Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

A téglagyártás A vas- és fémipar; gépek és közlekedési eszközök gyártása felé is forduló tőkék új szeszgyárat már csak egyet hoznak létre Budapesten, 1879-ben, Óbudán a Leipziger-félét, emögött is német tőke áll. Részvénytársaságok azonban nem alakultak a fővárosi szesziparban, melyet (a malomipartól eltérőleg) végig nyomott a jóval fejlettebb osztrák gyárak konkurrenciája - a belső piacon pedig ezenkívül még a hazai mezőgazdasági szeszgyárak erős versenye is. A kilencvenes évek közepén így Budapesten még mindig csak négy szeszgyár van (és egy további Újpesten); összes munkáslétszámuk 900 körül jár, és a bennük alkalmazott gépi lóerők száma is alig hogy eléri a 700-at. A gyárosok sűrű panaszai ellenére is kétségtelen, hogy e korlátozott kiterjedésű szesziparban a főváros gyárai jelentősen stabilizálták helyzetüket. A söriparban az 1873. évi válsággal bekövetkezett, a szeszgyártásénál még súlyosabb és hosszasabb pangás egészen a nyolcvanas évek végéig eltartott. A még a városegyesítés előtt - -és legerőteljesebben, mint láttuk, ugyancsak Budapesten létrejött — sörgyári kezdeményeket korszakunkon végig nyomta a már eleve fejlett osztrák söripar versenye. Hozzájárult a pangáshoz az is, hogy a lakosság túlnyomó része még Budapesten is borivó volt, a város részben idegen származású ipari népességének, a sörfogyasztás legerősebb bázisának jövedelme a válságban erősen megcsappant. így Budapest nagy sörgyárai a maguk, a konjunktúra perspektíváihoz mérten kiépített évi 750 ezer hektoliteres termelési kapacitását korszakunk nagy részében még feléig sem tudták kihasználni: termelésük csak a nyolcvanas évek végére éri el az 1869. évi színvonalat. A kilencvenes évek legelején azonban a fejlődés hirtelen hatalmasan meggyorsul-A filoxera pusztítása nyomán a hazai borellátás ekkor jut el a mélypontjára: a borárak nagyban emelkednek. A szeszes italok iránti igény így bekövetkezett megváltozása (együtt a népességszám erőteljes megnövekedésével) csakhamar a sörij)arban is lehetővé teszi új vállalatok alapítását. 1892-ben létrejön 3 millió korona alaptőkével a Kőbányai Polgári Sörfőző. Két év múlva a Király Sörfőző alakul meg (nevében utóda egy még 1873 körül felszámolt sörgyárnak). 1895-ben kész a gyár malátaüzeme és a millennium évében megindulhat a főzés is. A fővárosi sörtermelés így ugrásszerűen megnő: a fővárosi sörgyárak 1876-ban mindössze 232 ezer hektoliternyi sörtermelése eléri a 912 ezer hektolitert. Budapest négy sörgyárában, melyek közül csak a Dreheré van ekkor is egyéni tulajdonban, ekkor már mintegy 1600 munkás és mintegy 1850 lóerőnyi gőzgép dolgozott. Ugyanígy sokáig stagnál ós csak nehezen lendül fel a budapesti téglagyárak termelése is. A városegyesítés évében bekövetkezett válság hosszabb időre megállította és még sokáig lassította a budapesti főleg magán — építkezéseket: 1869 és 1880 között Budapest épületállománya mindössze 1400 épülettel gyarapodott. Néhány nagy, a hatvanas évek végétől alakult téglagyári részvénytársaság össze is omlott, sokkalta szerényebb fejlődési lehetőségeket biztosító egyéni tulajdonosok kezébe kerülve vissza. A téglagyártás fellendülése így — természetesen szoros összefüggésben a budapesti építkezések újbóli, nagyobb szabású megindulásával csak a nyolcvanas évek közepétől kezdve fog érezhetővé válni, ekkor azonban igen nagy mértékben. Az 1889-ig fennállott mindössze négy budapesti részvénytársasági téglagyár mellé (melyeknek összalaptőkéje is alig haladta meg a 3 millió forintot) most öt éven belül nyolc további téglagyári részvénytársaság alakul, 2 millió 150 ezer forint alaptőkével; köztük több a korábban egyéni tulajdonban volt kisebb téglagyár is. Ugyanakkor általában megnő a termelés is, bővülnek és technikailag is tökéletesbülnek az üzemek. A részvénytársasági téglagyárak összes termelése, mely 1885-ben is még csak 81, és 1890-ben is csak 98 millió darab volt, 1894-re 302 millióra emelkedik; e mennyiségből jellemzően az építési konjunktúrára - 1896-ban 289 milliót el is adnak, holott 1885-ben a csak 81 milliónyi termeléséből is 12 millió még eladatlanul maradt. De ugyanakkor jórészt Budapestre áramlik a Duna-kanyar téglagyárainak kb. 35 millió téglányi évi termelése is. 1896-ban, mikor a kilencvenes évek elejének nagy gazdasági válsága elsőnek éppen az építőiparban érezhetővé kezd válni, az ország 279 téglagyárának mintegy 950 millió darabos termeléséből Budapest és környéke kb. 350 millió téglát termelő (de ennél 100 millióval még nagyobb kapacitású) részvénytársasági téglagyárai az 1/3-ad részt állítják elő. A főváros ipari profilját kialakító iparágakból akár a malom- (és a hozzászámítható szesz-), akár a sör-, akár a téglaipart (s a majd ismét a kultúra tárgyalásánál bemutatandó nyomdaipart) nézzük is, velük összevetve, de más vonatkozásban is, Budapest gyár jellegű ipara legmozgékonyabb ágazatának végül is a vas- és fémipar, valamint a vele itt Budapesten az esetek többségében valamilyen szempontból feloldhatatlanul összeforrott gép- és közlekedési eszköz gyártás bizonyult. A magyarázat elég természetes: szemben az előbb említett iparágakkal, ahol egy mindössze 20 — 50 főnyi munkásgárdával dolgozó üzem nemcsak hogy még nemigen tekinthető gyári jellegűnek, de funkciója révén is sokkal inkább a kisipari műhelyekhez kapcsolódik, a vas- és fémiparban s a gépgyártásban a specializálódott gépműhelyek, különleges öntödék már aránylag kis munkáslétszám s ennek megfelelő egyszerűbb üzemszervezeti formák esetén is igen jelentősen járulhattak hozzá az iparágnak akár országos gyáripari termeléséhez is. Es mivel a már említett többi nagy iparággal ellentétben (talán részben a nyomdaipart kivéve)