Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
második tanulságként megállapítható, hogy nő a gazdasági tevékenységet folytatók: mind a kézműipari, mind a gyáripari önállók vagy vezetők, mind pedig a kereskedelmi önállók száma és aránya — természetes következménye mindannak, amit a város gazdasági fejlődéséről már korábban elmondottunk. Ezen belül is arányaiban különösen jelentős, de ugyanígy természetes a hitelügyből és az építőiparból kiemelkedő legnagyobb adózók számának megnövekedése. Ez a növekedés azonban nem akkora, hogy háttérbe szorítaná a sajátlagosan szellemi foglalkozású elemek feltűnő és a csoporton belül legnagyobb arányú, harmadik tanulságként megállapítható emelkedését: elsősorban a szabad foglalkozásúak (orvosok, ügyvédek, egyetemi tanárok) és csak másodsorban a hivatalnokok (magas állami és városi funkcionáriusok, sok magas állású bíró) kategóriájának esetén. Ha orvosok és ügyvédek, valamint építészek már 1873 körül is előfordultak a legnagyobb adózók között, létszámuk mostani emelkedése még akkor is jelentős, ha — mint említettük — a diplomás emberek adóját, a virilisek csoportjának intellektuális színvonalát emelendő, kétszeresen számították — s ha joggal feltételezzük, hogy az esetek jó részében nem a hivatalnok megvagyonosodásáról, hanem, a hazai fejlődésre különösen jellemzően, a vagyonos polgári családok fiainak közpályák felé fordulásáról van szó. Ezt különösen az adóalapokban majdnem mindenhol megfigyelhető jelentős háztulajdon bizonyítja, s a hivatalnokok között a városiak számának erős növekedése. Ám ettől függetlenül is: a szellemi foglalkozás vagy legalábbis a főiskolai képzettség ilyen előtérbe nyomulása a legnagyobb adózók soraiban mindenesetre máris jellegzetesen mutatja részint a diploma társadalmi presztízsjelző értékének emelkedését, részint e pályák — ha korlátozottan is, de kétségtelenül növekvő -jelentőségét a polgári egzisztencia megteremtésében, fel egészen a legnagyobb vagyonalapokig is. Olyannyira, hogy a kizárólagos háztulajdon vagy a gazdasági tevékenységből származó adóköteles vagyon, jövedelem jelentőségének gazdasági depresszió és az adózás alól átmenetileg kivont vagyonhányadok folytán előállt csökkenésekor ezek az adminisztratív vagy más úton értelmiségivé vált elemek meglepően magas adóalapokkal fognak belépni a kiesettek helyére. E hármas változás azt mindenesetre sejteti, hogy korszakunk fejlődése, mely a főváros új központi funkcióinak talaján kibontakoztatja a polgári társadalmat, azt ennek során át is formálja. A kereskedelmi vagy ipari vállalkozás ugyanis a régi fajta személyi tulajdonban korunkra már nem tudja fenntartani magát, illetve fejlődése megáll. Ez az oka annak, hogy a legnagyobb adózók közé bejutó önálló kereskedők és ipari emberek jórészt már korántsem a legnagyobb vállalatokat képviselik; inkább azokat, melyek még csak haladnak az átalakulás útján, vagy melyeknél az ipar jellege (pl. mészáros, pék), legalábbis ekkor, még ha nem teszi is lehetővé a valódi nagy tőkés vállalkozások kialakítását, de az így kialakult határon belül még képes megindítani egyfajta jelentősebb tőkekoncentrációt; ennek foka viszont már nem olyan, hogy az így biztosított vagyoni színvonal ne lenne elérhető egyes értelmiségi vagy háztulajdonnal is megtámasztott alkalmazotti kategóriák számára is. Ez az a korszak, melyben a ténylegesen nagy vagyonok az adózás számára az egyén síkján elérhetetlenül vagy átmenetileg mentesítve még lappanganak, kifelé csak töredékeket mutatva, csendben alakítva ki azokat a formákat, melyek a város gazdasági életét s legvagyonosabb embereinek csoportját a századforduló után meg fogják határozni. Á változás Joggal tételezhetjük fel ezután, hogy a főváros legnagyobb adózóit magába foglaló csoport ajatossagai sze rkezetének ilyen átalakulása egészében végül is helyes és többé-kevésbé majdhogynem naprakész összhangban áll részint Budapest új központi funkcióinak kialakulásával, részint a hazai kapitalizmus szervezetének átalakulásával. Mert ha az adójegyzékről magáról Budapest leggazdagabb emberei közül nem egynek hiányzik is a neve, vagy feltehető vagyoni erejénél alacsonyabb ranghelyen szerepel, a csoport összetételének egészében ez az összhangja a városfejlődés tendenciáival így is megnyugtatóan lehetővé teszi, hogy e tendenciákat valóban tipikusaknak tekinthessük: alkalmasoknak arra, hogy belőlük az alakuló nagypolgárság útját és a budapesti nagy vagyonokat kialakító egész folyamat társadalmi-személyi vetületét is rekonstruálhassuk. A folyamat első sajátossága az, hogy e másfél évtized alatt, a konjunktúra csúcsától hosszú dekonjunktúra utáni kezdődő emelkedéséig a legnagyobb adérfizetők 1200 főnyi csoportja személyeiben is erősen átalakult. 1888 1184 virilistájából már csak 347 volt személyében vagy kétségtelen felmenőjének személyében 1873-ban is a virilisek között; a többi az időközben eltelt 15 év alatt újonnan került be a legnagyobb adófizetők csoportjába. A 347 személyében vagy családilag stabil virilis által alkotott mag valóban vagyonilag is erős: 1888-ban 127 tagját találjuk meg az 1500 forinton felül adózók mindössze 212 főnyi csoportjában. Stabilitás és magas vagyon: a leggazdagabb eleinek e csoportját stabilizáló s ezáltal a város legjelentősebb vagyonait kialakító tényezőket keresve, e csoporton belül néhány nagy, zárt, a gazdasági fejlődés ismeretében nem meglepően kialakult foglalkozási tömböt találunk: 94 kereskedőt, 94 kizárólagosan háztulajdonost, és feleannyi mintegy 48 — értelmiségit; utóbbiak stabilitását azonban jelentős részben (a polgárokból lett értelmiségieknél) öröklött vagy (az értelmiségiekből lett nagypolgároknál) már korábban szerzett háztulajdon biztosította. A
