Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

foglalta a mai Kossuth Lajos utcának nyolc Ölre való kiszélesítését, a mai Petőfi Sándor utcának a Bécsi utcáig leendő folytatását (tehát a Fehérhajó ház eltüntetését), a Városház utca kiszélesítését, a Váci utcai Újvárosháza előtt tér létesítését, a mai Vörösmarty tér szabályozását, az Újépület telektömbjének (Szabadság tér) szabályozását, a mai Bajcsy-Zsilinszky út mellékutcáinak a Nagymező utca vonalán túl egészen a Nagykörútig való meghosszabbítását, és így a két körút összekapcsolását, a Király (ma Majakovszkij) utca kiszélesítését, a Kertész utcának a Király utcáig való meghosszabbítását, a mai Szentkirályi, a mai Puskin és a mai Baross utcának, valamint az Üllői | út belső szakaszának kiszélesítését, a mai Dimitrov * tér szabályozását, kapcsolatban a Gönczy Pál és a Kinizsi utca kiszélesítésével. A Nagykörúton kívül eső terület két részre osztott: a Nyugati pályaudvar vonalától délkeletre eső, a Teréz-, Erzsébet-, József-és Ferencváros kültelkeit magában foglaló területre 122- Ybl Miklós, a városegyesítés korának a Dunáig - és a pályaudvartól északnyugatra eső, "nasy építésze. Marastoni József litográfiája vagyis a külső Lipótváros területére a felső Dunáig. Rajtuk át két körutat állapított meg a terv, egy belsőt: a Dunától a Csanády utca, a mai Élmunkás-híd, Szív utca, Rottenbiller utca, a mai Mező Imre út és a mai Hámán Kató utca felé, továbbá egy külsőt: a Hungária körutat. Sugárirányú utakkal (a meglevő Kerepesi, Kőbányai, Üllői és Soroksári utakkal) a városból kivezető forgalmat kielégítettnek vették, csak ezen utaknak a kiszélesítését tervezték. Kőbánya rendezésénél két vezérelv volt az irányadó; az egyik: Kőbányának mind a főváros belsejével, mind a közel fekvő helységekkel való helyes és célszerű összeköttetése; a másik: az itt összpontosult serféskereskedelem kellő figyelembevétele; az úthálózat eszerint is nyert megállapítást. Ezenkívül a terv még a következőket tartalmazta: a Városliget rendezését és kiegészítését, különös tekintettel a mai Népköztársaság útra és ennek a Városligetben való folytatására, a közraktárak elhelyezését a Duna mentén, a Kerepesi temető bővítését, az Aradi utca külső szakaszának áthelyezését, az Eötvös utca folytatását a Király, (a mai Majakovszkij) utcáig, a Lövölde tér rendezését, a Wesselényi utca folytatását a mai Tanács körútig, a mai Rákóczi út külső szakaszának kiszélesítését, a Népszínház utca folytatását a Teleki téren át a Józsefvárosi teherpályaudvarig, a József (a mai Krúdy Gyula) és Tavaszmező utca meghosszabbítását, a Nap utca folytatását a Kálvária (ma Kulich Gyula) téren keresztül, végül a Soroksári utca (a mai Ráday utca) és a Dugonics utca kiszélesítését. A külső Lipótváros rendezésénél különös gond fordíttatott a vasút és környékének rendezésére, továbbá arra, hogy a belső Lipótváros utcái a külső részben folytatást nyerjenek, s hogy a Duna és a külső Váci út között kellő számú közlekedési ér nyíljék. A terv új terekről és parkokról, illetőleg a meglevők kiegészítéséről is gondoskodott, de számolva az anyagi erőkkel. Az 1867 után kezdődő periódus így — megfelelően a gazdasági alap végül a politikai felépítményre is kiható változásának: az egységes nemzeti piac létrejöttétől is alátámasztva létrejött állami önállóságnak — megteremtette és meg is fogalmazta az így kibontakozó gazdasági és politikai fejlődésnek a főváros fejlesztésével kapcsolatos igényeit, és tervszerűen, öszszefüggő rendszerben megindította az ezek kielégítéséhez szükséges, központilag irányítandó munkákat is. A Duna-szabályozás, a városrendezési tervek, a hidak építése, a Nagykörút és az új Sugárút induló kiépítése azonban minden külön érvelés nélkül is egyre világosabbá tette, hogy a városok egyre több szállal összefűzött egyetlen egészet alkotnak. Olyan egészet, melynek eddigi kettős, sőt Óbudát tekintve hármas igazgatása éppen a városfejlesztéssel biztosítani akart központi funkciók zavartalan működése érdekében sem volt már sokáig fenntartható. Nem véletlen tehát, hogy éppen 1870 júliusában, mikor már folynak a Duna-szabályozás, a belső körutak és a városrendezés előmunkálatai, éppen Wahrmann Mór, a város gazdasági központtá válásában és továbbfejlődésében elsősorban érdekelt pesti kereskedő-tőkés réteg e legjellegzetesebb képviselője fogja benyújtani a javaslatot a képviselőházban Pest és Buda városa egyetlen várossá egyesítése érdekében.20