Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

azon kezdett buzgólkodni, hogy az országgyűlés és az alakulóban lévő parlamentáris kormány Pestre telepítésével immár a politikai és közigazgatási vezetőszerepet is maradéktalanul Pest kezébe adja. A budai választottpolgárok tehát már március 27-i ülésükből kétségbeesett feliratot intéztek Batthyányhoz is, István főherceghez is azzal a kéréssel, hogy legalább a kormány székhelyéül mégse Pest, hanem ,,ős Buda városa jeleitessék ki", mert ha Buda csakugyan megszűnnék az ország közigazgatási központja lenni, az „lakosaira nézve nagyobb csapás lenne a legdühösb ellenség dúlásainál", hiszen ebben az esetben az itt „eddig is csak alig pangó ipar és kereskedés egészen tönkre jutna ... és sok ezer — e hazáért hőn érző — család végínségre kerülne". Nyilvánvaló volt azonban, hogy ennek a kérésnek nemigen lesz foganatja, s ezért azután a budaiak hamarosan ráébredtek arra, hogy legjobb lesz valamiféle más mentőkötelet is keresniök. A város országgyűlési követeinek egyike, Házmán Ferenc főjegyző tehát április 7-én (a négy nappal korábban tartott budai közgyűlés felhatalmazása alapján) azzal a javaslattal fordult az alsótáblához, hogy a Batthyány-kormányt bízza meg egy a következő országgyűlés elé terjesz­tendő törvénycikk tervezetének kidolgozásával, ennek a törvénycikknek a tárgya pedig a test­vér-városok egyesítése legyen. Ámde szorult helyzetéből kitörnie Budának így sem sikerült. Mert a testvér-városok egyesítésének gyümölcseként létrejövő Budapest kétségkívül Európa egyik legnagyobb városává lett volna. À pesti polgárság vezetői azonban, akik tisztában voltak azzal, hogy városuk eddigi fejlődését sem holmi látszólagos sikerek hajhászásának, hanem egye­dül az üzleti érdekek mindenek fölé helyezésének köszönhette, hallani sem akartak arról, hogy a kormány-székhellyé léteiből Pestre háramló előnyöket megosszák Budával, s ezért Házmán előterjesztésének még a megvitatása elől is mereven elzárkóztak.24 Arra pedig, hogy ilyen szűkkeblűén járjanak el, most különösen is ösztönözte őket az előző esztendőben kirobbant európai gazdasági válság, amelynek a hullámai ekkor már Pestet is A gazdasági mindenfelől elborították. Először is lesújtott Pestre — és éppen a József-napi vásár alkalmával valsag közre- — a pénzügyi válság: mivel az emberek országszerte elvesztették bizalmukat az osztrák Nem­eiientétek el- ze^ Bank által nyakló nélkül kibocsátott bankjegyek iránt, az ezüstpénz egyik napról a másikra mélyítésében eltűnt a forgalomból, s emiatt nemcsak vevő nem akadt a vásáron elegendő, de a pesti cégek vidéki adósainak tekintélyes hányada is képtelenné lett eleget tenni a vásár időpontjában esedé­kesekké váló fizetési kötelezettségeinek, a pesti kereskedők bécsi hitelezői viszont, akik már hetekkel előbb hasonló helyzetbe kerültek, éppen most egyre-másra kezdték felmondani hitelei­ket, s együttvéve mindez oda vezetett végül, hogy a pesti kereskedőházak legtöbbje egyszerre a csőd szélén találta magát. Annál is inkább, mivel egyidejűleg szinte teljesen kiapadtak a kereskedőknek rendelkezésükre álló — s amúgy sem túlságosan bőséges — kölcsönforrások is: magánszemélyek az adott körül­mények közepette még annyira sem mutattak hitelezési hajlandóságot, mint korábban, a pénz­intézetek pedig — s ez egyaránt elmondható mind a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankról, 9. A Forradalmi Csarnok. Preiszer József tollrajza vízfestékkel, li Kiscelli Múzeum

Next

/
Oldalképek
Tartalom