Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

hónapjainak nehézségein, részint elláthasson a szakma egészének viszonyaira érvényes információkkal. A vidéki legnagyobb iparvárosok (pl. Pozsony, Temesvár, Győr, Pécs) munkássajtója mindvégig és természetszerűen részint lokális, részint a helyi kereteken belül általános profilú marad — nem is mindig csak szakmailag, hanem néha (mint pl. Győrben) társadalmilag is: osztálybázisában kiterjeszkedni kényszerülve a lehetséges társutasok, elsősorban a kispolgárság feló. Számbeli hatalmas túlsúlyán túlmenőleg — hiszen a hazai munkássajtó éitjára egészen az MSZDP alakulásáig visszatekintve, benne a budapesti orgánumok aránya mindvégig 80 — 90%-ot tett ki — e bázisában, s így a problémák érzékelésében is végig alapvetően fővárosi befolyásoltságéi munkássajtó története a mozgalom kétirányú törekvését tükrözi. Az egyik törekvés gyakorlatilag az 1880-ban a Munkás Heti Krónika évfolyamszámozását folytatva megalakuló Népszava történetét alakítja: a lapot 1890-ben a MSZDP is elismeri hivatalos orgánumának, 1895 —99-ben már megkísérlik napilappá alakítását, de ez véglegesen csak 1905 áprilisától fog sikerülni, hogy 1914-ig még ekkor is viszonylag csekély, 25 ezres példányszáma ellenére hatásában az ország jelentős politikai lapjai közé emelkedjék. Körülötte — még látni fogjuk a mozgalom milyen belső kulturális fejlődése során — a munkásmozgalom országos, általános elvi problémáit is egyre sokoldalúbban és szakszerűbben tárgyalni képes folyóiratokkal: a Szocializmussal, a Munkásügyi Szemlével, a Szakszervezeti Értesítővel. A másik törekvés a szakmánkénti sajtó kialakításához vezet; eredményeinek ingadozásaival, visszavisszaeséseivel, számtalan és oly sokszor sikertelen próbálkozásaival — ám állandó optimizmusával együtt — tulajdonképpen még határozottabban budapesti jelenség. Túl az effajta sajtó számára a főváros nyújtotta már említett lehetőségeken, ez az állandó próbálkozás új meg új megoldások keresésére csak a nagyváros nyújtotta mozgalmi környezetben, annak bátorító, az egyes szakmák viszonyait, problémáit ismerő, számos hasonló szándékú embert tömörítő, érintkezésüket megkönnyítő s ugyanakkor a hatósági rosszindulattal szemben már védelmet is nyújtó atmoszférájában volt lehetséges. Pontos számszerű képet adni a budapesti, orgánumainak túlnyomó részében szakmai munkássajtó útjáról a már elkészült gondos és alapos bibliográfiák ellenére is nem könnyű feladat: ehhez az egyes lapok (sokszor csak egyszeri, alkalmi kiadványok), melíéklapjaik, idegen (elsősorban a soknemzetiségű ország soknemzetiségű munkássága között még mindig összekötő nyelvként szolgáló német) nyelvű kiadásaik, változataik, címváltozásaik — de legalább ennyire a mindent befolyásoló szakmai differenciálódás vagy esetleg éppen (s kivált a 90-es évek elején) a szakmán belüli frakcióharcoknak is — beható ismerete, elemzése lenne szükséges. A tendencia azonban világos: az egyes szakmák munkáslétszámának bizonyos nagysága már szinte kihívja a lapalapítást, és végül is szilárd bázisul fog szolgálni e szakmai sajtónak: e szakmai-mozgalmi sajtó valamely orgánumának stabilizálódása így bizonyos fokig mutatója lesz a szakma erejének, fejlődésének is. Nem meglepő tehát, ha — mintegy természetszerűen —- a nyomdászok már 1869 óta folyamatos szaklapja mellett először az olyan jellegzetesen kisipari szakmák sajtója stabilizálódik, mint az asztalosoké, a cipészeké, a szabóké — s nem sokkal később a gyári jellegű ipari munkásságból elsőnek a vasasoké. Az egész munkásmozgalom rohamos bontakozására, ugyanakkor stabilizálódására is igen jellemzően míg Budapesten 1896 és 1900 között csak 31, addig 1900-tól 1907-ig már 91, s innen 1914-ig (ill. 1917-ig) ugyanannyi munkáslap jelenik meg. Míg azonban az 1896 —1900-as periódus 31 lapjából csak mintegy 6 húzódik át a következő periódusra (jóllehet ugyanakkor mintegy 22 lap indul) az áthúzódott 6 és az 1900 — 1907-ben indult 85 lap együtteséből az 1907-től a világháborúig terjedő következő periódusra már kb. 45 lap húzódik át: - ezekből és az 1907 és 1914 között indult további 44 lapból viszont a világháborúig már csak 34 fog megszűnni — s a stabilizálódásra jellemzően csak 13 a régebben, míg 19 az újabban indultak közül. Száraz és önmagukban nem sokat mondó számok ezek, de mögöttük rendkívüli politikai jelentőségű folyamat bontakozik ki: a hazai munkásságnak (ideértve az igaz hogy csupán néhány, de az igényre jellemzően stabil orgánummal ellátott agrárproletariátust és kisparasztságot is) e lapok révén a XX. század első évtizedére már majd minden rétege, szakmája, csoportja — kivált vidéken — rendszeresen kapcsolatba kerül a munkásmozgalommal. A hazai munkásmozgalom szempontjából ez még akkor is rendkívül jelentős tény marad, ha e lapok nagy része még csak szerény, ritkán, kis terjedelemben, nem is mindig magas színvonalon megjelenő orgánum. De éppen túlnyomó részüknek budapesti szerkesztése adja meg számukra és olvasóik számára a széles országos áttekintést és a látottak értékelésében a politikai magatartás legmodernebb, immár nagyvárosi mércéjét: olyan tényezőként, melynek jelentőségét később még lesz alkalmunk megfelelően értékelni. De mielőtt a fővárosi munkásmozgalom a világháború előtti politikai tevékenységének mórlegét megvonnók, rá kell mutatni arra is, hogy a mozgalom politikai vonatkozásban nemcsak országos szinten harcolt: ha késve is, de felismerve a tárgynak konkrét gazdasági és politikai