Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

legolcsóbb ingyen látványossága). És döntően a nagyvárosi sajtó lesz az, ami a primitív újságrajzokon, címlapjukon illusztrált ponyvaregényeken keresztül a legszélesebb nagyvárosi tömegek vizuális kultúrájának is vállalja kielégítését, ráébresztve a tömeget a valóság természetim és a fényképhez képest sűrítetten stilizált és dramatizált ábrázolásában rejlő varázsra is. Az eredményekben: a tömegkultúrának ezeken az utakon át létrejött termékeiben műfajilag, formákban és tartalmakban egyaránt tulajdonképpen a magaskultúra vetületei jelennek meg: a ponyvairodalom és az ilyen típusú nagyvárosi dal, amit egyelőre — jobbak híján slágernek nevezünk. Ide tartoznak még ezen a szinten mintegy önállósult, aktív, elsődleges kulturális tényezőként olyan elemek is, melyek a magaskultúrában már csak másodlagos értékűek: az életmódhoz, a viselethez, a lakáskultúrához kapcsolódé) elemek. A jómódú, művelt polgárvilágában a magas kultúrának, elsősorban a képzőművészetnek különböző szintű és színvonalú alkalmazásai ezek; a tömegkultúrában s kivált korszakunkban még szinte ezek jelentik a képzőművészetet, ill. annak a rendszernek első elemeit közvetítik, mely a képzőművészet megértését majd egyáltalán lehetővé teszi. A tartalmat tekintve — a tömegkultúra két főtípusának megfelelően — mindezeknek a műfajoknak mindkét változatát megtaláljuk. Az irodalomban a városias típusú és egyre inkább nemzetközi tematikájú s egyre inkább regényformájú, fiktív cselekményű próza mellett még sokáig hat a feudalizmus utolsó évtizedeiig visszanyúló hazai, falusias-kisvárosias, mindig konkrét, megtörtént eseményhez kapcsolódó verses, históriás ének típusú ponyva is, melyben még a modern Budapest jellegzetes tematikája is csak lassan jut szóhoz. A zenében ennek a bécsies-németes, városi, kávéházi dallamoknak és a magyar, még falusias ihletésű, egyik ágán valóban a XIX. század születő új típusú népdalából származó népies-magyaros műdalnak párhuzama felel meg. A két útnak igényei leghamarabb talán a képzőművészetben olvadnak össze, formailag a minél teljesebb élethűségre, életszerűségre, tartalmilag a világos, mozgalmas, cselekvő ábrázolásra törekvő munkák igénylésével. A budapesti tömegkultúra így kialakult, ill. megszilárdult műfajai és típusai azonban nem alkotnak valamely megmerevedett rendszert; egymáshoz való viszonyukban korszakunk során kettős irányú mozgás figyelhető meg. A városfejlődés sodrában, döntően a nagyvárosi környezet, az életmód és munkaviszonyok nyomása alatt, egyrészt a két típus közeledése indul meg egymás felé: a városi-polgári és falusi-kispolgári típusú kultúrák peremvidékének lassú összeolvadásával, másrészt mindkét típus vonatkozásában a népességben most meggyorsuló társadalmi mozgásnak megfelelően egyfajta törekvésben a kultúrának az illető típus társadalmilag magasabb fokon álló rétegei által képviselt változatai felé. Korszakunktól kezdve így egyre megkülönböztethetőbb módon válnak szét egymástól az egyes típusokon belül is a típusra jellemző kultúra alacsonyabb és magasabb szintet képviselő változatai. E kettős folyamat során azután mindegyik típusban és a kultúra minden egyes ágában megindul a tömegcikk termelése, mely az új bevándorlók egyre nagyobb hányadának magyar etnikuma és a főváros adminisztratíven is hangsúlyozott magyar jellege folytán magyarosodik ugyan, de ugyanakkor kiszorítja, visszafogja a bevándorlók kultúrájának eredeti elemeit leghamarabb természetesen azoknál a rétegeknél, melyeknek leginkább nyílik módjuk a nagyvárosi társadalomba való beintegrálódásra. A korunkon át így alakuló s ennek során kereteit és irányait most elnyerő budapesti tömegkultúrát termékeinek minden silánysága, álsága ellenére is indokolatlan lenne csupán az elmarasztaló kritika szemével nézni és értékelni. Hiszen benne, sokban már a XVIII. század vége óta bontakozó fejlődés eredményeképpen, végül is a magaskultúrának olyan, az archaikus népi kultúrától még idegen vonásai válnak felismerhetőkké, mint a szentimentalizmus vagy a romantika: gazdag érzelmekkel, lobogó pátosszal vagy a végsőkig kiélezett, kisarkított szituációkkal, emberfelettivé növesztett hősök győzelmével, szelíd idillekkel. A tükrözés persze még erősen torzít: az ábrázolások körvonalai durvák és sokszor elnagyoltak, hangjuk harsány vagy túl éles, a színek is rikítóak vagy édeskések. Ám rajtuk keresztül mégis egy új és minden addiginál gazdagabb, differenciáltabb társadalmi pszichikum kezdi meg feloldani a városba szorult egyszerű ember görcsét és zárkózottságát, ha a hamis tudat szféráiban is, de megadva azt a pszichikai ellensúlyt, mely a változás viszonyai között is segít megtartani az egyén belső egyensúlyát: hozzászoktatva őt ennek révén immár nemcsak a város, hanem az egész város által képviselt és megtestesített új gazdaság és társadalom világához, annak másfajta légköréhez is. Helytelen lenne azonban mindebből arra következtetnünk, hogy a kor e budapesti tömeg- A

munMskultúrája végül is csupán önmagától, saját belső törvényszerűségei vagy igényei szerint fejlődve művelődés alakult ki. Hiszen már közvetítőinek, formálóinak: ,,intézményei"-nek sorában is — láthattuk atömeg- jelentős szerepet játszott az üzleti vállalkozás, mely a dolog természeténél fogva az ügyesen kulturaban felismert igénynek a legkönnyebb ellenállás irányába való —• ám kivált éppen itt nem a legmagasabb színvonalon lehetséges — kielégítését tűzte ki céljául. Az ebből származható vészé-