Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

alkalmazkodó eszközökkel: a városegyesítéstől nagyjából a millenniumig tartó korszak tömegkultúrája ennek a törekvésnek áll a jegyében. A folyamat lassú, de erejét akkor tudjuk értékelni, ha figyelembe vesszük: e mintegy negyedszázad alatt többszázezer főnyi folyamatosan Budapestre érkező, előzőleg jórészt falusi ember kultúráját kell átalakítania, befolyásolnia hozzá idomítania az őt körülvevő világhoz. Óriási kultúraváltás ez, melyben ha már magának az objektív körnj^ezetnek hatása is kétségtelen (mint ahogy nem lehet eltagadni e tömegkultúra vidékre is kiterjedni kezdő hatásának jelentőségét a vidéki társadalmi pszichikumnak mintegy a város világára irányuló előkészítésében is), az elidegenedés feloldása és ennek széles körű, közvetve a termelés szféráiig elérő kihatásai révén korszakunkra a városfejlődés egészének is egyre aktívabb és jelentősebb részévé fog válni. Részletes kibontása, bemutatása az e feladat megoldása során kibontakozó kultúrának jelenleg nem könnyű, hiszen egyelőre a közelebbi megismeréséhez szükséges tények feltárása is hiányzik, és funkciójában a magaskultúra és tömegkultúra választóvonalának elvi meghatározása is bizonytalan — mint ahogy szóles sávban elmosódott a középpolgár és a kispolgár pontos társadalmi határvonala is. A kétféle művelődési igény nyilvánvalóan objektíve is sok vonatkozásban érintkezik, összeolvad egymással. A tények azonban a városi tömegkultúra egyes műfajainak megjelenéséről és nem csekély hatásfokáról — tehát e kultúra létezéséről és terjedéséről — azonban már kétségtelenek. Korszakunk folyamán már az is világossá válik, hogy e kultúra típusait, műfajait és gondolati tartalmát tekintve egyaránt többszörösen tagolt, és a városfejlődés minden, most megerősödő társadalmilag egységesítő hatása ellenére is - két főtípusa mindvégig felismerhető marad. Egyik a régebbi német kispolgárság és a — főleg még a céhes iparból indult munkásság erősen bécsies hatás alatt álló városi-polgári kultúrája, melyhez most, korszakunkban fog új, egyre erősebben kozmopolita színeket hozzáadni, részint az ugyancsak bevándorló idegen vagy a külföldi vándorlásaiból hazatért bennszülött ipari munkásság leginkább sajátosan németes színezetű munkáskultúrája részint a kultúrának az a sajátos típusa, melyet az 1840-es évektől a városba beáramló, az újonnan érkező külföldi elemeket is folyamatosan magába olvasztó zsidó kispolgárság hoz magával. A másik típus a bevándorló magyar (és részben nemzetiségi) kispolgárság, munkásság és napszámosság már nem annyira (leginkább még a napszámosságban megőrződött) paraszti, mint inkább falusi-kispolgári, tehát már nem népi, hanem inkább népies kultúrája. A kialakuló modern nagyvárosnak az újonnan bevándorlók pszichikumára gyakorolt sokszorosan összetett hatása, s az ennek hatókörébe bekerült egyén még az őt elindító környezet főbb típusai szerint formálódott, magával hozott műveltsége: az így, ezeknek a tényezőknek mintegy eredőjeként bontakozó tömegigény fogja korszakunk folyamán részint már megszilárdítani, de részint meg is teremteni és ki-, ill. továbbfejleszteni azokat a formákat és intézményeket, melyek egyaránt alkalmasak e tömegkultúra kialakítására, közvetítésére és állandó újratermelésére melyek azonban a tömegek igényeit nemcsak kiszolgálni, hanem éppen ezáltal csakhamar egyre inkább befolyásolni, irányítani és manipulálni is képesekké válnak. A kultúrának e szervezett bázisai, mintegy „intézményei" között a színházak magatartásformáló jelentőségéről már szólottunk; természetes így, ha a legszélesebb tömegigény a fővárosnak korszakunkban két nagy színvonalas színháza mellett megteremti a maga rövidéletű krajcáros színházait is, melyekben a népszínmű és az operett műfajaiban, de jóval ezeknek színvonala alatt, az 1870-es évektől már nemcsak a „látványosság" virul ki, hanem a paródia is: gyümölcseként és forrásaként is annak az ironikus-szatirikus vénának, mely ekkor kezd az urbanizálódó pesti társadalom tömegeinek egyik jellegzetes vonásává, jellemző magatartásává válni - miközben e krajcáros, lassan majd a Városliget szélén szerveződő Mutatványos tér, a Vurstli bódéi közé szoruló színpadon tovább él a tömegízlés falusias vetületeként még a reformkor naiv és parádés nacionalizmusa is. A növekvő zenei tömegigény növeli nagyra egyrészt a zenés kávéházak — másik oldalon a cigányzenekarok számát; mindez pedig mindkét műfajban a neves és névtelen dal- és szövegírókét: a tömegzene mindkét típusában lavinaszerűen kezdve meg növelni keresletet és kínálatot egyaránt. A könyvkiadás és a napisajtó is jelentős közvetítőjévé válik ennek a tömegigénynek: orgánumává és intézményévé. Könyvek és újságok gazdagon kezdik árasztani részint a primitív moralizálással már csak a forma kedvéért enyhített —nyers, paraszti brutalitásokat elmesélő történeteket a család irtástól a rablógyilkosságig —, részint a városiasodó ügyes szélhámosság vagy általában az intellektuális ízű bűnözés kalandos leírásait, részint a kispolgárság peremén álló vagy afelé törő tömegek számára az idill képeit: közöttük a nagyurak (jellegzetes módon mindig a hajdani feudális uralkodó osztály és csak nagy ritkán a nagyburzsoázia) életének és főleg halálának hatásos intimitásait. Jellemző, hogy a lapokban soha nem jelent meg annyi ravatalkép, agóniák és temetések leírása, mint ezekben az évtizedekben (mikor egy-egy parádés temetés a gyászháztól a temetőig végighéizódó halottas menetével a budapesti szegényember