Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

női is sztrájkolnak három munkástársuknak egy goromba munkafelvigyázó által történt eltávolítása miatt, és a romló darabbér helyett időbér fizetése érdekében: sztrájkjuk sikeresnek bizonyul. Az év végén a Danubius-gyár esztergályosainak sztrájkjáról értesülünk. Az 1899. év a válság kibontakozásának nyomán a csak részleges sikerű, vagy sikertelen sztrájkoknak éve már: a Schlick-gyár lakatosainak, a Nicholson-gyár esztergályosainak, a Fegyvergyár mintaasztalosainak vagy a Haas-gyár szíjgyártóinak sztrájkjaival. A legnagyobb szabású sztrájk nyáron tör ki, és a budapesti asztalossegédek vívják a 9 és fél órás munkaidőért. A sztrájkot ügyesen: részlegesen szervezik, és a kisebb mestereknél sikerül is eredményt elérniök - csupán a nagy gyárak állnak ellen sikerrel, és ennek hatására később sok kismester is visszavonja majd korábbi engedményeit. Végig a megnyíló új századnak immár a világháborúig húzódó évein ilyen és hasonló kisebbnagyobb sztrájkok egyre sűrűbb, egyre nagyobb tömegekre kiterjedő sora kíséri a budapesti munkásság útját. Hogy továbbra is csak a legnagyobbakat említsük: 1900 a Ganz-gyár, a MÁV AG, a budapesti villamosvasúti alkalmazottak, a Rigler-gyári papírmunkások, 1901 4 ezer budapesti konfekcióipari munkás, 1902 a Danubius és a Nicholson sztrájkjait hozza magával; 1903-ban a Hoffer és Schrantz-gyáriak, a kőfaragók, ismét a villamosvasúti alkalmazottak és végül a Vasöntő munkásai; 1904-ben az országos vasutassztrájkban az azt kezdeményező és vezető budapesti csomópont vasutasai, majd a fuvarozó- és szállítómunkások, később a szabómunkások és Budapest építőmunkásai lépnek sztrájkba, míg a lakatosokat a mesterek zárják ki. 1905-nek az országos kormányzati válság jegyében álló esztendeje a bőrmunkások, a gázgyáriak és a hírlapszedők sztrájkja, és ezúttal a budapesti asztalosmunkások kizárása mellett jxiniusra a fővárosi vasutasok általános sztrájkját bontakoztatja ki; 1906-ban, a kormányzati válság elhúzódásának, majd a koalíció kormányra jutásának kétségtelenül feszült légkörében zajlik le a szobafestők (577 műhelyben 1122 munkás) és 256 pékműhelyben 930 sütőipari munkás 3—3 hetes sztrájkja; majd ismét a villamosvasútiak, azután a Hoffer és Schrantzgyáriak, a Ganz-gyári villanyszerelők, ismét a gázgyáriak, majd a teherszállítók és fuvarosok, az ácsok és a malommunkások sztrájkja rázza meg a várost — míg az építkezések dekonjunktúrája lehetővé teszi az építőipari munkások kizárását. 1907-ben az uralomra jutott koalíció megpróbál lecsapni a szakegyletekre; e megmérgezett légkörben júniusban a Nicholson-gyár hidászai és kazánkovácsai harcolnak, és csak július végén oldódik fel a budapesti kőművesek és ácsok még az előző évben megkezdődött, végül 10 hónapig húzódott kizárása. 1908-ban a budapesti gázgyár zárja ki munkásait (itt átmenetileg katonaság veszi át a munkát); 4 hónapig sztrájkolnak az asztalosok, hosszabb-rövidebb sztrájkok törnek ki a Ganzban, a Danubiusban, a Fegyver- és Gépgyárban, valamint a konfekciómunkások között; ismét sztrájkolnak az Újpesti Jutafonóban, de sztrájkolnak Budapest húsipari munkásai is éppúgy, mint a reszelő vágók és a cukrászok. 1909-ben többek között a pincérek és a fuvarosok lépnek sztrájkba, 1910-ben a Fegyver- és Gépgyár tőkései viszont a kizárás fegyveréhez folyamodnak, éppúgy, mint a budapesti sütőiparosok és a rézművesek — de sztrájkolnak az épületlakatosok (sőt, ennek keretében általános lakatossztrájkra is sor kerül), a festőmunkások és a malommunkások. 1911 nyara ezer kovácsmunkás sztrájkjától és kizárásától, majd a Szivattyú- és Gépgyár 400, a Schlick 160, majd később 290 munkásának sztrájkjától is forró. 1912-ben az újabb politikai válság (ez a „vérvörös csütörtök" esztendeje) feszült atmoszférája a Benz autó-motorgyárban, a Csavargyárban, a csepeli tölténygyárban (itt 6 ezer munkás sztrájkol), kétszer is a Ganz-villamosságiban, ismét a Jutafonóban és ugyancsak Újpesten, a Wolfner-bőrgyárban hoz nagyobb sztrájkokat. 1913-ban ismét a csepeli Weiss Manfrédnál zajlik le egy igen hosszasan elhúzódó sztrájk, melyben a gyár 6 ezer lőszergyári munkását kizárja; háromszor lobban fel a sztrájk a Ganz —Danubiusban, novemberben pedig a Ganz törzsgyárban: itt 5 ezer munkást érintve. De a Wolfner-bőrgyárban is új sztrájkokra kerül sor, és tömeges kizárásokra a budapesti szabómunkások hosszasan elnyúló bérharcában. November elején sztrájkolnak Budapest sofőrjei; 1914, a vészterhes esztendő pedig a csepeli munkások újabb sztrájkjaival fog beköszönteni. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a felsorolt nagyobb, változó sikerrel és eredményekkel járó sztrájkok — melyek a budapesti munkásság bérharcainak gerinceként kétségtelenül máris jól mutatják a fővárosi munkásviszonyok neuralgikus pontjait és bizonyos tendenciákat magányosak vagy elszigeteltek maradtak a nagyváros munkásságában. E sztrájkok ugyanis egy nagyszámú kisebb vagy rövidebb sztrájkból álló szövevényből nőnek ki. Hiszen a csak néhány — igaz, a legkritikusabb évekre kidolgozott - hatósági statisztika is Budapesten (az elővárosi övezetet nem is számítva) 1901-ben 21, 1903-ban 35, 1904-ben 49, 1905-ben 69, 1906-ban 92, 1907-ben 102 sztrájkot mutat ki; majd egyre többet — míg 1908-ra a mozgalmak száma 52-reesik. 1909 statisztikai adatai hiányzanak, de máshonnan tudjuk, hogy ez évben mintegy 60 sztrájk, ill. kizárás zajlott le Budapesten. 1910-ben már 70, 1911-ben 72, 1912-ben 41 sztrájkot jegyeznek fel - ezekhez járul még 1907-ben csak 1, de 1908-ban már energikusan