Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

kényszerítve, még korszakunkban is nem kis — és az uralkodó osztály által javítani nyilván tudatosan nem is kívánt mértékben járul hozzá az övezet társadalmi viszonyainak alakulásához. Ha a magaskultúra budapesti intézményhálózatának e képe összességében még mindig egye- A jnagasnes vonalú fejlődést: mintegy lassuló bővülést, de kiteljesedő differenciálódást mutat maga- ^"^^f nak az intézmények által képviselt, hordozott és közvetített kultúrának képe már korántsem ilyen egyértelmű; rajta már egyre élesebben felismerhetőkké válnak a korszak gazdaságában, társadalmában, életérzésében jelentkező válságjelek tükörképei. Irodalom és vele összefonódó színi kultúra éppen úgy, mint a képzőművészet és a zene, valamilyen formában, többé vagy kevésbé, de már mind tükrözik azt a megrendülést, melyet a társadalmi ellentétek az imperializmus korszakába lépett korszak gazdaságának változása nyomán sokféle áttételen ós ellentmondáson át érvényesülő kiélesedése indít el, s amely megbontani kezdi a polgári társadalomnak azt, a hazai fejlődésben ugyan megkésve, de végül is kialakult és stabilizálódott társadalmi, politikai és magatartásbeli értékrendjét és az értékrend egyes elemeinek azt az egyensúlyát, mely a kultúrának a millenniumig kibontakozott magyarországi és azon belül is legteljesebb budapesti útját még oly határozottan jellemezte. A nagyváros társadalomszerkezetében már az előző korszakban megjelent új, a szerkezet értékrendjének hagyományos normái által új voltuk folytán már eleve nem kötött elemek: az értelmiség és a szellemi munkát végző alkalmazotti réteg most hirtelen és igen erős megnövekedése, és ugyanakkor az a társadalom mintegy történetileg kialakult rétegeiben is egyre erősödő felismerés, hogy a régi hagyományos ideálok az új viszonyok között immár használhatatlanokká váltak, mintegy szükségszerűen vezet az e hagyományos eszményekből való kiábránduláshoz, sőt a velük való szembeforduláshoz: politikában és kultúrában egyaránt. Ha természetesen mindez nem is mindenütt, a társadalom minden rétegében egyformán, valamely mechanikus egyformasággal megy végbe, sőt igen sokféle változata van, a bomlás mégis tagadhatatlan: hiszen már maguk a feltartóztatni igyekvő konzervatív-nacionalista társadalmi erők is ennek felismeréséből veszik létjogosultságukat. Megfelelően a polgári kultúra (már csak gazdasági és társadalmi bázisának leginkább kifejlett volta folytán is) már az előző korszakban is legteljesebben Budapesten kifejlődött voltának, nem meglepő, ha e szembefordulásnak, tagadásnak és bomlásnak is Budapest lesz a központja — és jórészt éppen egyes budapesti kulturális, ill. a kultúrát közvetítő intézmények s a körülöttük kialakuló értelmiségi csoportok révén. A kiábrándulás és a szembefordulás a kultúra minden területén megfigyelhető, és részleteiben jobban ismert annál, semhogy legfőbb fényeinek és összefüggéseinek említésén túl részletesebben bizonyított bemutatása szükséges vagy indokolt lenne. Két, minden vonatkozásában jellemző vonását azonban ki kell emelnünk; egyik: a kiábrándulástól a nyílt szembefordulásig vezető út rendkívüli, szinte robbanásszerű gyorsasága; másik: legjobb képviselőiben szoros és eleven kapcsolata a legjobb európai mintákhoz, készsége és képessége azok átvételére és a hazai problémák megoldásában való felhasználására olyan vonások, melyeknek megjelenése Magyarországon csak egy budapesti típusú társadalomban képzelhető el, mely egyrészt a legmodernebb és minden szempontból rohamos városi fejlődésen alapszik, másrészt országosan egyedülálló központi funkciói révén az egész ország problémáira is ráhatással rendelkezik, érzékenyen e problémák és megoldásuk modern változataira is. Ez magyarázza azt, hogy a korszak budapesti kultúrájában az irodalom immár nemcsak a már előző korszak végére is meghaladott népnemzeti, hanem a városegyesítés után kibontakozott liberális polgári irodalom által hordozott ós tükrözött eszményekkel, ill. világképpel való szembefordulást is képviseli: a kiábrándulást a liberalizmus politikai intézményeiből éppúgy, mint a klasszikus polgári erényekből, s a valláserkölcsből éppúgy, mint a millennium nacionalista történetszemléletéből. A folyamatot és kibontakozásának gyorsaságát, de a mögöttük álló indulatok valóságát és erejét is a legjobb európai minták nyomán induló ,,Nyugat"-tól alig másfél évtized alatt az irodalmi avantgárdé színvonalas képviselőinek megjelenéséig megtett, és a millennium még Kis József ,,Hét"-jében megtestesült polgári irodalmán is már oly messze túllépő úton mérhetjük le és a tehetségeknek azon a során is, akiket Adytól kezdve Kassákig felszínre emel. Es akiknek hangját és mondanivalóját csak felerősíti a kor legjobb európai alkotóinak a kor legjobb magyar íróinak és költőinek fordításában és legjobb színészeinek tolmácsolásában ugyancsak e válságjeleket és a szembefordulást tükröző hangja, melyet a könyvkiadás és a színjátszás ugyancsak Budapesten át hoz be a hazai társadalom tudatába. Ugyanígy jelentkezik a szembefordulás a XIX. századi klasszikus polgári eszmény, az alapvetően németes akadémizmus jegyében álló képzőművészettel szemben a századfordulóval kibontakozó új magyar képzőművészetben, elsősorban a festészetben. A fejlődés itt is rendkívül gyors: a plein air és az impresszionizmus jegyében álló, a millennium után Budapestre húzódó nagybányaiaktól kezdve egészen a bécsi szecessziónak, az avantgárdé-nak a festészetben is végbemenő, szinte még az irodalmat is megelőző gyorsaságú megjelenéséig a Nyolcak, majd a MA kiállításain, ugyancsak alig másfél évtized alatt és ugyancsak Budapesten, Budapest 45* 707