Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

polgári kultúra és a polgári jólét magasabb régióiból jött értelmiségi elemeinek megjelenése játszott nem kevésbé fontos szerepet. Ennek a szemléletében ugyan erősen heterogén rétegnek legjobb tagjai már a radikálisan értelmezett polgári haladás és az abból kinövő társadalmi reform szükségességét s e polgárságnak az ideológiai-politikai vezetésre való igényét képviselték. Polgári haladás ez (haladottabb liberalizmus — vélték egyesek), de olyan, a magyar társadalomnak a polgári haladás útjában álló feudális maradványaival s a társadalmi tudat klerikálisgentroid elemeivel a legélesebben szemben álló, azok felszámolását célzó radikális értelmezésben, mely így lényegében nem különbözvén a szociáldemokrata párt által vallott általános világnézeti, filozófiai nézetektől, felfegyverkezve a kor pjolgári társadalomtudományának legmodernebb eredményeivel, nagyon is alkalmas volt arra, hogy behatoljon abba a világnézeti vákuumba, melyet a szociáldemokrata párt elvi-elméleti igénytelensége egyelőre még a századvégi pártoktatás vonatkozásában sem volt képes betölteni. Behatolás e vákuumba ez esetben elsősorban a bonyolulttá váló világ reális magyarázatát jelentette, a magyarázatot pedig, amivel ezt az űrt e radikális polgári gondolkodók igyekeztek kitölteni, a kor legmodernebb szociológiája nyújtotta. E csoport 1900 elején meginduló folyóirata, a Huszadik Század, fennállása során a szociológia módszereivel ábrázolva és magyarázva sorra fel is fogja vetni igényes, tudományos szinten a hazai valóság legnyugtalanítóbb kérdéseit. Ezekre választ keresve, a hazai szélesebb közvélemény számára a folyóirat fogalmazza majd meg először a szocializmus létkérdés voltát, egyúttal mint világnézet iránt is felkeltve vele szemben az érdeklődést. A hazai valóság ilyen ábrázolása természetesen nem ment konfliktusok nélkül - elsősorban azért nem, mert a társadalom valóságának és még inkább az azt formáló erőknek és okoknak megismerése ugyanakkor legalább annyira objektív érdekévé vált az uralkodó osztálynak-is. Az ehhez felhasználható új megközelítési módok közül legkézenfekvőbbként számára is a kor európai polgári tudományosságában már szélesen művelt szociológia kínálkozott: már csak azért is, mert kifejezetten polgári töltésű módszereinek alkalmazása a kettős társadalmi struktúrában elsősorban a korlátoltan feudális-agrárius (ill. ezek soraiban is kivált a politikailag egyre terhesebbé váló klerikális) partnerek visszaszorítására a liberális nagyburzsoázia számára különösen kedvezőnek ígérkezett. Így jön létre először 80—100 taggal, 1901 februárjában a Társadalomtudományi Társaság, vezetőségében liberális arisztokratákkal, nagypolgárokkal és nekik elkötelezett értelmiségiekkel, de (főleg egyre szaporodó tagságában) már e radikális polgári értelmiség tagjaival is. A Huszadik Század körül tömörülő radikalizálódó, de alapjában polgári szociológusok és a társaság liberálisai között kezdetben az induló érdeklődés közösségében még fennálló együttműködés azonban nyilvánvalóan nem tarthatott sokáig. A Társaságban uralkodó még idealista organikus szociologikus szemlélettel és teleologikus felfogással szemben 1903-ban éppen a Huszadik Század egy képviselője révén, a hazai magas tudományosság egy elismert fórumán először, s immár vitaképes fegyverzetben, már hangot kap a materialista állásfoglalás, 1904-ben pedig a marxizmus is. De nemcsak hangot kap, hanem híveket is toboroz, 1907-re így kettészakítva a Társaságot. A liberális polgárok és arisztokraták, miután a Társaságból már nem sikerült kihajózniuk a radikális elemeket, kiválnak belőle és új szervezetet hoznak létre. Az a körülmény azonban, hogy a Társaság most már kizárólagosan a radikálisok irányítása alá kerül ós a Huszadik Század a Társaság folyóiratává válik, a hazai társadalomtudományi gondolkodás formálásában a radikálisok (és soraikban a már marxista igényűek) számára egy már szélesebb tömeghatást biztosítani képes fórumot teremtett: a taglétszám a liberálisok kiválása után csakhamar ezer fölé emelkedik. Nem véletlen azonban, hogy Szabó Ervin, kinek nevét már a Fővárosi Könyvtár megalakítása és kifejlesztése kapcsán megismerhettük, már 1903-tól a Huszadik Század társszerkesztője és a válság után a.Társaság alelnöke — (ő volt az, aki a Társaságot a materialista, majd a marxista igényű szociológia első bemutatásával döbbentette meg) a valóságnak a szociológia eszközeivel való feltárását a szociológia és a marxizmus szintetizálásával és mindennek a munkásmozgalom céljainak szolgálatába állításával kívánja megoldani. Szabó Ervin maga is az említett polgári értelmiség soraiból indulva — már fiatalon kapcsolatba kerülF

a munkásmozgalommal: 1900-tól főmunkatársa a Népszavának, és a Népszava naptárának szerkesztője. Felismerve azonban a mozgalom hiányát az ekkor már olyannyira szükséges, elméletileg is képzett értelmiségi káderekben, együttműködve a pártvezetés már említett fiatalabb elemeivel, kapcsolatokat keres és talál is egyes akkor szerveződni kezdő, önmagukban még jelentéktelen, radikális igényű, szociológiai érdeklődésű, külföldet is megjárt fiatal értelmiségi csoportosulásokkal. Tagjaikból a párttól formailag független, de szocialista törekvésű, egyfajta szervezett csoportot kezd formálni a munkásmozgalom ideológiai színvonalának emelésére. Ennek érdekében kezdeményezi 1903-ban a Szocialista Diákok Könyvtárának megindítását is, majd a hazai mozgalomban inkább másodkézből ismert klasszikusok fordítását és magyar válogatását is elvégzi:eMarx — Engels válogatás I. kötete már 1905-ben, all. kötet 1909-ben fog megjelenni.