (burgonya) 187 szállítmánnyal szerepel. Kereken 2400 szállítmány, az egész felhozatal jó 2/5 része ilyen módon összesen csupán 12 helyről: gyakorlatilag persze 12 körzetbőlszármazik. Jellemző, hogy csak a legnagyobb, 100 szállítmánynál többet szállító helységeket nézve, a nagykereskedelem e 12 év alatt a hagyományos íélhozatali gócpontok (Duna —Tisza köze, Duna mente) mellé hogyan vont be^ érdekkörébe egyre távolabbi és így olcsón szállító területeket: a Torontál megyei Farkasdot, Qscsanádot, és a csanádi Makót magában foglaló régió egymaga 572 szállítmányt küld; most kapcsolódik be Szabolcs-Szatmár burgonyája (Hodász, Rakamaz, Vaja: 513 szállítmány), a csallóközi zöldség (Negyed) miközben a jóval közelebbi, de úgy látszik drágábbnak vagy érdektelennek bizonyult helységek már kiesnek a felhozatal fő tényezőinek a sorából (pl. Kecskemét, Monor). A legfeltűnőbb az elővárosok, de még a tágabb városkörnyéknek is gyakorlatilag teljes kiszorulása a nagykereskedelemből, termelőikkel és kupeceikkel majd Budapest piaci és házaló kereskedelméről szólva fogunk még találkozni. Mérleg és Áttekintve Budapest nagykereskedelmének fejlődését láthatjuk tehát, hogy a város a miilenperspektívák nium és az első világháború közötti korszakban is megmaradt Magyarország legnagyobb árupiacának — ha ebben a szerepben már nemcsak a korábban oly jelentős kiviteli kereskedelmének, hanem (s egyre inkább) magának a hatalmas városnak és nemcsak lélekszámban, hanem ipari termelésben is növekvő elővárosainak jelentősége is erősíti. Ez természetesen együtt jár a város nagykereskedelmének bizonyos átrétegeződésévei : az exportágak mellé a sajátlagosan a nagyvárosi piac igényeire jellemző ágazatok és üzemformák felzárkózásával — s ugyanakkor a régi exportkereskedelem jelentőségének a maga egészében elkezdődő háttérbe szorulásával. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Budapest korábbi, nagy, hagyományos, a várost annak idején az ország gazdasági központjává elsősorban formáló exportkereskedelmi ágazatai - a budapesti kereskedelemről rajzolt képünk utolsó fővonásaként — ne törekedtek volna továbbra is pozícióik megerősítésére, üzleti körük bővítésére. A reformkor óta kínálkozó nagy üzlet: a Balkánra való behatolás, a balkáni kereskedelem közvetítésének monopolizálása — és ugyanakkor a balkáni piac meghódítása a hazai ipar cikkei számára — még korszakunkon át is legfőbb, csábító eélja törekvéseiknek. Ez a törekvés azonban egyre több akadályba ütközik. Egyrészt a hazai agrárkörök végül is győztes érdekeibe, melyeket veszélyeztetni látszik a beözönlő balkáni állat és gabona versenye a hazai piacon — másrészt a külföldi, elsősorban a német verseny roppant megerősödésébe magán a Balkánon is végül maguknak az érdekelt balkáni országoknak a Budapest által képviselt magyar monopol törekvésektől való egyre erőteljesebb függetlenülési törekvéseibe. De a magyar gazdasági élet ekkorra már igazi vezetői, a nagyban-