Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

182. A mai Blaha Lujza tér az 1890-es évek elején az egykori Népszínház épületével (Ferdinand Fellner—Hermann Helmer) 183. A mai Rákóczi út a Rókuskápolnával az 1890-es évek közepén mai Szent István körúton) beépítése azonban a századfordulóig, sőt azon túl is, egészen 1906-ig elhúzódott. Megépítése egyrészt lehetővé tette a városból kivezető sugárutak egy külsőbb íven való gyors összekötését, másrészt, mint látni fogjuk, útteste alatt a pesti oldal legfontosabb fő gyűjtőcsatornájának létrehozását, végül pedig biztosította ennek az ekkorra már zsúfoltan beépített területnek átszellőzését. Olyan előnyök ezek, melyek kárpótolnak az útvonalnak a Sugárútéhoz képest jóval halványabb, szürkébb, egészében azonban a több mint 4 km hosszú íven végighaladva még sem hatástalan építészeti megformálásáért. Ha hozzávesszük a városkép olyan új súlypontjait, mint amilyen a korszakunkra kiépülő pesti Duna-korzó palotasora, és mindazokat — a nemegyszer csoportosan feltűnő — reprezentatív középületeket, melyek elsősorban az újonnan kiépülő polgári állam központi igazgatási, törvénykezési vagy kulturális, művészeti funkcióinak adnak hajlékot (mint pl. a királyi palota Ybl-tervezte nagyszabású krisztinavárosi szárnya, az Opera, az új minisztériumi, bírósági, egyetemi épületek, múzeumok, és nem utolsósorban templomok) — mellettük egyes új magánpalotákat vagy különösen díszes bérházakat: érthetővé válik az a lenyűgöző hatás, melyet a városnak már pusztán építészeti látványa is gyakorolt a hazai vidéknek akár legjelentősebb városaiból is, vagy az akkor még éppen csak hogy fejlődni kezdő Balkánról érkező idegenekre. Olyan keretként, melynek eleven élettel való kitöltésére s ennek fény- és árnyoldalaira később, a társadalom és életmód kapcsán még visszatérünk.