Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

bérben 1000 szuronyos puskát szállított a hadügyminisztériumnak, illetve a pesti nemzetőrségnek s ezen annyit keresett, hogy néhány hónap múlva másodmagával már egy új serfőzdét is alapíthatott Ferihegyen. Arról nem beszélve, hogy a háborús körülmények kialakulásából közvetve számos olyan polgár is hasznot húzott, aki magában a hadfelszerelési cikkek szállításában szakmája jellegénél fogva nem vehetett részt. Hiszen például azok a kereskedők, akik főleg Ausztriából behozott iparcikkeket árultak, megszűnvén e cikkek utánpótlása, korábban elraktározott készleteiken most az eddigieknél jóval magasabb árakon adhattak túl. S módfelett kedvező helyzetbe kerültek az élelmiszerkereskedők is, mivel a pénzesebb emberek attól féltükben, hogy a hadiesemények idővel élelmiszerhiányra és -drágaságra fognak vezetni -éléskamrájukat jóelőre igyekeztek feltölteni s ezért már az őszi hónapokban valósággal megrohanták őket.70 A hadikonjunktúra azonban nemcsak a kereskedők és az iparosok helyzetére gyakorolt jótékony hatást, hanem a munkásokéra is. Elsősorban azáltal, hogy a munkanélküliséget, amely már A. munkéisa nyári hónapokban is szűnni kezdett, őszre végképp kiküszöbölte, a szakmák egész sorában sors javulása pedig éppenséggel munkaerőhiányt idézett elő. A munkaerőhiány ugyanis a bérek növekedését is igen gyorsan maga után vonta. Nikitits József pesti puskaműves például már szeptember elején heti 10 forintnyi bért ígért a hozzá elszegődő legényeknek, holott korábban még a legjobban fizetett puskaműveslegény sem kapott Pesten heti 8 forintnál többet. És a munkás jövedelmek növekedése sem csak a hadimegrendelések által közvetlenül érintett szakmákban volt tapasztalható; amikor például a honvédelmi bizottmány november elején a schwechati vereség hatására elrendelte, hogy Pest városát is sáncokkal vegyék körül, s a sáncásás ettől kezdve heteken át mintegy háromezer ember munkáját kötötte le, akkor egyik napról a másikra tanulatlan napszámosokban is olyan hiány támadt, hogy aki — mondjuk fel akarta apríttatni téli tüzelőjét, az decemberben ezért a munkáért a korábban szokásos 72 krajcárnyi napszámbér helyett ennek már a másfélszeresét, 108 krajcárt is kénytelen lett megadni.71 Az értelmiségi pályákon működők viszont a háborús körülmények kialakulásának egyelőre csupán annyi hasznát látták, hogy a honvédzászlóaljak rohamos szaporodása folytán közülök mind többen szerezhettek maguknak tiszti kardbojtot. Mert máskülönben az értelmiségiek elhelyezkedési lehetőségeit a háborús konjunktúra sem tette a korábbiaknál kedvezőbbekké; ellenkezőleg: a Középponti Magyar Vasúttársaság például éppen ekkor, november elején látta Értelmiségiek jónak egyszerre negyven hivatalnokát elbocsátani; és ez egyáltalán nem volt elszigetelt eset: megélhetési amikor a pesti egyetemen ugyanezen hónap közepén tanfolyamot indítottak a honvédsereg ü°n

ájai orvosi, állatorvosi és mérnöki karának kifejlesztéséhez szükséges tisztek kiképzésére, ide csak mérnök több mint száz iratkozott be — jeléül annak, hogy ,,a jelen háborús idők nem igen kedveznek a mérnöki foglalkodásnak". Akiknek pedig a fizetésből élők közül továbbra is sikerült megtartaniok állásukat, azoknak is egyre nagyobb gondokat okozott a (kereskedők által oly kitörő örömmel fogadott) szakadatlan áremelkedés. Hiszen a szállítási nehézségek miatt most nem csupán a kávénak, a déligyümölcsöknek és más éppenséggel elnélkülözhető élvezeti cikkeknek az ára szökött fel hirtelenül, hanem a cukoré, a sóé, a rizsé, a főzelékféléké meg egy sor külföldi eredetű gyógyszeré is. Minek folytán a zálogházi raktárak az őszi hónapokban megint zsúfolásig megteltek, s a pesti és a budai városházán mind többször kényszerültek iktatni városi alkalmazásban álló orvosok és tanítók tollából kikerült fizetésemelési kérvényeket.72 Szép számban akadtak azonban olyanok is, akiket nem annyira az árak általános emelkedése, mint inkább egy bizonyos árucikk árának a csökkenése sújtott, s ezek a budai szőlőbirtokosok voltak. A borárak ugyanis ezen az őszön nemcsak hogy nem emelkedtek, hanem — mert a termés jó volt, a kivitel pedig szinte teljesen megszűnt — országszerte zuhanni kezdtek. Budán tehát a vidékről felhozott bort novemberben már olyan olcsón árulták, hogy a verseny a meglehetősen magas önköltséggel termelő helybeli szőlősgazdák számára hovatovább egyszerűen elviselhetetlenné lett. És a város szabadalmai éppenséggel megengedték volna, hogy a máshonnan származó borok ideszállítását minden további nélkül eltiltsák, a város vezetői azonban óvakodtak ehhez a fegyverhez nyúlni, jól tudván, hogy az ilyesmi egyrészt csempészkedésre vezetne, másrészt meg ,,a kereskedést mint a városok jövendőjének legbiztosabb alapját tetemesen gátolná". A budai közgyűlés tehát - hogy a kereskedelem szabadságának is megadja a magáét, de az itteni szőlőbirtokosokon (s így saját tagjainak többségén) is segítsen — november 26-án kimondotta, hogy Budára bort behozni ezután is szabad lesz bárhonnan, a behozott borért azonban ezentúl mindenkinek akónkint 40 krajcárnyi (azaz közepes áru bor esetében több mint 20 %-os) vámot kell majd fizetnie. S ezt a határozatot a gyakorlatba is tüstént átültették mégpedig a legnagyobb szigorral , bármekkora felhördüléssel fogadták is azok a budaiak, akik bort nem termeltek, csak fogyasztottak.73 Igaz viszont, hogy akik a határozatnak most tűzzel-vassal igyekeztek érvényt szerezni, arra a rendkívül nyomós érvre is hivatkozhattak, hogy a borvám nemcsak a helybeli szőlőbirtokosoknak lesz védelmükre, hanem a város bevételeit is gyarapítani fogja. S ezt a szempontot joggal Borvám kivetése Budán