Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

lyekre a polgári társadalom legjobbjai már a kiegyezést követoleg felfigyelnek: 1868 szeptemberében az emigrációból hazatért Türr tábornok az egész országban helységenkénti népoktatási körök: gyakorlatilag társadalmi munkásokból álló népművelési egyletek létesítését javasolja. Eötvös pártolókig áll a javaslat mellé, melynek súlyát és jelentőségét éppen Budapest viszonylatában jól jellemzi, hogy az itteni központi kör alakuló tanácskozásán többek között Deák, Eötvös, Tisza Kálmán, Irányi, Ghyczy, Gorove, Falk, Horváth Mihály, Hunfalvy, Jókai, Kemény Zsigmond, Nyáry Pál, Pulszky Ferenc is részt vesz. Az 1870 decemberében végül is Budapesten megalakuló egylet, melynek őszintén függetlenségi-liberális tendenciáját Türr és Irányi neve fémjelzi, a most következő 15 év alatt elsősorban 5 6 hónapos ingyenes tanfolyamokat tart, amelyeken írást, olvasást, számolást tanítanak az iskolát még nem végzett embereknek; van esztendő, melyben 35 tanfolyamon több mint 2 ezer hallgató tanul. De kiterjed a kör tevékenysége a rabok oktatására, továbbá népszerű tudományos és irodalmi előadásokra, melyeket ,,jeles írók és buzgó férfiak" tartanak; magyar nyelvi tanfolyamokat is szerveznek (főleg a Bachkorszakból itt maradt szegényebb, idegen anyanyelvű tisztviselők részére); a gyárak közelében olvasószobákat nyitnak és előadásokat tartanak a távolabbra már nehezen mozgósítható munkásoknak. A kör tantervet dolgoz ki a felnőttoktatáshoz, 25 íves olvasókönyvet ad ki, sőt 1879-ben a lelkes György Aladár javaslatot tesz egy budapesti Közművelődési Csarnok felállítására, mely egy mai kultúrház összes feladatkörét ellátná. Mindezek a szép kezdemények azonban lassanként elhányatlanak, tevékenységük veszít lendületéből, és hatósugaruk beszűkül. Mert igaz, hogy az első 15 év alatt közel 20 ezer ember vett részt a kör valamilyen oktatási formájában (ebből 10 ezren az írás-olvasást tanulták meg, mintegy 7 ezer ember általános műveltségben képezte tovább magát, ezren magyarul tanultak), de a résztvevők száma a 15 év alatt is egyre csökken, és míg a városegyesítés éveiben egy-egy év hallgatóinak száma 2 ezer felett jár, a nyolcvanas évek első felére ez már 6 800 főre száll alá. 250- 300 körül stagnál a kör aktív tagjainak száma, és nem növekednek anyagi forrásaik sem, melyeket a kormánytól, a fővárostól és néhány banktól kaptak. Az ilyen típusú népművelési törekvések másik iránya az egyes budapesti kerületek népkönyvtári vagy nép- és iskolai könyvtári alapításában realizálódik. A kép még homályos, az eredmények egyenetlenek és inkább szegényesek. Többek között a Budapesti Népkönyvtáregyesület 1876-ban a Tabánban hozza létre első könyvtárát. 1877-ben a Belvárosban, ezután a város peremén: 1885-ben Újlakon, 1892-ben a Rákoson, 1894-ben a Soroksári úton alakulnak ún. „népes iskolai könyvtárak" - valójában a közönségnek is megnyitott iskolai könyvtárak. 1892-ben a Krisztinavárosban nyílik népkönyvtár. A főváros nem támogatja nagyon ezeket a kezdeményeket, melyek így végül is csak szűkebb helyi körök számára szolgálnak olvasmánnyal: elsősorban a polgárság és a kispolgárság felé az uralkodó osztály ideológiájának és részben az iskolásgyermekek színvonalának megfelelő irodalmat közvetítve. Indokolatlan lenne azonban, ha azt hinnők, hogy e jó szándékú vállalkozások hanyatlása vagy stagnálása mögött a tömegek igénytelensége áll. Mint a tapasztalat mutatja, az okok azzal az elsősorban az ipari munkásságban felébredő részint gyanakvással, részint társadalmi önállósulási igénnyel függnek össze, mely az 1860-as évek végére oly gyorsan és határozottan szűrte ki az induló munkásmozgalomból az azt pártfogolni kész, ám így valójában befolyásolni is akaró bármilyen liberális és egyénileg tisztességes polgárokat. Korszakunk folyamán a munkásosztály ahogy politikai szervezkedésében, úgy művelődésének irányításában is saját lábára kíván állni. A liberális polgárok népművelési törekvéseinek hanyatlásával párhuzamosan ui. a hetvenes évek végétől Budapesten megnövekszik a sajátlagosan munkásigényeket kielégítő, a munkások saját vezetése alatt álló (ilyenként nem egy esetben a rendőrileg nem engedélyezett szakmai, sőt később pártszervezetek pótlását is vállaló) különböző munkás önképzőegyletek, olvasókörök száma is. Hogy e fejlődésnek csak néhány, a Népoktatási Kör hanyatlásával párhuzamos dátumára utaljunk: 1877-ben jön létre a cipészsegédek, 1878-ban az asztalosok, 1880-ban a vasasok, 1881-ben a szabósegédek önképzőköre; 1887 —88-ban a nyomdaipar egyszerre három önképzőkört hív életre. Már eközben, 1884-ben, mikor a polgári népművelés hatósugara már csökkenőben van, kezdi meg tevékenységét a munkásmozgalomból már jól ismert Budapesti Munkáskör, melvet a Magyarországi Általános Munkáspárt a munkások felvilágosítására és oktatására, vitakészségük növelésére szervez, előadások és viták rendezésével, olvasószobájában és könyvtárában a külföldi szocialista sajtó és irodalom termékeit téve hozzáférhetővé — ebben a minőségében a párt fővárosi, egységes, szakmák feletti szervezésének is egyik fedőszerveként. De a munkásság szakmai Önképző szervezkedésének fejlődése nem áll meg. A millenniumig számos további fővárosi szakmai művelődési egylet alakul (könyvszekrényeiben egyre gazdagabb könyvanyaggal) : 1893-ban a Szociáldemokrata Párt a fővárosi munkásság e sokféle egyletben folyó kulturális nevelésének egységes irányítására már szükségesnek látja Budapesti Munkásképzőegylet életre hívását, már kezdettől fogva kerületi fiókokkal, melyeknek száma a későbbiekben csak tovább fog bővülni.