Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

polgári iskolák száma 27-ről 54-re, az osztályoké 170-ről 481-re, a pedagógusoké 339-ről 973-ra, s a tanulóké, a tanoncképzés méreteit is meghaladva 7440-ről közel 20 ezerre emelkedett. Jeleként nemcsak a kispolgárosodási folyamat további erőteljes, a népességszám növekedését immár messze meghaladó bontakozásának, hanem az ipari munkával szemben támasztott minőségi igények már csak magasabb színvonalú előkészítő tanítás által kielégíthető növekedésének is. Különösen jellegzetes az a már korábban is megfigyelhető, de most még inkább megerősödő tendencia, mely az akár tanoncként, akár középiskolásként továbbtanuló fiúkkal szemben a továbbtanulás lehetőségeiben jóval korlátozottabb leányoknak egyre nagyobb tömegét irányítja a polgári iskolák felé. A polgári iskola most sem zsákutca, sőt a belőle már az előző korszakban nyílt utak száma még növekedik is. 1902-ben ui. a főváros hivatalosan is átveszi az eddig csak egyes polgári iskolai igazgatók magánkezdeményezéséből működő női kereskedelmi szaktanfolyamokat, 1904-ben pedig Budapesten hozzák létre az állami mechanikai és órásipari szakiskolát. 1912-ben Budapesten ezekben és egyéb, a polgárira épülő ipari és kereskedelmi szakiskolákban, összesen 30 intézmény kereteiben 494 pedagógus 7243 tanulót oktat; 1896-hoz képest a növekedés minden szempontból legalább kétszeres. Ugyanúgy jelentős a növekedés a különböző középiskolai felsőbb tagozatok vonatkozásában. A gimnáziumok száma tovább növekedik Budapesten az 1896. évi 11-ről 1912-re 19-re, mintegy 10 ezer tanulóval (1896 :4762) - és megnő a kereskedelmi iskolák száma is olyannyira, hogy 1898-ban a bölcsészkar mellett már külön kereskedelmi iskolai tanárképző intézetet szerveznek. Ezzel együtt viszont továbbra is csak stagnál a korábban oly jelentős reáliskolák tanulólétszáma (2769 - - 2991), emelkedik azonban a felső leányiskolák (1912 :1826 tanuló 9 iskolában) és (immár részben az egyetem perspektíváival is) az 1905-ben egy állami és egy községi intézménynyel bővült, 1912-re összesen 3 leánygimnázium tanulóinak létszáma (1896:81 1912:760). Az elemi iskolától az egyetemekig: igen különböző szinteken és különböző lehetőségekkel 1910-ben Budapesten kb. 138 ezer személy, a népesség 15,68%-a vett részt valamilyen szervezett, intézményes oktatásban; a népességszámnak a millenniumtól (mikor ez az arány még csak 13,47% volt) számított kb. 46%-os növekedéséhez képest jóval erősebben, kb. 70%-kal növekedve. Ezek az iskolák azonban jórészt már az időközben nagyra nőtt elővárosi övezet gyermekeinek jelentős részét is befogadják. Mert az övezet iskolai ellátottsága az elemi népiskoláktól eltekintve (ahol az egyes községek nemegyszer nagy iskolaépítési kölcsönök felvételével igyekeznek kétségbeesett versenyt futni a népességnek a tantermeket egyre elviselhetetlenebbül zsúfoló rohamos növekedésével) rossz. A népiskolákat illetőleg 1908-ban — mikor a Nagy-Budapestet tervező Bárczy István megbízásából Harrer Ferenc az elővárosi övezetnek többek között iskolahálózatát is felméri - az övezetben csak Újpesten és Rákospalotán vannak községi fenntartású elemi iskolák; mindenütt máshol a felekezet vagy az állam az iskolafenntartó Soroksárott a község tartja fenn a felekezeti jellegű népiskolát. De ettől nem könnyebbednek a községek iskolai terhei, hiszen a többi helyen is a községek az iskolák létesítéséhez vagy az épület felépítésével, vagy telkek adományozásával, vagy a tanítók nyugdíj terheinek fedezésével — olykor különleges segélyekkel — járulnak hozzá. A népiskoláknál magasabb fokú iskolákban azonban az övezet éppen nem bővelkedik; még a tanonciskolák száma is csekély. 1906-ban nyilvános polgári iskolát még csak Újpesten találni, ahol 1883 óta leányok, 1894 óta fiúk számára van polgári. Rákospalota, Rákosszentmihály, Kispest, Erzsébetfalva és Soroksár polgári iskolái még csak magánintézetek, nyilvánossági jog nélkül: tanulóiknak valamely állami vagy községi polgáriban kell vizsgázni. Nyilvános jogú gimnázium is csak egyetlen van, s az is csupán alsótagozatban működik: Újpesten; ez községi fenntartású, de az állam által történő átvétele és teljes gimnáziummá való kifejlesztése ekkor már küszöbön áll. A Rákospalotán 1877 óta működő gimnázium azonban még ekkor is megmarad magánintézetnek. Sajátlag leányok középfokú nevelésére az övezetben a polgárikon kívül ekkor még csak egy intézet működik: a Magyar Gazdasszonyok Egyesületének intézete Cinkotán, inkább falusias-gyakorlati, mintsem urbánus oktatási programmal. A világháborúig hátralevő esztendők alatt azonban ez a kép némileg javul: Kispest 1911-ben, Rákospalota 1913-ban nyilvános jogú fiúpolgárit kap, Újpest 1914-ben már a másodikat is elnyeri; míg nyilvános jogú leánypolgári Erzsébetfalván 1909-ben, Kispesten 1911-ben (majd 1916-ban a Wekerle-telepen is), Rákosszentmihályon 1911-ben, Rákospalotán 1912-ben nyitja meg kapuit. Újpesten a világháború évében már a második leánypolgári is megkezdi működését. Ezek ellenére is kétségtelen marad, hogy az elővárosi övezet lakosa sokáig csak kevéssé tud gyermeke számára megfelelő továbbtanulást biztosítani. Mert a budapesti iskolák a helyi iskolaalapítással szemben legfőbb érvként felhozott amúgy is lehetséges látogatása hosszabb távon már csak a hosszadalmas és fárasztó villamosutazás miatt is reménytelen és csakhamar majd a tanulmányi eredményen is meglátszó vállalkozás lesz a bejárni kényszerülő tanuló számára. Olyan körülményként, mely az emelkedni tanulással akaró embereket elriasztva vagy abnormis erőfeszítésre