Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

131. Az Elevátor keresztmetszete és emelőberendezése a gabonának a hajókból való kiemelésére. Greguss Imre rajza vett forgalmán kivülmaradó tételeire is. Ugyanakkor pedig a tőzsdei ügylet alapjául szolgáló, az illető árucikk minőségét megszabó „szokvány"-oknak kiterjesztése egyre több és több árucikkre korszakunk folyamán nem kevésbé világosan érzékelteti a budapesti terménykereskedelem érdeklődési körének és törvényt alakító igényeinek kiterjesztését is. 1865-ben a szokványok még csak a gabonára, repcére, olajokra, szeszre, disznózsírra, szalonnára, mézre, szilvára, hamuzsírra és gubacsra terjedtek ki, méghozzá nagyon sommás megfogalmazásban. Az 1873. január 1-től érvényes és 1875-ben újból átdolgozott tőzsdei szokványok 1884-re már ezeken kívül a hüvelyes vetemények, a liszt és más őrlemények, cukor, bor, szeszes italok, szilvaíz, kőolaj, bőrök, prémek, szőrmeáruk, gyapjú, tölgykéreg, fenyőkéreg és tűzifa kereskedelmére is kiterjednek, az üzlet kiterjedésével egyre bonyolultabbá és pontosabbá is válva. Állandó újjáalakításuk korszakunkon végig tart. 1892-ben a lisztre és az őrleményekre, 1889-ben a szeszre és a szeszes italokra, 1890-ben a cukorra, 1891-ben a tölgy- és a fenyőkéregre lépnek életbe újabb, pontosabban megformulázott szabályok. A piacon való mennyiségi uralom (a piac túlnyomó részének ellenőrzése) és a minőségi uralom (a túlnyomórészt ellenőrzött piacon az áruk minőségének mindenféle állami jogszabályénál hatékonyabb meghatározása) mellett azonban a tőzsde, illetve a benne szervezett budapesti kereskedelem nemcsak a hazai, sőt — mint egyes árufajták kifejezetten mutatják is — a balkáni termények piacán szerzett magának monopolhelyzetet, hanem ezt kibővítette s korszakunkban megszilárdította azzal is, hogy miután 1865-ben megszerezte a tőzsdei piacon lebonyolított és vitássá vált ügyletek bírói megítélésének monopóliumát is, most azt is eléri, hogy 1881-ben az un. perrend-novella (LIX. tc.) a tőzsdebíróság kivételes helyzetét — főleg az éppen legjövedelmezőbb ügyektől távol tartott ügyvédi körök által vezetett támadásokkal szemben is — fenntartja. Mégpedig oly módon, hogy ennek érdekében már nemcsak a kereskedők harcoltak, hanem az OMGE-től kezdve az Iparegyesületen át a Magyar Mérnök és Építész Egyletig minden csak távolról érdekelt szervezet is és a tőzsdebíróság változatlan fenntartása mellett szállt síkra a főváros közgyűlése is. Anélkül, hogy a tőzsdebíróság különleges helyzetével kapcsolatos jogi részletekbe belebocsátkoznánk, meg kell állapítani, hogy a tőzsdebíróság így lassanként a laikus bíráskodástól mindig viszolygó konzervatív hivatalos jogi szemlélet bástyáit áttörve, a magyar bírósági szervezetnek szerves részévé vált. A törvény a tőzsdebíróságot továbbra is felszabadítva a perrendtartás formaságai alól, egyrészt a tőzsdén képviselt kereskedelmet valóban rendkívül mozgékonnyá tette, s ugyanakkor ezeknek az ügyleteknek szabályozásában az önmaguk bíráivá megtett budapesti kereskedőknek gyakorlatilag kivételes hatalmat biztosított. A benyújtott keresetek száma az 1873. évi 1154-ről 1895-re 2553-ra, az ítéleteké 651-ről 1459-re nőtt; a pertárgy 1873-ban 2 millió 800 ezer forintnyi értéke 3 millió 600 ezer forintra, mennyisége 136 ezer mázsáról félmillió mázsára emelkedett. Jellemző módon azonban a tőzsdetagok száma a forgalom és általában a tőzsdei tevékenység ilyen kibővülésével már nem egyenes arányban változott.