Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

VIL A NAGYVÁROSI KULTÚRA ÜJ ÚTJAI Megfelelően annak a folyamatnak, mely a századfordulóra a város kiteljesedő társadalmi szerkezetében kibontakozik, és a társadalmi munkamegosztás gyors és széles körű kiterjedésével együtt egyre inkább érezhetővé teszi e sokféleképpen differenciálódott fővárosi polgári társadalomszerkezet belső ellentmondásait is, alakul tovább Budapest immár egy nagyváros igényeit kielégíteni hivatott kultúrája. Ennek során egyrészt tovább folyik a kulturális jellegű intézmények hálózatának kiépülése mind az országos, mind a helyi hatókörű szervek vonatkozásában, másrészt a társadalom belső ellentmondásai, melyeknek politikailag legerőteljesebb kifejezője a fővárosi munkásmozgalom e korszakra már oly nagyerejű megerősödése lesz, egyre jobban kiütköznek e kultúra arcán is. Es ahogyan a társadalom ellentmondásai éppen e munkásmozgalom dinamizmusának tanúsága szerint egyre kevésbé oldhatók meg a társadalom hagyományos szerkezetének keretei között, éppúgy ennek oka-, de főleg okozataként a kornak elsősorban nagyvárosi-urbánus kultúrájában különös hangsúllyal fognak kifejeződni az így világszerte egyre érezhetőbbé váló válsághangulat jelei is. Erősíti őket ugyanis annak, a sajátlagosan hazai viszonylatban nem kisebb erővel érvényesülő folyamatnak hatása, mely mostanra, a századvégre teszi véglegessé és letagadhatatlanná a hagyományos feudális és liberális elemek különös keverékéből előállt kultúrát és eszményeket hordozó és képviselő birtokos nemesség gazdasági és ezzel együtt egyre erőteljesebb politikai hanyatlását. Egyetemes és hazai tényezők ilyen együttes hatása különösen a nagyváros kultúrájának átalakulását gyorsítja meg és mélyíti el, hiszen Budapest az előző korszak folyamán minden vonatkozásában olyannyira megerősödött vezető szerepe a művelődési intézmények erőteljes központosításának következtében a kulturális életben is egyre erősebb lett, s egyúttal az egész országban legérzékenyebb és legalkalmasabb is a kultúra válságjeleinek felfogására. És mivel ezáltal, ill. a központosítás során kiépülő újfajta csatornákon át közvetítve, a városias, polgárias magatartásnak oly csábító modelljeként a város saját nagyvárosi tömegkultúrája is tovább szélesíti hatókörét, mindez lassan az egész országban s immár nemcsak a magas, hanem a tömegkultúrában is tudatosulni segíti azt a válságot, melynek jelei oly sok helyütt még csak lappangtak, vagy a régi stabilitás látszatát fenntartani kívánó elemek részéről sokáig legalábbis sikerrel kendőztettek el. Bonyolult, változatlanul sok, sőt egyre több szálból összeszövődő és nemegyszer sokszoros áttételeken át érvényesülő folyamat ez, melybe elsősorban budapesti magvában a kulturális tevékenység hagyományos, már az előző korszakból ismert ágazatai mellé most új, a polgári kultúrán át már a mögötte álló társadalmi és gazdasági rendet is támadó mozzanatok is belépnek — Budapestnek végül is kultviráját is részévé, sőt egyik vezető eszmei tényezőjévé téve a folyamatnak, mely a várost a magyarországi forradalom műhelyévé s majd e forradalom valódi központjává fogja tenni. A Budapestet az ország kulturális központjává tevő, ill. e helyzetét most tovább erősítő intéz- A felsőoktatás menyek között korszakunkban is tovább növekszik Budapest egyetemi város szerepe olyannyira, intézményei hogy éppen e vonatkozásban egyre sürgetőbben jelentkezik a decentralizáció igénye. És ha Kolozsvár egyeteme korszakunk elején már negyedszázados múltra tekinthet is vissza, és 1912-ben megszületik a törvény a felállítandó pozsonyi és debreceni tudományegyetemről (míg Szeged, ill. Temesvár egy új műegyetem elnyerésében reménykedik), Budapestnek mint az ország felsőoktatásilag legteljesebben ellátott városának helyzetét e kezdemények sem rendíthetik meg. Sőt, 1912-ben már jelentős mértékben előrehaladt a budapesti közgazdasági egyetem előkészítése is; az országgyűlés már utasítást ad a kormánynak vonatkozó törvényjavaslat beterjesztésére. Ezt azonban a parlamenti válság elmélyülése, majd a világháború már az ellenforradalmi korszakra fogja áthárítani — az új egyetem csírájaként azonban 1914-ben megnyílik a Műegyetem közgazdasági fakultása. Korszakunkban, 1896 és 1914 között, az új egyetem nélkül is a budapesti Tudományegyetem hallgatóinak száma 4741-ről 8185-re (ezen belül a nőké 6-ról 564-re), a Műegyetemé 1299-ről 2639-re emelkedik. Az oktatók számának alakulása azonban ezzel távolról sem tart lépést: számuk a Tudományegyetemen 325-ről csak 423-ra, a Műegyetemen 101-ről 203-ra nő. Ezen belül azonban az egyetemi tanárok száma a hallgatókéhoz viszonyítva s kivált a Tudományegye-44 689