Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

leti lakásokénál sokkalta rosszabb viszonyok között, addig a budai oldalon az ilyen épületek között már sok a nyaraló, ill. a hegyek és erdők között elsősorban (már csak az egyéb munkahelyektől való nagy távolsága miatt is) a tájhoz közvetlenül kötött népességet befogadó épület. Az építés e számszerű eredményeit a város térképére vetítve, a korszak a beépített városterület erőteljes tágulását mutatja. A városegyesítés korának Pest-Budája 1896-ig főleg a Duna bal partján rohamosan terjed kifelé. A sűrűn beépített terület, melynek határa 1873-ban Pesten még a csak tervezett Nagykörút vonalát is alig hogy elérte, sőt a mai Rákóczi úttól délre egészen a mai Ráday utcáig még a Kiskörúton túl is inkább földszintesen volt beépítve, és Budán a Gellérthegy, Naphegy, Kissvábhegy és Rózsadomb közötti völgyet jelentette, központjában a Vár dombjával, s a Duna mellett Óbudáig húzódó keskeny partmenti sávot — e negyedszázad alatt jelentősen kiterjedt. Sűrűn beépített s a továbbiakban is zártsorú beépítésre szánt terület ez: határa Pesten a Dunától kiindulva a mai Katona József utca, Visegrádi utca, Dráva utca, Dózsa György út, Thököly út, Baross tér, Mező Imre út, Hámán Kató utca, Soroksári út vonala mentén húzódva az összekötő vasúti hídnál ér vissza a Dunához. E vonal persze nem merev határ: befelé pl. a Váci út és a Nyugati pályaudvar közötti terület még egyenetlenül van beépítve — ám tőle kifelé a Váci utat már szinte Újpestig sűrű épületsor szegélyezi: gyárak, raktárak, munkáslakások. Lejjebb, a Hámán Kató úttól a Népligetig nyúlik ki a Tisztviselőtelep szabályos, szépen kiépült városnegyede; messzebb mintegy szigetként emelkedik ki, a várostól raktártelepek és üres telkek széles sávjával elválasztva, Kőbánya városmagjának bár már sűrűn, de még inkább csak kis városiasán, helyenként már a gyárvárost idézve, vagy Rákosfalvának kertvárosszerűen kiépült településkomplexusa. A sűrűn, zártsorúan beépített terület Budán is megkezdi a benyomulást a dombok közötti völgyekbe, mindenekelőtt az Alkotás utca, a Böszörményi út és a Szilágyi Erzsébet fasor vonalainak mentén, Dél-Budán a mai Gellért tér és a Körtér közötti területre; létrehozza új városrészek alapjait, majd több helyütt — főleg a Rózsadombon — lassan megindul a domboldalakon is. A sűrű beépítés ilyen kiterjedése azonban nem csupán a még üres telkek egyszerű beépítését, hanem mint láttuk, egyre magasabb, egyre nagyobb befogadóképességű házakkal való beépítését jelenti. S minél újabb az építkezés, annál magasabbak és nagyobbak az épületek: így áll elő az a sajátos helyzet, hogy éppen a városmaghoz közelebb fekvő szegényesebb utcákban még oly sok földszintes és egyemeletes ház található; ezeket ui., viszonylag újak lévén, még nem volt érdemes lebontani. Am az új építkezések hulláma több ízben átgördül felettük, új, nagyobb szabású épületeit, utcasorait három-négy utcával kijjebb hozva majd létre. Ha a városépítés e számszerű eredményei kétségtelenné teszik, hogy az építkezés Budapesten továbbra sem szűnt meg jó üzletnek lenni — sőt a tőkebefektetés egyre jobb lehetőségét biztosította — , természetes az is, hogy e befektetett tőkének állandóan növekednie kell. És valóban, az 1874 és 1895 közötti 22 esztendőben csak a lakóházak építésébe befektetett tőke Budapesten mintegy 435 millió koronát: 218 millió forintot tett ki; ennek mintegy 42%-át az utolsó:'1891 és 1895, további kb. 28%-át az ezt megelőző: 1886 és 1890 közötti periódusban ruházták be. Némileg eltérő ütemű az ugyanezen idő alatt egyéb építkezésekbe beruházott 80 millió forint növekedése; elsősorban középületekről lévén itt szó, nem meglepő, ha a súlypont az 1881 és 1885 közötti időre jut, mikor ennek az összegnek 29%-át, 23 milliót ruháztak be, létrehozva a kor fővárosi közintézmény hálózatának alapjait. Ezt az összeget még az 1891 és 1896 közötti periódus közületi beruházásai sem fogják elérni. Jellemző ugyanakkor az is, hogy a lakóházakra fordított összegeken belül a földszintes, valamint egy- és kétemeletes épületekre fordított összegek aránya elég szerény. A 42%-ot egyetlen évben sem haladja meg, és 1881 után már stagnál — míg az abszolút számbeli eredményeket tekintve, mint láttuk, végig kisebbségben levő három- és négyemeletes házak építési költségei ennél az arányszámnál mindvégig valamivel nagyobbak. Nem kevésbé jellemző azonban, hogy az építési költségeken belül 1876 és 1890 között ugyan 14,6-ról 10,1%-ra csökken, de még így is jelentős hányadot képvisel a toldaléképítkezések és (hasonló tendenciával) az emeletráépítések költsége; ezeknek, a dekonjunktúra oldódásával csökkenő, a nehéz időben azonban az épület és telek jövedelmezőségét valahogy mégis növelő félmegoldásoknak aránya a befektetett tőkék összegéhez képest 1891 után már rohamosan csökkenni fog. A lakóházak építtetői ekkor már nem szorultak ilyen megoldásokra. Hiszen a nyers házbérjövedelmek összege, mely az 1876 és 1885 közötti évtizedben 200 milliót tett ki, 1886 és 1895 között már elérte a 300 milliót, és ebből csak az utolsó öt évé meghaladta a 166 milliót. 1896-ra Budapestnek a hetvenes évek elején megtervezett és elképzelt városképe ezeknek a hatalmas összegeknek árán van kiteljesedőben, hogy a millennium után (egyszersmind már átalakulóban) az építésébe befektetett költségek és az ezekből nyerhető jövedelmek alakulásának tanúságtétele szerint is fejlődésének egy új periódusába lépjen át. Nem meglepő, ha az így, ilyen sokféle tényező együtthatásának eredményeképpen minden A városkép irányban gyorsan terjeszkedő és kiépülő város a millennium évére külső megjelenésében, város-