Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

Ugyanakkor a Társadalomtudományi Társaság égisze alatt — egyik kiindulópontjaként a polgári liberálisokkal való konfliktusnak — megindul a kapcsolat kiépítése a munkásmozgalom felé. A Társaságban 1902 őszén egy Munkástanfolyamokat Rendező Bizottság szervezésében meg is indulnak munkáselőadások (ha 1902 végén a rendőrség átmenetileg megakadályozza is megtartásukat), 1903 —04-től pedig már négy sorozat indul ,,a Huszadik Század szerkesztőségének közreműködésével", a párt rendezésében. 12 szakszervezetben 19 tanfolyam veszi át a sorozatokat 2013 hallgatóval és a szélesebb érdeklődést jól mutatja, hogy 814 hallgató nem is a tanfolyamot megrendelő szakszervezet tagja. így 1905 szeptemberében — még mindig a Társadalomtudományi Társaság keretében - megállapodás jön létre a Szakszervezeti Tanácscsal e tanfolyamok kibővítésére. 1906 októberében így indul meg a Társadalomtudományok Szabadiskolája című, most már szervezetileg önálló társaság munkája a szociológiának a munkásság elitjével való megismertetésére négy féléves tanfolyamokon. Jelentős tényezője lesz ez a Társadalomtudományi Társaság kettészakadásának, és — a polgári radikálisok nem kis részének (köztük éppen a legjelentősebb Jászi Oszkárnak) eszmei fenntartásai és korlátai ellenére is — a szocialista gondolkodás elterjesztéseinek, végső fokon pedig az így megmozgatott egyre nagyobb munkástömegek révén nagy hatású tényezőjeként "már a legszélesebben értelmezett munkásművelődésnek is. A szocialista gondolkodás bevitele a társadalomba azonban ekkor már nem korlátozódik csupán a Huszadik Század körére: hosszas előkészítés után az SZDP vezetősége 1906-ban megindítja a párt elméleti folyóiratát a Szocializmust is, melyet a pártvezetés egy Temesvárról felhozott középiskolai tanár, a kor kultúráját alaposan ismerő, képzett, széles látókörű, jó tollú író, Kunfi Zsigmond szerkesztése alá helyez. Majd 1908-ban Budapesten megindul az első szabályos pártiskolai tanfolyam függetlenített káderek részére: itt gyakorlati politikát, magyar közjogot, a marxizmus történetét tanulják a résztvevők Diner-Dénes, Rónai, Kunfi előadásában. 1911-től a párt már hét, egyenként hatórás tanfolyamot is fenntart: ezeken a szocializmus történetét, a szakszervezeti munka elméletét, a szociálpolitikát, Magyarország újabbkori történetét, a munkásbiztosítást, a pártprogramot és a nőkérdést ismertetik a hallgatókkal. Az önálló szervezett pártoktatás megindítása azonban nem jelenti a pártnak a radikálisokkal való szakítását, sőt egy idő után a párt vezetői közül Kunfi, Rónai, Varga Jenő szorosabb kapcsolatba is kerülnek a Társadalomtudományi Társaság köreivel — mígnem a világháborút megelőző évekre a munkásmozgalom (gyakorlatában éppúgy, mint a valóság feltárásában és értékelésében is) majd túl fog nőni közülük mindazokon, akik a polgári radikalizmus kereteiből már nem tudnak kilépni. Egyletek, folyóiratok, káderek: az 1900-as évek második felére — éppen nem függetlenül a magyarországi társadalom belső fejlődésének összes antinómiáit, feszültségeit és ezek okait meglátni, tudatosítani és megfogalmazni segítő orosz forradalmi események és az 1905 07. évi hazai kormányzati válság hatásától — így valóban meglepő gyorsasággal készen állnak mindazok a szervezeti keretek, melyek immár alapul és kiindulópontul szolgálhatnak a tudományos szocialista eszmék behatolásának a társadalom legszélesebb rétegeibe is. Tovább követni e gondolkodás erősödésének és tisztulásának útját a kor fővárosi magaskultúrájában és ezzel együtt viszonyának alakulását a munkásmozgalom hivatalos politikai gyakorlatához, már messze túlnyúlnék Budapest történetének keretein. Ez az út a korántsem egyenes, és még az olyan kivételes intellektusok esetén mint (az SZDP vezetésével végül is balról szembekerülő) Szabó Ervin sem zökkenőmentes. De visszatekintve már egy olyan közbenső pontról is, mint a világháború kitörésének korszaka, a kép egyértelműen a szocialista, vagy legalábbis a szocialista igényű gondolkodás vonzóerejének néhány év alatt is erős megnövekedését mutatja: nemcsak (mint még látni fogjuk) a budapesti munkásság legigényesebb rétegére, hanem — és egyelőre elsősorban — a fővárosban összpontosult értelmiség legjobbjaira is. Az érdeklődés, mely a szocialista irányú, töltésű, ihletésű legkülönbözőbb szellemi termékeket fogadja, jól érzékelteti azt a hatást, melyet a kor bonyolódott viszonyai között elbizonytalanodott értelmiség számára a szocialista világmagyarázat és perspektíva jelentett — vagy a millenniumi önelégültség után a hazai valóságnak az a képe, amit a Huszadik Század első szociográfiai beszámolói közvetítenek. (Ha a valóság ilyen kíméletlen feltárása sokakat — akik nem ismerik fel a marxizmusban jelentkező alapvetően újat — vissza is riaszt a következtetések levonásától, a 10-es évekre így már a folyóirat bizonyos beíülladásához is vezetve.) A szocialista gondolat szerepe a kor teljes szellemi izgalmát az értelmiség java felé közvetítő, 1908-tól induló Nyugat hasábjain éppen olyan jól mutatja ezt a hatást, mint a „szabad szocialista" Diner-Dénes szerkesztette Munka Szemléjének fogadtatása: Ady a szerkesztőt, mint a szocialista művészetfelfogás és irodalomszemlélet legjelentősebb magyar képviselőjét üdvözli. Ady személyén túl a gesztusnak immár mint a szocialista irodalom- és művészetfelfogás létezése tudomásulvételének és elismerésének is megvan a maga nem kis jelentősége. A szocialista gondolkodás belépését jelzi olyan területekre, melyeken eddig a polgári felfogás egyeduralmat gyakorolt.