Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

EPILÓGUS

EPILÓGUS Az epilógus hetven és fél esztendővel a korszak kezdete után sajátos módon ugyanarra a képre kell hogy rányíljék, mint a korszakot megnyitó fejezet. A forradalom képe ez: Pest esőtől vert borús utcáin a hömpölygő tömegekkel, a budai Várban a megrémült és tehetetlenné vált hatalommal, a városházán a városi tanács jó részükben kelletlen, gyanakvó, de rémülten és sürgősen csatlakozó uraival — és kezdődő felszámolásával mindazoknak az intézményeknek, melyek Magyarországot a Habsburgok birodalmához fűzték. Az, ami 1848. március 15-én Pestről elindult, és aminek teljes kibontakozását csakhamar az abszolutizmus restaurációja, majd a kiegyezés meggátolta és lefojtotta, most, hetven év után, mikor — és ezúttal véglegesen -darabjaira hullik szét a Monarchia, úgy tör fel és indul el teljes bevégzése, a feudalizmus utolsó maradványainak eltakarítása felé, mintha közben nem is hét évtized, hanem csak néhány nap vagy hét múlt volna el. Alig néhány nap múltán persze majd mindenki számára világossá válik, hogy ennek a forradalomnak céljai már sokkalta messzebb mutatnak 48 céljainak egyszerű beteljesítésénél — és ez már a korszak lezárulásának napján szükségessé teszi, hogy az epilógus, hét évtized városfejlődésének mintegy legkomplexebb végső értékeléseként is, próbálja meghatározni azt az örökséget, melyet Budapest e hét évtizede az ezekben az órákban immár egy új Magyarország igényével megnyíló korszakra hagyományozhat. Első pillantásra is látható: jelentős, gazdag — de nem problémamentes ez az örökség. Benne van mindaz, aminek létrejöttét Budapest e hét évtizedét bemutatva megkíséreltük rekonstruálni: az e hetven év alatt felépült és nagyra nőtt modern város, házaival, közműveivel, szolgáltatásaival együtt éppúgy, mint a gazdaság, a kultúra, az államélet ugyanezen évtizedek során kifejlett és ide összevont bővülő központi funkcióinak egész komplexusa, a hivatalokkal, gyárakkal, bankokkal, szerkesztőségekkel és színházakkal. Es mindezeknek legmélyén őrzi ez az örökség mindazt a hallatlanul nagyra nőtt feszültséget is, amit a tőkés termelési mód és nyomában a polgári viszonyok kibontakozása az e városban kialakuló társadalomban kifejlesztett. Persze, az örökség létrejötte során annak kézzel fogható tárgyi-anyagi elemei s az ezeket mintegy működtetve állandóan és szemmel láthatóan jelenlevő funkciók mellett e feszültség mint olyan sokáig még csak esetenként vált észlelhetővé: legvilágosabban és egyre sűrűsödve munka és tőke a nagyváros talaján gyorsan és igen élesen kifejlődő konfliktusaiban. Mégis és éppen a korszakot lezáró forradalmi zárókép tanulságaként - megállapíthatjuk: a most lezáruló korszak Budapestjének e komplex örökségéből éppen ez a feszültség lesz a legjelentősebb, a városnak és annak sokoldalú központi funkcióin át nagymértékben az egész országnak is jövendő sorsát legjobban befolyásoló, legerősebben meghatározó, legjelentősebben továbbfejlesztő tényezővé. Már csak azért is, mert ennek, a budapesti társadalomban a proletariátusnak az európai átlagnál nagyobb és a polgári középrétegeknek annál jóval kisebb arányából támadó feszültségnek gyökerei a városfejlődést legmélyebben formáló tényezőkbe nyúlnak le. Mert most, a korszak lezárulásának pillanatában lesz teljesen világossá, hogy a város hét évtizedes rendkívül gyors fejlődésében milyen sok a felemás vonás, a megoldatlanul maradt vagy csak félig feloldott ellentmondás. Budapest rendkívül gyors fejlődése ugyanis, ha vitathatatlanul saját, megelőző belső fejlődésének bázisán indult is meg, de már nem kizárólag vagy legalábbis csak kevéssé annak erejéből folyt tovább. Budapest kapitalista fejlődését és a város által ellátott országos gazdasági funkciókat 1848 után már nem a Pest-Budát 1848-ig vezető polgárság fogja kibontakoztatni, és nem az ennek szerepét megadó gazdasági ágazatok: az új központi funkciók kialakításában egyre inkább az állam és a Budapest adottságait maximálisan felhasználni képes, eredetében jórészt külső, jelentős hányadában külföldi nagytőke fogja majd átvenni az irányítást, kétségtelenül sokkal nagyobb és gyorsabb eredménnyel, mint amilyenre e régi polgárság valaha is képes lett volna. Ez tükröződik abban a sajátos helyzetben, hogy a magyarországi kapitalizmus, jóllehet csaknem az első világháborúig érdektelennek bizonyult abban, hogy Magyarország akár legjelentősebb hagyományú vidéki városait is erős középvárosokká fejlessze, egyetlen városát, Budapestet sok szempontból európai méretekben is igazi nagyvárossá formálta. Ennek során a főváros, mindenekelőtt az itt kialakuló gyáripar és részben a szolgáltatások igényei révén, évtizedek alatt óriási, az összes többi városias központ szívóhatását felülmúló méretű tömegeket