Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
képviselő- A táblázat szerint tehát a választójogosultak létszáma 13 év alatt csaknem pontosan kétszeválasztók res é re nőtt, miközben a népesség száma már csak 20%-kai, egyötödével emelkedett. És ha az Hegeződése 1904. évi létszámot a választójogi statisztika 45 ezerre, az 1910. évit pedig 58 és fél ezerre csökkenti is (mindkét esetben annak feltételezésével, hogy a választójogosultak kb. 22- 23 %-a magát több kerületben is felvétette a választók jegyzékére), a létszámnövekedés további egyenesen emelkedő adatai megkérdőjelezik ezt a feltételezést. Ha a választók számának emelkedésében kétségtelenül az országos politikai élet iránti korábbi bizonyos közömbösség e mozgalmas és válságos években érthető oldódásának hatását is látnunk kell, mégis kétségtelen, hogy a növekedés mögött társadalmilag reális tényezők is álltak: mindenekelőtt a jövedelmek (ha nem is mindig a reáljövedelmek) emelkedése — és talán az is, hogy az 1899. évi XV. tc. megszüntette az adóhátralékos, de különben választójogosult polgár választójogának felfüggesztését. Az emelkedés mindenesetre azt jelentette, hogy a választók aránya Budapest népességében 1910-re 8,63 %-ra, 24 éven felüli férfinépességében meg éppenséggel annak egyharmadára, s még a választójogi statisztika gyanakvását elfogadva is legalább egynegyedére nőtt. Budapest választóinak száma az ország egész választójogosult lakosságának 6,4, 58 425 választó esetén azonban csak 5 %-ára emelkedett. Olyan arányok ezek, melyek önmagukban is mutatják Budapestnek nemcsak egyedülálló ütemű gyors fejlődését, de bizonyos szerény vagyonosodását is. Persze ennek a növekedésnek értékét erősen csökkenti az a körülmény, hogy az újonnan belépők számának ilyen növekedésében nem is csak — sőt talán nem is elsősorban e rétegek valamilyen akár csak szerény vagyoni emelkedése játszik közre, hanem inkább annak a folyamatnak meggyorsulása, amely már a nyolcvanas évek vége óta érezhető volt: egyfajta infláció, mely a pénz reálértékének általános drágulásban megnyilvánuló csökkenésével és ellensúlyozásaként a jövedelmek nominális értékének emelkedésével — mint ott már utaltunk rá — szinte automatikusan könnyítette meg a választójogosultság kereteinek ilyen gyors kitágulását. Azt, hogy — immár okaitól függetlenül a választójog ilyen kiterjedése elsősorban milyen társadalmi rétegek bekapcsolódását jelentette,egészen nagyvonalakban már a választójogosultak számának kerületek szerinti fejlődése is sejteti. A növekedés ugyanis az átlagnál csekélyebb mértékű a II—V. kerületekben: a választén'ogosultak száma 1912-ig itt nem kétszereződött meg, s a IX —X. kerületben is éppen csak hogy kétszeresére emelkedett. Az ellenpóluson, az I., VI — VIII. kerületekben viszont az átlag feletti méretű növekedésnek lehetünk tanúi. A kép máris elég világosan sejteti, hogy a növekedés az utóbbi városnegyedekben a rájuk elsősorban jellemző kispolgárság erősödésén alapszik, hiszen sem a proletariátus, mely elsősorban Óbuda, a Ferencváros és Kőbánya, valamint az V. kerület külterületének, az Angyalföldnek népességét növelte, sem a nagypolgári, illetve középpolgári-hivatalnoki rétegek, melyek az V. kerületre, illetve a IV. kerületre is jellemzőek voltak, sem pedig a II. kerületbe tömörült régi vízivárosi kisiparosok (illetve részben Óbuda ilyen típusú kispolgárai is) nem lehettek alkalmasak már a választójogosultak számának az átlagon felüli nagy tömegekkel való megnövelésére. A város nyújtotta lehetőségeken belül ezek a rétegek már nagyméretű erősödésre, gyarapodásra nem számíthattak. A választó jogosultak — illetve rajtuk mérve a polgári lét (kétségtelenül egyre lejjebb szálló) alsó határát elérni látszó elemek — számának mostani növekedéséről bontakozni kezdő kéj) szerint a fejlődés így társadalmi irányát tekintve többé-kevésbé már az előző periódusban megkezdett irányban halad tovább. A már az előző periódusban is vizsgált öt budapesti kerület választójogosultjainak 1910. évi, a választójog alapja szerinti elemzése ezt igazolja is. A választójogosultak megoszlása a jogalapként szolgáló tevékenység szerint öt kerületben 1910-ben I. TV. V. VI. VII. (Összesen, kerületben (Összesen, összeírt választók száma 4974 4171 6416 16 969 15 72« 48 256 Ebből a jogosítottak közül hivatalnok1 2584 1218 2435 6 500 5 826 18 563 kereskedő 196 691 1656 3 554 2 821 8 918 mezőgazda 53 3 7 45 94 202 háztulajdonos 554 353 264 1 191 1 516 3 878 értelmiségi 681 677 817 2 060 1 663 5 898 kézműiparos 421 985 711 2 488 2 661 7 260 egyéb2 475 211 364 1 074 871 2 995 összesen 4964 4138 6254 16 912 15 452 47 720 1 lís egyéb alkalmazott. 2 Bérkocsis, fuvaros, nyomdász, művezető, gépész, tőkés, vendéglátóiparos. - Ebből a vendéglátóiparosok száma a kerületek sorrendjében: 159, 126, 165, 499, 405; összesen: 1348.
