Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

ki vendégjátékra, köztük 1912-ben a már megöregedett, de még mindig tömegeket vonzó Blahánét. A budapesti színházi intézmények szerkezetének ilyen, a társadalmi mozgással összehangzó alakulása ós bővülése míg egyrészt esődbe viszi az új intézményekéhez képest már elavult funkciójú, sokban vidékiessé váló Népszínházat, és teljesen összezavarja a - ráadásul régi épületéből 1908-ban a Népszínházba átköltözni is kényszerülő Nemzeti Színház hagyományos arculatát, rendkívüli módon kitágítja Budapest színi kultúrájának vonzóerejét. Az új színházak egyrészt új színészeket, másrészt új témákat és ezeket ábrázolni képes színpadi szerzőket is keresni fognak; miközben mindebben szükségképpen már csak a színház helyhez kötöttségénél fogva — valamennyiüknél (még az irodalomnál is fokozottabb mértékben) a korszak budapesti társadalmának városias ízléséből elvont normák lépnek előtérbe követelmények gyanánt. E normák azonban ekkorra már nagy mértékben az ennek az ízlésnek kialakulását, átalakulását döntően befolyásoló nyugat-európai és részben orosz (már a társadalom érezhető válságának hatása alatt bontakozó) új irodalmi és színpadi irányzatok nyomán alakulván ki, megjelenésük most a budapesti színházakkal szemben is immár modern és haladó igények felállítását jelenti. Jelentősen befolyásolva ezzel részint magát az irodalmat, részint — a budapesti színházi normáknak változatlanul, sőt egyre erősebben országos normává válása folytán - az egész ország színházba járó közönségének (végül is a magyar társadalom legpolgárosodottabb, vagy legalábbis leginkább ilyen igényű rétegeinek) ízlés- és gondolatvilágát is. A színházi hatás rendkívül szuggesztív, személyes voltánál fogva az új színházi norma nemegyszer talán még az irodaloménál is nagyobb hatással Budapesten és vidéken egyaránt egyre élesebbé és erősebbé teszi a modern és konzervatív művészi törekvések és magatartások ellentmondását. A budapesti színházaknak ezt a nagy és az intézmények differenciálódásán át lemérhető társadalmi hatását korszakunkon át egyelőre még nem csökkenti, sőt sokáig éppenséggel kiegészíti a kor nagy technikai, az alakító művészetet valóban a legszélesebb tömegekhez közel vinni képes sajátossága: a film - megjelenésének első pillanatától kezdve már a színházi magaskultúrának és a színjátszással szemben támasztott tömegigényeknek sajátos és így majd a tömegkultúránál bemutatandó egyvelegeként. A korszak képzőművészeti élete, a millennium utáni évtizedek kultúrájának és társadalmi A képzőfejlődésének általános mozgástendenciáját követve, az ellentmondások az egész szerkezetre művészeti élet jellemző élesedésének megfelelően az erőteljes differenciálódás és ezen belül az egyes elemek és irányzatok állandó konfliktusának jegyében áll. A főváros képzőművészeti életében az előző szakaszban még egyeduralkodó akadémizmus pozíciói megrendülnek, és ha a hivatalos művészetfelfogást tükröző képzőművészeti felsőoktatásban még sokáig tartja is magát (amint azt a már említett második festészeti mesteriskola vezetőinek kiválogatása is mutatja), az akadémizmussal egyre szélesebben szemben álló új, modernebb művészeti irányoknak is a főváros válik központjává, mintegy rajtuk keresztül is tükrözve és kifejezve a társadalmának mélyén kibontakozó válság jeleit is. Már a képzőművészet budapesti intézményeinek áttekintése is érzékelteti a művészeti irányként elismert akadémizmus vezető szerepének megrendülését. Mert igaz, hogy a Műcsarnok még mindig és végig •— a Képzőművészeti Társulat kezében van, sőt a Társulat a századfordulótól egyre szélesebb körben rendez vidéki kiállításokat az ország a modern polgárosodás útján most elinduló városaiban. Ugyanakkor azonban budapesti kiállításainak, tárlatainak látogatottsága már nem növekszik, sőt csökken: a téli tárlatokat 1908 és 1912 között 37 —45 ezer látogató nézi meg, és csökkenőben van a műcsarnoki látogatók évi össz-száma is: 1905-től a világháboréiig már csak kétszer lépi túl a 100 ezret, különben 82 és 58 ezer között jár, egyre csökkenő tenden-368. A M LÉNK első budapesti kiállításának plakátja (Rippl-Rónai József), 1908