Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

EPILÓGUS

vonzott magához, akiknek számára azonban, ha az elhagyott faluhoz képest általában többet nyújtott is, végső fokon, és éppen az alapvető szükségletek szférájában, csak — legjobban a lakáskérdés megoldatlanságán lemérhetően rendkívül szegényes viszonyokat tudott teremteni. Ha ezeknek a sokszorosan egymásra rétegeződött fejlődési elemeknek összeműködése a budapesti társadalmi szerkezetben annak egyik oldalán végül is szinte szükségképpen egy igen nagyszámú, ám igen szegényesen élő proletariátust hozott létre — a szerkezet másik oldalán visszafogta szélesebb, valódi polgári rétegek kialakulását is. A várost 1848-ig vezető polgárság túlnyomó része, tulajdonképpeni törzse, már 1848 előtt is gyenge és alkalmatlan volt a város adottságainak egy valódi kapitalista fejlődés kereteiben való kihasználására; gyorsan és véglegesen versenyképtelennek is bizonyult a kapitalizmus kibontakozásával színre lépő szűk, de tőkeerős nagypolgársággal szemben. A hatvanas évektől kezdve ezek irányításával rendkívül meggyorsuló fejlődés pedig szinte természetéből következően is — már nem is igen igényelt szélesebb, valódi polgári középrétegeket, és ilyenek kialakulását csak kevéssé tette lehetővé. Sőt, egyelőre azokat is visszaszorította, akik a kispolgárság soraiból emelkedve, a század közepéig már csaknem eljutottak a középrétegek színvonalára. így azokat a funkciókat, melyeket a kor városfejlődésében a társadalmi szerkezetben általában e polgári középrétegek töltöttek be, Budapesten túlnyomó részben részint a nagytőkétől, részint a közhivatalnokságot és általában a közületi alkalmazottak számát hasonló gyorsasággal nagyra növelő államtól közvetlenül vagy közvetve függő elemek vették át. Ha e csere hosszú ideig nem volt is feltűnő (legfeljebb abban, hogy ezek az elemek az eltűnt polgárság eleven példájának híjával a polgárosuló nemesség eszményeit és magatartását veszik át), nem lehet meglepő, ha a válság idején, már első jeleinek jelentkezésekor is, e középrétegek immár valóságos helyzetüknek megfelelően kezdenek viselkedni. Azonosan e szempontból a kispolgárság tömegével, amely ugyanígy nagy részében már csak nem is valódi kispolgárokból, hanem a kispolgári életmód szintjét elérő különböző alkalmazottakból áll, és csak másik részét alkotják formailag önálló, de anyagilag jórészt inkább a proletariátus színvonala felé szorított valódi kispolgárok. Számbelileg erős és anyagilag tömegeiben igen szegényen élő proletariátus, ugyanakkor számbelileg gyenge középpolgárság és anyagilag általában még gyengébb kispolgárság, melyet a középpolgár, illetve kispolgár szintjón és módján élő alkalmazotti rétegek vesznek körül világos, hogy az így kialakult, általuk és a szembenállásukból előálló feszültség által jellemzett polgári társadalomszerkezet igen kevéssé lesz stabil. Es valóban: a századfordulótól kezdve, amikor a gazdasági fejlődés új szakasza a szerkezet ilyen, sokáig észre nem vett gyengeségeit nyilvánvalóvá is teszi, már e feszültség lesz az, mely egyre erősebben nyomja rá bélyegét Budapestegész életére. Stabilitás, biztonságérzet erre, a millenniummal kezdődő korszakra oly jellemző megrendülése, a rá adandó válasz keresése során a város egész atmoszféráját kezdi átformálni, polarizálva a magatartásokat: részint a stabilitásnak legalább illúzióját hajszolva, azt megteremteni is igyekezve, részint egyre határozottabban készen az ebből a bizonytalanságból adódó, immár előremutató következtetések levonására. Nemcsak a politikát: az irodalmat és művészetet éppúgy átjárja ez, az egyes irányzataik kialakulását is — most látjuk igazán, milyen nagy mértékben befolyásoló bizonytalanság, és feloldásának ambivalenciája, mint az egyéni magatartásokat, vagy akár a mindennapok emberi érintkezési formáit. A város nyugtalansága, fokozódó idegessége, az egész életmódot egyre inkább átjáró, de egyre talajtalanabb úrhatnámság, és nyomában az adósságok, s az emberi viszonylatok megbízhatatlanná válása sok mással együtt éppúgy ennek a feszültségnek a következményei, mint ahogy ennek nyomása alatt, ezt tükrözve születnek az olyan, a várost: az igazgatás korrupcióját, az élet apró tökéletlenségeit, a városkép hézagait, az emberek viselkedését olyan türelmetlen — és sokszor méltánytalan vagy indokolatlan — keserűséggel és indulattal ostorozó írások is, mint Gábor Andor vagy Molnár Ferenc valóban minden idegszálukkal Budapesthez kötött és a várossal mélyen azonosulni képes emberek — nem egy, a fővárossal foglalkozó írása. S éppen ebből láthatóan e feszültséget sajátos módon éppen az épületeiben, megjelenésében és funkcióiban valóban nagyvárosi keret jelenléte fokozza még nagyobbra, érzékelhetővé téve azt, hogy mindez végül is egy kétségtelenül valódi nagyvárosi társadalomban zajlik le, amely azonban mégis: sem polgárként, sem kispolgárként, sem proletárként nem tud ennek a nagyvárosi keretnek megfelelően élni, nincs összhangban azzal, ami körülveszi és létezésével e társadalomnak immár nemcsak életmódbeli, hanem általános társadalmi és politikai igényeit is egyre inkább befolyásolni kezdi. Kétségtelenül: ennek a feszültségnek mint a hét évtizedes városfejlődés legvégső és annak útját legkomplexebben összefoglalni és érzékeltetni képes következményének feloldódása békés, világháborútól nem zavart viszonyok között sokáig elhúzódott volna: részleteiben közben talán meg is szűnve vagy legalábbis lecsökkenve, más részleteiben pedig hosszú időre mintegy betokozódva, elszigetelődve — ha alapjában és egészében természetesen már megoldhatatlanul is. A világháború azonban a nyomában járó nyomorúsággal és a politikai hatalom egyre kétségte-