Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

Kétségtelen, hogy e kerületek választójogosultjainak száma 11 év alatt az átlagosnál erőteljesebben növekedett: míg 1898-ban Budapest választójogosultjainak csak 58, 1910-re már 66 %-a lakott e kerületekben. A választójogosultak csoportjának struktúrája azonban nagyjából változatlan maradt, a csoportokon belül azonban már mégis egyes jellegzetes változásokkal. A táblázat első legfőbb tanulsága szerint a fővárosi lakost a polgári lét minimumát meghatározó választójogi cenzus határainak túllépésében legerőteljesebben, legszélesebb rétegre kiterjedőleg korunkban is már egyértelműkig az alkalmazotti pályák segítették. Ráadásul táblázatunkon alkalmazottak nem csupán a hivatalnokok és egyéb alkalmazottak csoportjában találhatók. Munkaviszonyuk jellegét tekintve, éppúgy mint az előző korszakban alkalmazott rajtuk kívül végül is a mintegy 1200 pedagógus; alkalmazott jórészt 800 mérnök is (mégpedig főleg az államnál: vasútnál, postánál, államépítészetben). S a gyakorlatban többé-kevésbé alkalmazott a 3500 ügynök legnagyobb része is. Az öt kerület kereken 49 ezer választójogosultjának végül is már mintegy fele nem önálló egzisztenciaként érte el a választójoghoz szükséges anyagi színvonalat. A választójogú, önálló egzisztenciák közül 1899-hez viszonyítva az arányaiban legfigyelemreméltóbb, több mint két és félszeres növekedést a kézműhparban találjuk. Ahhoz képest, hogy a társadalom teljes struktúrájában 1900-hoz képest e tíz óv alatt a kézműiparosok számának növekedése már rendkívül csekély, ez különösen meglepő — bár mindez a gazdaságtörténetben már megfigyelt polarizálódási folyamatnak megfelelően történik: a kézműiparosok összlétszámának ilyen stabilizálódásával, az új meg új konkurrencia kikapcsolódásával együtt természetszerűen indul meg egyes elemek szerény anyagi emelkedése is. Nem kevésbé jellegzetesnek bizonyult a kereskedők számának kétszeresére emelkedése, bár ennek értékét némileg már csökkenti, hogy közöttük — mint említők — mintegy 3500 az ügynök, akiknél mind az önállóságot, mind a kereskedő fogalmát megkérdőjelezhetjük. Mindenesetre jellemző, hogy a választójogú kereskedők kategóriájában végbement négy és félezernyi létszámemelkedésnek több mint felét az ügynökök 1899-ben még csak mintegy 760-nyi számának 3500-ra való növekedése tette ki. Az önálló kereskedőknél továbbra is a termény-, textil- és más iparcikk-kereskedők csoportja jelenti a legkiterjedtebb, de ugyancsak erőteljesen növekvő réteget; 1899-ben összesen mintegy 1100 főnyi létszámuk tíz év alatt közel 2000-rel nőtt. Jellemző, hogy a végül is elsősorban csak napi szükségletekre árusító fűszeresek létszáma bár a választé)jogosultak között több mint kétszeresére, 138-ról 302-re emelkedik, aránylag még mindig alacsony marad. A szabad foglalkozású vagy legalábbis nem hivatalnoki munkát végző választójogosult értelmiség létszámának megkétszereződése a struktúra változásának kétségtelenül legfeltűnőbb jelensége. Nem beszélve a — mint említettük — teljes joggal inkább alkalmazottnak is tekinthető 1200 tanárról vagy a mintegy 800 mérnökről, a csoport túlnyomó részét — mint már a városegyesítés korában is hagyományosan az orvosok és ügyvédek teszik ki: 1910-re előbbiek mintegy 900, utóbbiak 1600 főnyi létszámmal, s tíz év alatt mintegy 450, illetve csaknem 1000 főnyi szaporulattal. S ha létszámban nem is, de arányaiban még feltűnőbb a sajtó területén dolgozó személyek számának erős emelkedése tíz év alatt 128-ról 363-ra. Végeredményben tehát e tíz év alatt a társadalmi szerkezetben a több-kevesebb joggal polgárinak nevezett egzisztenciát megteremteni képes tényezők nem változtak; legfeljebb egymáshoz viszonyított arányaik módosultak. Növekedésüknek a népességszám növekedésénél ezúttal jóval erőteljesebb üteme azonban - hasonlóan a legnagyobb adózóknál megfigyelhető fejlődéshez — egyfajta polgári-kispolgári vagyonosodás meggyorsulását és kiszélesedését iátszik éreztetni. Valójában azonban a növekedést elsősorban az alkalmazottak, mint láttuk, számszerűen a legerőteljesebben növekvő rétegében — továbbra is az anyagilag-jövedelmileg legalsóbb, leggyengébb, a szolgálati hierarchia legalján álló kategóriáknak megjelenése teszi ki. A VI VII. kerületből pl. csak a vasút és a posta kishivatalnokai már mintegy 2500 választót jelentenek; közülük 249-en vasúti ellenőrök, 210 a mozdonyvezető, 100-nál több a kalauz, főkalauz, kocsimester, 340 a postaaltiszt, 610 a postatiszt, 350 a közelebbi megjelölés nélküli, azonban ugyancsak kishivatalnok. A létszám emelkedése a közigazgatásban is a kishivatalnokokból származik; pl. az I. kerületben, ahol a 873 közigazgatási tisztviselő közül 180 a segédhivatali, 310 a számvevőségi, mintegy 90 a különféle pénzügyi szakokból: nagy tömegű kisfizetésű hivatalnokkal dolgoztató ágazatokból származik; további 120-at az igazságszolgáltatás hivatalnokai (itt is főleg segédhivatali emberek) jelentenek. A közelebbi megjelölés nélküli hivatalnokok között is közel 550 dolgozik kezelői beosztásban, 243 a raktáros. A kereskedelmi alkalmazottak közül csak ebben az öt kerületben is közel 1600 a kereskedősegéd (közülük is mintegy 1100 a VI. ós VII. kerületekből). Igen jelentős, hogy ehhez kapcsolódva, talán a mozgás egyetlen, az új irányába mutató tendenciájaként, folytatódik tovább a munkásosztály felső rétegének lassú beszivárgása a választójog sáncai közé. 1910-re már csak ebben az öt, egyáltalában nem sajátlagosan nagyipari kerü-40* 627