Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

főleg a legelmaradottabb városrészekben, a József- és a Ferenckülvárosban volt otthon, közös táborban egyesítette a múltat visszasíró céhbei i mesterek és a hasonszőrű ingatlantulajdonból élő polgárok zömét. Ezzel a csoporttal határozottan szembenállt azután a Radikal Kör, amely főleg értelmiségieket mégpedig nagyrészt liberálisokat, de radikálisokat is - - tömörített, s amely a maga több mint ezer fős taglétszámával szintén tekintélyes erőtényezőnek ígérkezett. Végezetül pedig létrejött egy harmadik, centrumot képező csoportosulás is, amelynek egy többrendbeli ingatlannal rendelkező lipótvárosi polgár, Borsody Endre állott az élén, s amely elsősorban a Belváros és a Faubourg Saint-Léopold jobbmódú kereskedőire és nagyiparosaira támaszkodhatott, de élvezte számos kézművesekkel közösködni nem kívánó patrícius-polgárnak meg a lelépő városi tanács liberális nézeteket valló (túlságosan nagyfokú liberalizmussal azonban korántsem vádolható) kisebbségének a bizalmát is. S ami mármost e három csoport kezdeti céljait illeti: a Radikal Kör mind egy szálig új emberekkel akarta felváltani a város eddigi vezetőit, a jobboldal viszont lehetőleg érintetlenül kívánta átmenteni a jelenlegi vezetőgárdát, a centrum pedig a lelépő tanács liberális kisebbségének tagjaira szerette volna ruházni a legfontosabb tisztségeket. A kitűzött célok közötti távolság azonban csupán a kezdet kezdetén volt ilyen nagy. A Radikal Kör hívei ugyanis csakhamar belátták, hogy ha nem próbálnak együttműködésre lépni Borsodyék csoportjával, akkor a választások könnyen a jobboldal fölényes győzelmével végződhetnek, s ezért már hetekkel a választások előtt beleegyeztek abba, hogy a centrum által pártolt Rottenbiller és a lelépő tanács néhány más konzervatívnak éppen nem minősíthető tagja továbbra is vezetőszerepet töltsön be a városházán. Ez az önmérséklet pedig hozott is eredményeket, bár holmi óriási sikerre még ez sem vezetett. A június 17-én megkezdett tisztújítás alkalmával ugyanis Rottenbillernek csakugyan sikerült megszereznie a polgármesteri állást, s a városkapitányi tisztség is egy a centrum és a Radikal Kör támogatását egyaránt élvező liberális ügyvéd, Lángh Ignác kezébe került. De már az alpolgármesteri állás a jobboldal jelöltjéé, Ságody Sándoré, a választottpolgári testület eddigi jegyzőjéé lett, holott a centrum által ő ellene felléptetett eddigi főjegyző, a Rottenbiller köréhez tartozó Kacskovics Lajos a Radikal Kör tagjainak szavazatait is megkapta. S ugyanígy főbíró is a jobboldal jelöltje, Száz Mátyás lett (aki helyettes főbírói rangban eddig is a városi törvényszék élén állott), holott a Radikal Kör ellenjelöltjét, Graefl Józsefet, ezt a Kossuth lelkes híveként ismert ügyvédet szavazataival Borsody követőinek legtöbbje is támogatta. A tizenkét tanácsnok együttesébe pedig végül beválasztották ugyan Kacskovicsot, beválasztottak továbbá három liberális ügyvédet is, a tanácsnoki állások kétharmadát azonban szintén a jobboldal emberei, Koller Ferenc, Kasselik János és hasonlók szerezték meg. Es a radikális sajtónak, amely a tisztújítás másnapjától fogva sorozatos támadásokat intézett Száz Mátyás személye ellen, ezzel sikerült elérnie, hogy Száz rövidesen lemondjon s így utólag mégis Graefl kerüljön a főbírói székbe, de hogy a szavazóközönség jobboldali része egymagában is legalább olyan erős, mint a másik két csoportosulás együttvéve, azt természetesen ez a keservesen kierőszakolt személycsere sem feledtethette. Ez a helyzetkép pedig annál nagyobb aggodalmat kelthetett a jobboldal ellenlábasaiban, mivel hátravolt még a 24-re kitűzött képviselőválasztás s időközben nemcsak a Radikal Kör, hanem immár a jobboldal is közzétette nyomtatott röplapokon azoknak a személyeknek a névsorát, akiket a maga részéről a 247 képviselői helyre jelölt; fennállott tehát az a veszély, hogy a jobboldal hívei mindnyájan egy emberként erre a listára fognak szavazni s, ha azután egységes fellépésükkel győzelemre is viszik majd ezt a listát, akkor olyan képviselőtestületet fognak a város nyakára ültetni, amely még a tanácsba nagy nehezen bejutott liberálisok tevékenységét is képes lesz teljességgel megbénítani. Igaz viszont, hogy ebben a szorongató helyzetben Borsodyéknak végül is sikerült kiútra lelniök, ha nem is a legépületesebbre: kihasználva azt a körülményt, hogy a választásokat vezető tíztagú jelölőbizottságban a centrumnak szilárd többsége volt, s figyelmen kívül hagyva a törvénynek azt az előírását, hogy a jelölőbizottság csak a tisztújítás alkalmával tehet javaslatokat a megválasztandó személyek kilétére, a képviselőválasztás alkalmával ellenben már nem. most maguk is kinyomtattak egy 247 nevet (s azután még számos üres rubrikát) tartalmazó listát, s ebbe 46 olyan néven kívül, amely egyaránt szerepelt mind a jobboldal, mind a Radikal Kör jelölt-listáján, felvették először 38 olyan köztiszteletben álló férfiú nevét, akit előzetesen csupán a Radikal Kör méltatott jelöltségre, majd felvettek nem kevesebb mint 70 olyan nevet is, amely -lyel viszont eddig csak a jobboldal jelölt-névsorában találkozhattak, ezek ellensúlyozására azonban végezetül felvettek még 93 merőben új nevet is, s azután ezt a körmönfontan kidolgozott hiszen a jobboldalnak továbbra is tág teret engedő, de az abszolút többség elnyeréséhez szükségesnél mégis kevesebb helyet biztosító s ráadásul szavazólap köntösébe öltöztetett — névsort eljuttatták az összes szavazópolgárhoz.