Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

173. A királyi palota az Ybl-féle kiegészítéssel és az új bővítés terve az 1890-es évek első feléből Városszabályozás, városrendezés: a központi funkciók lebonyolítására urbanisztikai lag is Az építést alkalmas — ennek során városképileg is méltó — keretet teremteni kívánó országos fejlődés sza a yza 0 igényeinek, de ugyanakkor a városfejlődés saját helyi dinamizmusának kielégítése nem állhat meg a korunkban egyre erőteljesebben kirajzolódó új várostérkép területi, mintegy mennyiségi fejlődésének szabályozásával. Egyidejűleg tovább kell fejleszteni azokat az előírásokat is, melyek az így egyre nagyobb lendületű építkezések immár az egyes konkrét objektumokra vonatkozó műszaki és esztétikai kivitelezését, az ehhez kapcsolódó adminisztratív eljárásokat voltak hivatva szabályozni. Budapest építési szabályainak fejlődése az építéstörténetnek a városrendezésnél nem kevésbé jelentős fejezetét alkotja. A városegyesítéstől eltelt alig néhány év elég volt annak bebizonyításához, hogy a budapesti városfejlődés az építési gyakorlat már jóval részletesebb szabályozását követeli annál, amit a Közmunkatanács 1870-ben ideiglenes szabályként biztosítani tudott. E szabályozás továbbfejlesztését azonban kezdettől fogva a budapesti városépítést egészen a világháborúig jellemző hatásköri és illetékességi konfliktusok és presztízsharcok fogják kísérni, melyek a Közmunkatanács és a főváros feladatainak éppen e vonatkozásban végül is szoros kapcsolatában, kölcsönös fedésében, ill. az építés szempontjából a fővárosi önkormányzat már említett kétségtelen (bár nem indokolatlan) csonkításában lelték magyarázatukat. Szemben ugyanis az 1870-ben kiadott és 1873-ban mé)dosított ideiglenes utasítással, mely - emlékezhetünk — csupán a legszükségesebb városrendezésekre, az épületmagasságok megállapítására és a pincelakásoknál valamelyes rend teremtésére szorítkozott, az 1886. évi utasítás, mely Közmunkatanács és főváros elkeseredett hatásköri vitájának közepette született, már rendszeres szabályzat; s mind tárgykörében, mind szerkezetében előfutárja az 1894. évi építésügyi szabályzatnak, mely minden lényeges ponton megegyezik vele. Az 1886. és az 1894. évi rendelkezések a főváros területét a helyenként követendő építési mód szempontjábé)l négy övezetre osztják: egy belső és egy külső zártsorú övezetre, egy nyaralóterületnek nevezett, már szabadon álló beépítésű övezetre és egy vegyes beépítésű övezetre. Az utóbbiba mindazon terület tartozik, mely a három első övezet területében nem foglaltatik; ezen belül jelölik ki a Dunától nagyjából a mai Hámán Kató utca mentén kb. a Kőbányai út vonaláig és innen a rákoskeresztúri határig húzódó vonalak között az egészségtelen és bűzös gyárak övezetét; Budán a Gellért térről kiindulva a Duna és a Fehérvári út közötti, ma a Műegyetem épületei által borított háromszög szolgál erre a célra. Az 1894. évi változatban a szabályzat ezek után meghatározza az építési telek legkisebb méreteit: a I II. övezetben általában 13,27x18 m-ben; a III. övezetben általában 23 m-es utcai front mellett Pesten 600, Budán 1000 négyszögölben; a IV. övezetben, 19 m-es utcai homlokzat mellett, 300 négyszögöl a minimum. E minimális teleknagyságon és az ennél nagyobb telkeken a szabályzat megállapítja a házak magasságát is. Egy- és kétemeletes házat 17 m magasságig bárhol szabad építeni; háromemeletes házat 10 m-nél, négyemeletes házat 15 m-nél keskenyebb utcában építeni nem szabad; a háromemeletes ház legnagyobb magassága 21 m, a négyemeletesé 25 m; több mint négy emelettel házat építeni nem szabad; sarokházak magasságára nézve a szélesebb utca az irányadó.