Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

218. Kovács a Láng-gépgyárban is valószínűleg hamarabb indult a gépmunkásság fejlődési útján, mintsem azt a statisztika nyomon tudta volna követni (amint az 1891. évi országos foglalkozási statisztikának abból az elejtett megjegyzéséből is sejthetjük, mely szerint némely vasgyárban a munkás mintegy ,,belenő" a gyárba anélkül, hogy határozott szakmája is lenne). A növekedés másik részének pedig a vidéki és a fővárosi összeomló kisipar emberei alkotják forrását. A szakmunkásság (nevezhetnénk pontosabban tanult munkásságnak is) ilyen előretörését kivált Budapesten mindenesetre jól és általános érvénnyel érzékelteti az 1891. évi foglalkozási statisztika is, melynek „segéd" kategóriájában a szakmunkások aránya egyre növekszik, mégpedig legerősebben éppen a Budapestre legjellemzőbb iparágakban: az építőipar, a gépgyártás, a vasöntés, a vasúti javítás, nyomdászat, vagongyártás, hajógyártás vonatkozásában. Ezekben országos arányuk is jóval 80% felett volt, a malomiparban is túl volt az 50%-on, az ácsiparban pedig 67%-ot ért el. Ha a fővárosi ipari, s elsősorban a nagyipari munkásság szakmai színvonalának iíyen s éppen a legnépesebb iparágakban már általánosnak tekinthető, egészében a szakmunkásság felé mutató emelkedését fővárosi szinten megállapíthatjuk is, az egyes gyárak, iparágak munkásságának konkrét szerkezetéről, a munkásság belső rétegeződéséről képünk még mindig homályos — és ezt az eddig megjelent üzemtörténetek sem siettek eloszlatni. Ám a töredékes adatokból is megállapítható, hogy az egy-egy gyáron belül már az előző korszak végére kialakult munkás kategóriák a belső üzemi munkamegosztás logikája szerint most is megtalálhatók, sőt a technológiai folyamat kibontakozásával együtt tagolódásuk tovább fokozódik — természetesen iparáganként változó mértékben. A budapesti iparnak ilyen, a tanult munkásokra iráiiyuló növekvő s végül is kielégülő igénye szoros összefüggésben áll a munkásságon belül az írnitudók arányának a növekedésével. Ha 1869-ben Budapest közel 42 ezer főnyi ipari foglalkozású lakosából csak 34 470 tudott írni (sőt magára a munkásságra levetítve: az arány még kedvezőtlenebb volt, hiszen 69 gyár 11 293 munkásából a férfiaknak csak 67,6, a nőknek meg csupán 38,6%-a volt írástudó), 1900-ra 73 800-ból 70 500 tudott írni is. Az írástudás a vas- és fémiparban ekkor már ugyanúgy 100%-os, mint a műszeriparban, s az élelmiszeripar 11 300 munkásából is már csak 430 az írástudatlan. Az ipari munkásságon belül a napszámosság csökkenésével és a szakmunkásság növekedésével - ill. az ezek mögött álló műszaki és szervezeti fejlődéssel természetes kapcsolatban állt egy új munkáskategória: az előmunkások, a művezetők rétegének kialakulása. Természetesen nem szabad azt hinni, hogy e réteg korábban nem létezett; igen keskeny voltát azonban jól mutatja az, hogy csak a korszakunk lezárását jelentő 1900-tól jelentkezik önállóan, statisztikai kategóriaként. A Központi Statisztikai Hivatal 1890. évi foglalkozási statisztikája még éppúgy nem ismeri, mint az efféle problémák iránt mindig érzéketlen Fővárosi Statisztikai Hivatal feldolgozása sem. E kategória létszáma 1900-ban sem valami hatalmas: 2586 fő csupán, de mivel az 1890. évi gyáripari statisztika létszámukat országosan a gyáripari munkásság 1,3%-ára teszi, Budapest nagyipari munkásságához képest ez a létszám, mely az országos létszám 17%-a, magasnak tűnik (3,7%,). Ezt azonban éppen a legmodernebb, műszakilag legigényesebb iparágak - mint láttuk — erős budapesti koncentrációja már nagyon is indokolja. A 2600 ember közül (mindössze 24 a nő) 337 a vendéglátóipar körébe tartozik; a többiek elég természetcsen a nagyipari szakmákba tömörülnek. A munkásság egészéhez viszonyított arányuk és így létszámuk az iparági munkásság a technológiai folyamatnak és az erre épülő üzemszervezés igényeinek megfelelően kialakult struktúrája szerint változik. Létszámuk a vas-, fém- és gép-, valamint az ebből kinövő elektromos iparban a legnagyobb : több mint 400; ebből a gép-, kazán- és hajógyártás 250, A nagyüzemi munkásság differenciálódása