Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

Bár éppen a korszakunk fordulópontját jelentő 1890 vonatkozásában a rendelkezésre álló kétféle statisztikai forrás eltérései mindkettőjük adatszolgáltatásának teljes pontosságát megkérdőjelezik, az világosan kiderül, hogy Budapest népességének korszakunk végére a proletariátus változatlanul éppúgy mintegy harmadrészét tette ki, mint ahogy azt 1870-ben, korszakunk kezdetén is számítottuk — bár aránya a város össznépességén belül éppen az 1890 táján kezdődött nagy konjunktúra korában, átmenetileg közel 40%-ot ért el. A fizikai munkavállalók létszámának alakulása Budapesten 1870-1900 Munkavállalás helye Mezőgazdaság Ipar Kereskedelem Közlekedés Napszámosság Házi cselédség 18701 1 043 36 610 9 615 2 588 21 740 17 437 18901 1 8533 49 6651 8 1745 2 478G 23 9287 36 373 1 60S8 73 3229 10 94310 9 018» 57 6287 39 540 ISÖli-3 047 80 365 13 560 10 372 35 908 43 053 3 231 121 735 19 683 15 354 19 135 57 204 összesen 1 A

Fővárosi Statisztikai Hivatal adatai. 2 A

Központi Statisztikai Hivatal adatai. 8 Ebből napszámos:

1194. 1 Ebből napszámos:

7736. 5 Ebből napszámos:

693. • Ebből napszámos: 1015. 89 033 122 471 192 056 186 305 236 342 7 Konkrétan

meg nem határozott munkahelyi! napszámosok. 8 Ebből napszámos:

788. * Ebből napszámos: 8644. 10 Ebből napszámos:

771. 11 Ebből napszámos:

1662. A proletariátus létszáma és szerkezete Azon túl, hogy a proletariátus egészének arányszáma a városi társadalmon belül korszakunkban nagyjából mindvégig azonos maradt, maga a számszerű növekedés időben éppúgy, mint a proletariátus egyes csoportjait tekintve már korántsem volt egyenletes. Az 1870. évi létszámot 100-nak véve, a növekedés indexe 1880-ig csak mintegy 130-ig emelkedik, s csak 1890-re, a bontakozó ipari konjunktúra sodrában nő 200 fölé, míg 1890 és 1900 (az 1896-tól kibontakozó válság miatt azonban a csúcspontot már inkább itt, 1896-ban kereshetjük) között e növekedés átmenetileg lelassul. A proletariátus ilyen egyenetlen ütemű mennyiségi növekedésénél jóval jelentősebb azonban belső átrótegeződése: alkotóelemei egymáshoz való arányának megváltozása, a budapesti proletariátus struktúrájának is a kiteljesedő kapitalizmus gazdaságától meghatározott nagyobb társadalom szerkezetéhez való hozzáidomulása. Ennek első jellemző vonása a mezőgazdasági proletariátus korábban sem számottevő létszámának csökkenése volt. A réteg létszáma és csökkenésének tényleges méretei 1890 kétféle adatszolgáltatása eltéréseinek tükrében végül is megállapíthatatlanoknak bizonyultak; ám a tendencia már világos: a mezőgazdaság általános kiszorulása a város területéről, párosulva az éppen a különösen munkaigényes szőlőművelést tönkretevő filoxéra pusztításával, a mezőgazdasági bérmunkásság számát a nyolcvanas évekre rendkívül lecsökkentette. Az 1890-es évekre, a budapesti mezőgazdaság új funkcióinak stabilizálódása után segódmunkaerő szükséglete már egészen a világháborúig megmarad a 3 ezer fő körüli színvonalon. Legalábbis a Budapest területén lakó munkásokat illetőleg , mert az elővárosi övezet mezőgazdasági népességének munkahelyeit legalább részben ugyanúgy szolgáltathatja a főváros is, és viszont. Legalább ennyire jellegzetes a proletariátus egy másik, létszámát tekintve azonban tekintélyes, bár a termelés szempontjából csak periférikus elemének, a házi cselédségnek létszámalakulása is. A réteg funkciói a hagyományoshoz képest korszakunkon végig sem igen változnak: a feladat a városi polgári háztartás segédmunkáinak elvégzése. Hogy ez a funkció milyen mértékben kötődik egyre inkább a valódi városi profilú háztartásokhoz, azt a házi cselédségnek korszakunk folyamán éppen a legurbanizáltabb városnegyedekben tovább erősödő tömörülése bizonyítja. (Ahogyan az 1890. évi népszámlálás helyesen látta meg: amely kerületben magas a házicselédség létszáma, ott jóformán alig lakik napszámos - és fordítva.) Ezzel párhuzamosan azonban a házicselédek aránya a népességben létszámuk emelkedése ellenére is csökken: ez az arány 1880-ban még 10, de 1890-ben már csak 8,03%, és 1900-ban sem emelkedik: 7,98% marad, jelezve, hogy a társadalomszerkezet arányainak változatlansága, sőt a proletariátus arányának még némi csökkenése sem jelenti szükségképpen a sajátlagosan valódi polgári elemek stabilizálódását vagy éppen térhódítását. A cselédtartás lehetőségének ilyen csökkenése ui. immár más oldalról, de ugyancsak azt mutatja, hogy — mint már utaltunk rá - a konjunk-