Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

szakvélemények ismét igazolták a tervezőket. De igazolta az élet: a vízművek fokozatosan javuló vize is. 1898 októberében így a közgyűlés nyugodtan fogadhatta el a Wein utódjává kinevezett Kajlinger Mihály javaslatát a káposztásmegyeri vízmű folytatólagos kiépítésére. 1892 júniusában Dunakeszi határában és vele szemben a Szentendrei-szigeten 23,ill. 22 aknakutat építettek— a vizet a szigetről a Duna medre alatt épített 525 m hosszú bujtatón vezették át. Kibővítették a főtelepet és megépítették a második átemelő telepet is; ennek, mint az egész káposztásmegyeri ví-zmíínftlí is folioo

fclor/onol^ TMA„ U„A„ „4-: Ä li-'i .~J.A.Íi")Q<" ser pt_ lehetővé vált, mint említettük, a nyers Duna-víz termelésének megszüntetése és a Margit-híd feletti régi galériák: víznyerő csövek kikapcsolása. Az új vízmű kiegészítéseképpen, még építése alatt. 1903-rn, a, Kőhánvá.n mé<r ÍV? Is7fi.oe A^ro^ ni""'»" A^!±~i + nagy m~~ ! űrtarti beépül( _ Ezt a medencét 1911-ben a budai vízmű tehermentesítése érdekében bekötve a budai hálózatba, létrehozták a pesti és a budai hálózat szerves összeköttetését. A világháború előtti évek vízműfejlesztésének utolsó nagy vállalkozása a budai vízművek továbbépítése volt. Mint láttuk, a városfejlődés a budai oldalnak nemcsak hogv a hegyek között húz" „jg útja.. átemelő telepeket, 1912—13-ban pedig az Eötvös úti, ma is álló beton víztornyot. Ezzel egy időben bővíteni kellett az éíjlaki vízművet is. 1911 — 13-ban két új kutat építenek itt, és bekapcsolják a még 1893-ban épült, de 1900-ban felhagyott kisegítő vízművet is. A budai oldal vízműveinek vízszolgáltatási képessége így a napi 48 ezer m3-ről 60 ezer m3-re emelkedik. A megnövekedett víztermelés elosztásáról ekkor már az 1896. évi 11 066-ról 1914-ig 17 255-re nőtt száméi budapesti házba (539 ezerről 869 ezerre növekvő számú helyiséggel) bevezetett, 507,6 km-ről 863,6 km-re növekvő hosszúságú vízvezetékhálózat gondoskodik. Az ezen át 1896-tól 1913-ig szállított szűrt víz mennyisége a napi 45 300 m3-ről megállás vagy visszaesés nélkül állandóan növekedve, 1913-ra már eléri a napi 74 165 m'!-t. A budapesti ember átlagos, 1896-ban napi 157 literes vízfogyasztását ez 1914-re 211 literre emeli. És ha tudjuk, hogy ez az átlag 1910-ben már 231 liter volt, azt is felmérhetjük, hogy korszakunk lezárásakor a budapesti népességszám növekedése a vízellátás vonatkozásában is új, további bővítést igénylő problémákkal kezd szembekerülni. A gáz- rá az Budapest műszaki urbanizációjának tényezői között a villanyvilágítás már bevezetéséárameiiúiás nek e\Hfi néhány éve alatt elért nagy sikerei ellenére is a gázvilágítás egészen az első világháborúig megtartotta vezető szerepét. Az 1891-ben kötött gázszerződés a gázt olcsóvá tette, és ezt 312. Az Óbudai Gázgyár az 1910-es években. Légifelvétel