Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

temen különösen kedvezőtlenül alakul: 111-ről csak 146-ig emelkedik. Az oktatói létszám növekedése legnagyobbrészt így a magántanárok számának emelkedését jelenti, azonban az egyetemi heti óraszámnak ennél csekélyebb arányú (1100-ról csak 1618-ra történt) emelkedése azt sejteti, hogy ezeknek csak kisebb része tart ténylegesen órákat. A Műegyetemen némileg más a helyzet, itt a tanárok számának 33-ról csak 48-ra történt emelkedése mellett a Tudományegyeteménél szerencsésebb módon nem a magántanárok, hanem a ténylegesen és rendszeresen oktató tanársegédek száma nő 80-ra; az 517-ről 807-re emelkedő heti óraszám mögött így itt reálisabb fejlődés áll, mint a Tudományegyetemen, ahol a növekvő hallgatói létszám mellett az oktatószemélyzet kisebb arányú bővülése a képzés csökkenő hatékonyságát sejteti — mindenesetre nem jelentéktelen elemeként az egyetem által kép viselt társadalmi és politikai eszmények hatása gyengülésének. A hallgatók megoszlását illetően a Tudományegyetemen ezen idő alatt a joghallgatók számának növekedése jelentősen lelassul (2584 3046), az orvosok létszáma viszont 4 és félszeresére, s a bölcsészeké is kétszeresére emelkedik. Ezzel szemben a jogászképzés súlypontjának (az utánpótlás társadalmi bázisának változását is sejtetve) erőteljesebben a vidéki jogakadémiákra történt áttolódása a pesti egyetemi ifjúság összetételének jelentős változását is jelenti, a jogászok befolyásának csökkenése által megkönnyítve az egyetemisták politikai magatartásának bizonyos átrétegeződését is. A más irányú létszámemelkedésben szerepet játszhattak az újabb, nagyszabásúi, elsősorban orvoskari építkezések (Baross utcai klinikák, szemklinika, Üllői úti klinikai telep) által nyilván megkönnyített elhelyezési viszonyok, valamint a Műegyetem budai új épületcsoportjának elkészülte 1909-ben, mely amellett hogy megnövelte az egyetem felvevőképességét, lehetővé tette a bölcsészkar áthelyezését is a Múzeum körúti tágasabb, egykori műegyetemi épületekbe. Legfőbb ideje: hiszen ebben az évben a tanárképző intézetnek már 846 tagja van, és az intézet 243 középiskolai tanári diplomát ad ki, 1888 óta pedig ugyancsak a bölcsészkar mellett önálló kereskedelmi iskolai tanárképző is működik, s 1910-re már Ménesi úti új épületébe költözhet (immár 100 hallgató befogadására alkalmasan s külön tanári testülettel) az Eötvös Kollégium. A felsőoktatási hálózat jelentős bővülését hozza az, hogy 1899-ben az Állatorvosi Akadémia is megkapja az egyetemi jelleget, 1906-tól pedig a doktorrá avatás jogát is; érdekes, hogy ettől kezdve az 1896. évi 349-ről 403-ig emelkedett hallgatói létszám 1913 14-re 223-ra száll alá: Budapest egyetlen létszámcsökkenést mutató főiskolája ez. De a tízes évek elejére már közgazdasági egyetemet követelő igények első válaszaként 1899-től valódi főiskolaként működik az érettségi után kétéves képzési idejű, a magyar gazdaság balkáni és közel-keleti terjeszkedésének megszilárdítására (még 1891-ben Keleti Kereskedelmi Tanfolyamként) alapított Keleti Akadémia, ugyanúgy, mint a Budapesti Kereskedelmi Akadémián érettségizettek számára ugyancsak még korábban megszervezett egyéves kereskedelmi szaktanfolyam. Kiegészül a művészeti felsőoktatás budapesti intézményeinek szervezete is. 1897-ben létrehozzák a II. festészeti mesteriskolát, előbb Lötz, majd halála után Feszty irányítása alatt; a tízes évek elején e két mesteriskolán már 72 művészjelölt tanul (az 1896-ban létrehozott - Stróbl által vezetett szobrászati mesteriskolának ugyanakkor két hallgatója van csupán). De 1909-től ez a rendszer továbbfejlődik: a mesteriskolák mellé ekkor szervezik meg a Képzőművészeti Akadémiát, melyről intézményesen is leválasztják a Rajztanárképző Főiskolát; 1911— 12-ben előbbinek 113, utóbbinak 219 (kétharmadrészben női) hallgatója van. A művészeti pályák elnőiesedése különben máshol is megfigyelhető: a Zeneakadémia 1911 — 12-ben 444 növendékéből 226 női hallgató. A kutató- Megfelelően az elsősorban a hazai gazdasági élet egészében meggyorsuló fejlődése és főleg intézetek ennek műszakilag-szakmailag magasabb követelményei által a tudománnyal szemben támasztott növekvő igényeknek, korszakunk tovább bővíti a Budapesten (a városon belül is jelentős, részben a Rózsadomb oldalán létrehozott telepeken) összpontosult kutatóintézetek hálózatát is. 1903-ban költözik új, a szakmai munka lehetőségeit jelentősen növelő palotájába (Lechner mesterművébe) a Földtani Intézet; 1905-ben szervezik meg a Földrengési Obszervatórium és Földrengésszámláló Intézetet, melynek átköltözését a Nemzeti Múzeum pincéjéből 1914-re tervekben már készen álló új székházába a világháború, fogja meghhisítani (megemlítendő, hogy más feladatai között az intézet eddigre már megvizsgálta Budapest egyes kerületeinek a földrengésekkel szembeni ellen állóképességét is). A földmágnesség mérése révén részint (1905-ig) ugyancsak ebbe a feladatkörbe kapcsolódva, ettől kezdve azonban már elsősorban a mezőgazdaság szolgálatába állva most bontakozik ki a Meteorológiai Intézetnek a kilencvenes években már meggyorsult fejlődése is. 1896-tól zivatarmegfigyelő osztály létesül, s ekkor kezdik megszervezni a földrengések megfigyelését; a tízes években megkezdődnek a magaslégköri kutatások, 1913-ban felszállnak az első meteorológiai ballonok, és a világháború kitörésének évében az intézetben már folynak az előkészületek rádióvevő-állomás berendezésére. Mindennek már az intézet új, mai napig meglevő rózsadombi székháza a színhelye, ahova 1910-ben költözik át a húsz év alatt 6-ról 30-ra nőtt létszámú szakmai személyzet.