Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

lasztásának szabályai és a közgyűlés szervei is — köztük az a 45 tagú bizottság, melynek feladata a virilisek soraiból választandó tagokra jutott szavazatok összeszámlálása (s melyből később a megválasztandó virilis tagokat ajánló és így gyakorlatilag döntő súlyú, 45-ös bizottság fog majd kinőni). Megállapítják továbbá a közgyűlési szakbizottságok hatásköreit és a közgyűlések tanácskozási rendjének szabályait is. S létrejön a főváros szervezeti szabályzata: tulajdonképpen a főváros teljes közigazgatási szervezete is — ismertetésébe majd csak a következő korszak tárgyalásánál fogunk belebocsátkozni. E tárgyalások során különben egy kitűnő szakemberek (báró Nyáry Albert, Rómer Elóris, Nagy Iván, Horvát Árpád) bevonásával alkotott albizottsági javaslat alapján meghatározzák a főváros címerét is. Az utolsó lépések már gyorsan peregnek. A felterjesztett szabályzatokat a belügyminiszter (immár ugyanaz a Szapáry Gyula gróf, aki alig egy éve még mint a törvény előadója szerepelt a képviselőházban — különben maga is az arisztokrácia pest-budai érdekeltségű csoportjának tagja, később a Közmunkatanácsnak elnöke) rövid idő alatt jóváhagyja. 1873. szeptember 25—26-án megtartják a választásokat is Budapest első törvényhatósági bizottságába: 200 tagot a mintegy 15 ezer választó jogosult polgár szabadon, 200-at pedig az 1200 legnagyobb adófizető közül választ. A választás egyes kerületekben a már kialakuló helyi és országos politikai klikkek közötti előzetes osztozkodás alapján megy végbe van, ahol az ellenzék nem tudván megegyezni a kormánypárttal, tüntetőleg távol marad a szavazástól. Összességében a választó jogosultaknak alig 1/3-a, az egész fővárosi lakosság mindössze 1/30-ad része: kb. 10 ezer ember vesz részt a választásban - - eleve megkérdőjelezve így mindazoknak az állásfoglalásoknak hitelét, melyeket majd az így választott testület Budapest főváros „közönségének" nevében fog meghozni. 1873. október 25-én a pesti Vigadó termében (ahol a közös közgyűlések eddig is üléseztek) az új tagok összegyűlnek az első közgyűlésre. Havas Ignác királyi tanácsos, aki a városegyesítési tárgyalásokat mint belügyminiszteri biztos vezette, megalakultnak nyilvánítja Budapest törvényhatóságát. Ugyanakkor megválasztják a főváros főpolgármesterét a király által ajánlott három jelölt közül; társadalmi bázisát már ismerve, nem meglepő módon 209 szavazattal Rath Károly lesz a főpolgármester; a még a 48-as hagyományokat képviselő, különben a tárgyalások során mind a parlamentben, mind a különböző bizottságokban rendkívül aktív Házmán csak 40 szavazattal marad el mögötte. November 4-én polgármesterré Kammermayer Károlyt, 5-ón alpolgármesterekké Gerlóezy Károlyt és Kada Mihályt választják meg. 8-án megválasztják a tanácsnokokat, 11-én már minden üres főtisztviselői állást betöltenek. 1873. november 17-én Budapest főváros tanácsa ténylegesen átveszi az ügyek vitelét a működésüket előző napon megszüntető városi tanácsoktól. Gondosan rögzítik a napot: terhek és kötelezettségek e naptól kezdve az egyesített városokat terhelik. Csaknem egy negyedszázaddal a városegyesítés első, megvalósulásáig akkor el nem jutott kísérlete után, e napon ténylegesen is megszületett Budapest. korszak A városegyesítés korának az az élete negyvenes éveiben járó pest-budai lakosa, aki még élénken •üszőben emlékezhetett a 49 nyarán a testvérvárosokba bevonuló császári és cári csapatokra, 1873 őszén, visszagondolva az elmúlt közel negyed évszázadra, végül is roppant változás képét idézhette maga elé. 24 évvel ezelőtt a városba még csupán két, nem túl messze nyúló vasútvonal vezetett be - most Pest-Buda az ország minden jelentősebb pontjáról szinte órák alatt megközelíthetővé vált. A Duna akkor jórészt még vontatóhajóktól nyüzsgött most gőzhajók kőszénfüst-felhői lebegnek tükre felett, és folyását, mely akkor még saját széles, természetes partjai között hömpölygött, most kilométer hosszan kiépített óriási kőgátak szorítják össze; s felettük modern paloták és szállodák néznek át a budai hegyekre. Az akkori — éppen azokban a napokban elkészült — egyetlen híd mellett mostanra már épül a Margit-híd és lejjebb az összekötő vasúti híd. A folyam partjain végtelen hosszúságban húzódó áruhegyek és raktárépületek; a város peremén pedig, ahol akkor nyomorúságos viskók éktelenkedtek vagy éppen homokos pusztaság, most roppant kémények emelkednek hatalmas gyár- és malomépületek mellett, és új települések utcái nőnek ki a földből. Megváltozott a városkép: a kövezett, aszfaltozott boulevard-okat gázfény világítja, a házakban víz folyik a falikutakból, hangos kürtszóval robogó lóvasutak szállítják az utasokat a terjeszkedő város egyre távolabbra került végpontjai között. A belterület utcáit építkezések állványai és frissen elkészült roppant bérpaloták és középületek szegélyezik. Ám a külvárosokban, ahol persze még a kis falusias földszintes házak nyújtózkodnak, egészségtelen pincelakásokban tömegesen zsúfolódik össze a szegénység, a túltömött kórházakban jórészt a nyomor betegei szenvednek míg a kültelkek asztalos- és cipészműhelyeiben vagy az első gépműhelyek vas- és üvegtetői alatt szenvedélyes agitátorok kezdik nyitogatni a szemeket. Megváltozik az élet ritmusa is: lüktetőbb lesz, sőt nyugtalanabb; utcasarkon, kapualjban és zugkávéházakban egyre nagyobb hajsza folyik a pénz után, újfajta szereplőkkel: zugügynökökkel, spekulánsokkal, alkuszokkal és kalandorokkal. A biedermeier akvarell a 1870-es évek darabos és