Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

341. „Véres munkászavargás a fővárosban. Jele- 342. „Tüntetés a fővárosban. Kereskedelmi alkalmanet a Múzeum-kávéház előtt." 1901. február 17. zöttak a vasárnapi munkaszünetért." 1902. június 17. mezett sztrájk, melyben a munkásokat a párt képviselte, július 15-én véget ér, ám csak részleges sikerrel: a munkaidő és a bér kérdésében a gyárosok hajthatatlanok maradtak. Alig öt hét múlva a sztrájk átterjed a kőművesekre, akik a nyolcvanas évek közepén, 1884-ben a 12 órás munkaidőért vívott nagy sztrájkjuk óta az építési konjunktúra évei alatt nyugalomban voltak. Ám 1806 nyarán már ők is követelésekkel álltak elő, és az ezek körül kibontakozott egyéves huzavona után most, 1897 augusztusában szintén sztrájkba léptek. A sztrájk a munkaidő átlag 9 és fél órára való rövidítését, bérminimum megállapítását, az akkordmunka, a kötelező kantin, az ipartestületi munkaközvetítés eltörlését, a munkafeltételek és a bánásmód javítását, valamint május 1 szabad megünneplését követelte, azonban 25 nap után a mesterek a válságtól hamarabb elért vidéki városokból hozott sztrájktörőkkel a sztrájkot felmorzsolták. Ennek ellenére, alig néhány nap múlva, a budapesti ácssegédek léptek sztrájkba, lényegében a kőművesekével azonos követelésekkel. Az ő szeptember 6-án kitört sztrájkjuk október 27-ig húzódott, és csak részleges eredménnyel járt: a munkaidő és munkabér vonatkozásában a sztrájktörők által támogatott mesterek nem voltak hajlandók engedni; mint az előző két esetben, úgy itt is az építési konjunkttira megszűnése amivel a munkások, úgy látszik, nem voltak tisztában tulajdonképpen az ő kezükre dolgozott. Az 1897. esztendő e nagy, ám több kisebb, egyedi mozgalom által kísért budapesti bérharcai után (közülük a február eleji hajógyári sztrájk, júliusban a Vasöntöde és Gépgyár egynapos, jéiliustól a Vulkán-gyár hathetes, augusztus végén a Láng-gyár vasöntőinek egyhetes sztrájkja említhető meg), 1898-nak a mozgalom elleni kíméletlen rendőrterrorja érthetővé teszi a bérharcok csökkenését is. De március elején még így is több mint kéthetes ércöntő-sztrájk zajlik le Budapesten — és bár folytatása nem következik, április elején mégis híre jár, hogy a fővárosban a párt nagyszabású sztrájkokat szervez, melyek kb. 63 ezer munkásra terjednének ki: köztük 10 ezer kőművesre, 12 ezer téglagyári munkásra, 7 ezer ácsra, 8 ezer sütőre, 6 ezer cipészre, 7 ezer raktári szabóra, 4500 vasasra. A feltehetően a rendőrség által is szított, a terrorintézkedéseket indokolni igen alkalmas riadalom alaptalannak bizonyul; az év folyamán csupán a Wörner-gépgyár 50 lakatosának rövid sikeres sztrájkja emelhető ki, ám nemcsak sikere, hanem keserű tanulsága miatt is: a gyár többi munkásai ui. megtagadják a szolidaritást kizárt munkástársaikkal. Júliusban Weiss Manfréd Soroksári éiti konzerv- és patronüzemének munkás-43 673