Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

ugyanis a legalacsonyabb kategóriákba tartozik, innen csak a havi 100 forint jövedelemig terjedő csoport is már további 35 ezer adózót fog össze. A nettó adóalapként óvi 2400, tehát havi 200 forintig számított jövedelmű csoportban már csak 6300 főt, ezen is felül pedig összesen is csupán alig ugyanannyi adózót találunk. Még az említett torzulásokkal együtt is tehát e kép az 1870-es évek elejének arányaival összevetve a két évtized alatt is erős, sőt erősödő polarizálódást mutat, méghozzá olyat, amelyben a legszélső, legalacsonyabb jövedelmű kategóriák a roppant népesek, ám a középrétegek már éppenséggel meglehetősen gyengék. Mivel maguk a vizsgálatba bevont adónemek is elsősorban már a polgári középrétegekre vagy az éppen a polgárság felé haladó elemekre jellemzőek: a struktúra ilyen alakulása ismét a fejlődés gyengeségéről, a valódi polgári középrétegek kifejlődésének akadályairól s a város fejlődésének a lakosság tömegeit tekintve meglehetősen szegényes voltáról árulkodik. Kivált akkor, ha a városegyesítés korának nem kevésbé polarizált társadalmi viszonyaira emlékezünk. A negyedszázad alatt a főváros társadalmának szerkezetében bekövetkezett változásokat összegezve, tehát egyrészt az ipari népesség és a szellemi foglalkozásúak (ezen belül is túlnyomórészt a hivatalnokság) létszámának erős megnövekedését s ennek során a kezdetben igen jelentős szakképzetlen segédmunkás-napszámos réteg összeszűkülését, másrészt az önálló gazdasági egzisztenciák rétegének számszerű megerősödését, de az így kialakuló rétegeken belül a jövedelmi viszonyok szerinti tovább folytatódó erős polarizálódást is látjuk. Kétségtelenül kiteljesedő társadalom ez, mely valóban kiépíti a modern polgári társadalom munkamegosztásának megfelelő összes kategóriát. Összhangban azonban a gazdasági élet s kivált a legsajátosabb an polgári elemeket fenntartó ágainak még a Monarchián belül is szükségképpen korlátozottabb viszonyaival, e kategóriák jó részükben az európai átlaghoz képest vagyonilag már csak alacsony szinten épülnek ki, s az idesoroltaknak innen már a középrétegek szintje felé való fejlődése is csak aránylag kis részben sikerül. A polgári társadalmi szerkezet kiteljesedése ellenére is úgy látszik tehát, hogy Budapest társadalma alapjában véve, vezető rétegének kétségtelen gazdagsága ellenére is, tömegeiben mégis szegény, az európai átlagnál is szegényebb társadalom: struktúrájára a szerény viszonyok között élő tömegek erős túlsúlya lesz a jellemző. Hangsúlyozni kell azonban: ez nem valamely általános nyomor, mely (ha sok vonatkozásban — így éppen a lakásviszonyokat illetőleg kétségtelenül fennállt is) általában már nem volt jellemző a város társadalmára. Inkább a szűkös, tisztes szegénység ez: a tömegek számára a csak nagyon alacsony szinten biztosított megélhetés. Mintha kissé hasonlítana ez a kor a kelleténél többször is vakolattal és gipsszel nemesebb építőanyagokat utánzó budapesti új utcasorokhoz — abban is hasonlóan hozzájuk, hogy e díszek jóval kevésbé lévén ellenállóképesek, gyengeségeik, egymásra utaltságuk hamarabb válik majd észrevehetővé. Ahhoz azonban, hogy az így korszakunk végére kialakult társadalomszerkezetet összes kihatásában értékelhessük, meg kell hogy ismerjük azokat a folyamatokat is, melyeknek eredményeképpen harminc év alatt e szerkezet így átalakult. A folyamatok maguk nem újak. A modern kapitalizmus európai nagyvárosának társadalmi szerkezete mindenhol azonos társadalmi mozgások eredménye. Budapesten így korszakunkban is azok folytatódnak, melyekkel már a városegyesítéshez vezető úton megismerkedtünk, s melyeknek sodrában már az abszolutizmus éveiben megindult a modern nagyburzsoázia, a közép- és kispolgárság, valamint a proletariátus kialakulása; a három fő folyamat alakítja ki és tölti fel továbbra is a struktúrának azokat a kereteit is, melyek mint a fentiekből láthattuk - a kor Budapestjének társadalmát magukba fogadták.11 2. A NAGYPOLGÁROK ÚTJA A fővárosi társadalom átalakulását jelentő folyamatok közül a város már 1873-ban is az 1200 legnagyobb adófizető személyével meghatározni megkísérelt vezető rétegében végbement változások különösen tanulságosan mutatják be a város gazdasági életének és társadalmának alakulása közötti szoros kapcsolatokat. Az e réteg vagyoni viszonyainak s az egyén a réteghez való tartozásának meghatározásánál felhasznált legfontosabb forrásunknak, az adójegyzékeknek összehasonlítása korszakunkban hármas tanulsággal jár. E hármas tanulság közül az első a legnagyobb adózók 1873. és 1888. évi jegyzékeinek összehasonlításával a kizárólagos háztulajdoii visszaszorulását mutatja, elsősorban az 1873-ban alacsonyabb összeggel adózók kategóriájában, ahol így a csökkenés részint a kisebb, szegényebb, részint az öregebb bázak tulajdonosainak kiszorulását sejteti — magyarázva e vonalon is részint a kispolgárságból a középpolgárság felé irányuló emelkedés lehetőségének beszűkülését, részint pedig a város régi polgárságának fokozatos térvesztését. Ugyanakkor viszont sajátlagosan A legnagyobb adózók csoportjának változásai