Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

az Újépület szanálásának tervével, míg később sokat kárhoztatott álláspontja, mely a Dunapart már Táncsics és mások által is javasolt parkosítása helyett e terület reprezentatív beépítésével értett egyet, a pályázat időpontjában jórészt már csak elvi értékű volt, mivel a beépítés időközben, éppen a leghangsúlyosabb pontokon már meg is történt vagy éppen befejezés előtt állt. Lechner javára el kell ismerni azonban, hogy a pesti belterület és a Víziváros lehető fásítását viszont javasolja, sőt Í város körül is erdő- és kertövezetet akar létesíteni. A város többi részét: a Kiskörúttól a Városligetig, illetve a Kerepesi temetőig nyúló negyedeket a kiírás szellemében Lechner a kisipar és a kiskereskedelem számára tartja fenn; Budán e célra a Vízivárost, Újlakot és a Tabánt javasolja kialakítani. A Kerepesi temetőtől a Dunáig nyúló részt és azon át a Gellérthegy alját, ugyancsak a kiírásnak megfelelően, gyárnegyednek szánja; ám sem itt, sem a kisipari-kiskereskedelmi negyedekben nem lát jelentősebb átépítési feladatokat. Úthálózati terve a kiírást ugyancsak Táncsics alapötletéből kiindulva fejlesztené tovább: Táncsics külső csatorna tervének hatását tükrözi ugyanis a mai Kis- ós Nagykörúton túl még egy harmadik (nagyjából a mai Dózsa György út és a temetőnél attól kifelé, a Mező Imre út és Hámán Kató utca vonalán vezetett), valamint a mai Hungária körútnak megfelelő negyedik körút létesítése. A körútrendszert, túllépve ezzel valamennyi más terven, ő (részben megkettőzve) átviszi a budai oldalra is, ahol megtervezi a Gellérthegyet megkerülő külső budai körutat is. A budai javaslattal egyetértőleg rendezi a Várba vezető útvonalakat is. Kifelé vezető új sugárutakat a megadottakon kívül viszont nem tervez — ezért később és ma is joggal marasztalják el, bár a forgalom későbbi megnövekedését igazán nem láthatta még előre. Nem ajánlja az utcák túlságos szélesítését sem, ami az ekkor már véglegesen beépített belső negyedekben nagyrészt nem is lett volna kivihető. A Táncsics tervében is már javasolt és azóta minden tervbe bevett északi és déli híd között Lechner jelöli elsőnek a mai Erzsébet-híd, valamint a Csepelt Soroksárral és Erzsébetfalvával összekötő hidak helyét; ez utóbbiak Lechner csepeli kikötő tervének szolgálatában is állanak. 0 ugyanis részint a hidak bal partján, részint Soroksárnál is tervez egy-egy kikötőt, ezenkívül fenntartja a Táncsics-terv két pesti kikötőjét és az újpesti kikötőt is. Közlekedésileg a teher- és a személypályaudvarok szétválasztását tervezi, és felismeri a város körül már kiépített vasúthálózat fejlődést gátló szerepét; világosan rámutat, hogyan ütköznek bele a sugárutak a vasútvonalakba. A gyakorlati építész javasolja a klíma figyelembevételével a középületeken a szép ízléses reneszánsz stílus alkalmazását; ebben talán a modern polgár ellenszenve is szerephez jut a gót, az antik és főleg a copf stílus alkalmazása ellen. Jellemzően hajlik a kompromisszumra a történetileg kialakult telekosztás miatt sok esetben szükséges hegyesszögben hajló falakból kiképzendő homlokzatok esetén: ezek is szépen megoldhatóak — vigasztalja magát. Lechner tervét ugyanúgy, mint a pályázati kiírást, hosszasabban ismertettük: végül is a városkép alapjaiban ezeknek alapján alakult tovább, nagyrészt azért is, mert Lechner rövidesen a főváros középítési igazgatójának rangját elnyerve, még évtizednyi időn át - több-kevesebb módosítástól eltekintve — ezeket követve működött. Ehhez képest a többi pályamű számunkra inkább csak a további városrendezési munkákban felhasználható lehetséges ötletek szempontjából érdekes. Am csak ötletek maradtak. Budapest Mint Jókai később, a városegyesítési törvény parlamenti vitájában ironikusan mondani városrendezés fogja: ezek a tervek, melyeknek megvalósítása legalább 1 milliárdba került volna, arra minsenek kezdetei ^enesetre alkalmasaknak bizonyultak, hogy őt A jövő század regényének megírásában megihlessék a modern nagyváros víziójával — s mint majd még látni fogjuk, e feladatukat nagyon jól teljesítették is. Valójában ui. e tervek mind abba a sokkal egyszerűbb és szerényebb városrendezési tervbe torkolltak bele, melyet a tervpályázat munkálatainak felhasználásával a Közmunkatanács mérnökei Pestre már 1872 folyamán kidolgoztak, és melyet már csak a városegyesítés után követett Buda, majd Óbuda városrendezési tervének kialakítása. Ezek a tervek végül is, akárcsak Lechner munkája, a pályázati kiírás koncepcióját viszik végig többé-kevésbé következetesen — ehhez képest a pályázat során jelentkezett gondolatokat is csak esetlegesen használják fel. Tulajdonképpen nem tehettek mást a már megépült város átrendezésére, az óriási költségek miatt is, már senki nem mert vállalkozni. A Reitter első tervétől eltelt tíz év alatt a nagy és színes elképzelésekkel indult városrendezési tervek sora végül is ebbe a józan és szerény tervbe torkollott bele. Nemcsak a hajózható csatorna terve tűnt el véglegesen, hanem a Duna-parti nagy sétányé is, és az egyetlen új Sugárutat kivéve végül is mind a városból kivezető, mind a körirányú utak a már meglevő topográfiai adottságokhoz alkalmazkodva alakultak ki. Nem a tervezők fantáziátlanságából, hanem a társadalmigazdasági fejlődés által támasztott igények s biztosított pénzügyi lehetőségek szerény volta folytán. Ám ezekhez képest s itt ismét csak a tervezők képességeit kell dicsérnünk — még mindig igen ötletesen és napjaink tanúsága szerint sem nélkülözve a nagyvonalúságot. A pesti városrész rendezési terve — mai városszerkezetünk és városképünk alapja a következő főbb rendelkezéseket tartalmazta: a belső, a Nagykörúton belül eső rész terve magában