Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

Az irodalmi központ; a nagyvárosi tematika megjelenése vezető közgazdaságig lapja; a Budapesti Szemle a kor legszínvonalasabb értelmiségi folyóirata; a Vasárnapi Újság jelentősége polgári és kispolgári rétegek több generációjának világkép- és tudatformálásában még fel sem mérhető. E néhány, korszakunk végére is kiemelkedő, országos jelentőségű nagy sajtóorgánum körül azonban a korszakon végig több hosszabbrövidebb életű, együttesen igen nagy számú, különböző típusú hírlap és folyóirat kel életre és szűnik meg — valamennyi pest-budai nyomdák és kiadók vállalkozásában. E sajtó változatossága mellett főleg fluktuációja az, ami jól mutatja, hogy maga a kor, az induló polgárság, a polgárosodó nemesség és a kispolgárság is most kezdi kialakítani sajátos új ízlését, de az e sajtótermékek valamennyién ott látható pesti impresszum annak is jele, hogy az ízlés irányításában e rétegek már csak a főváros véleményét és szemléletét fogadják el, ill. törekvéseiknek csak az itt kialakult normát érzik adekvát kifejezőjének vagy mintájának. Pestnek e növekvő kulturális vezető szerepét nemcsak hírlapjai és folyóiratai biztosítják: legalább annyira a hírlapkiadással jórészt összefüggő, annak jövedelméből is táplálkozó, egyre monopolisztikusabbá váló könyvkiadása is. 1854-ben 571 magyar könyvet adnak ki; 1855-ben már 674-et, s ebből nem kis rész a szépirodalom: csak az ötvenes években végül is csaknem 100 regény jelenik meg. De közülük már egyetlen valamirevaló irodalmi termék sem jelenik meg vidéken: a növekvő kiadói tevékenység mellett is minden némileg is jelentősebb mű vagy folyóirat már pesti kiadónál lát napvilágot. Heckenast és Emich még a reformkorban indult kiadóvállalatai és mellettük 1857-től Ráth Mór Pest vezető könyvkiadói. Tevékenységük méreteit jól mutatja, hogy Heckenast 1873-ig, mikor a Franklin Társulatnak adja át vállalatát, kb. ezer kiadványra tekinthetett vissza, köztük a Vasárnapi Újságra. Emich 1868-ban 600 ezer forintért adja át nyomdaüzemét, kiadóját és bérházát az Athenaeum Rt.-nek, melynek korszakunk végéig igazgatósági tagja is marad: kezében van a Pesti Napló, a Hon, a Fővárosi Lapok, s olyan jelentős költőknek és íróknak életműve, mint Petőfi vagy Madách. Ráth Mór többek között Vörösmarty és Arany műveinek szerzői jogaival rendelkezik. Lapjaik, könyveik és részben még kalendáriumaik révén is e nagy kiadók az ország szellemi életének irányításában egyre nagyobb és egyre szélesebb területen érvényesülő jelentőségre tesznek szert bár mellettük még több nagyobb pest-budai nyomda is foglalkozik könyvkiadással. A könyvet pedig — immár tekintet nélkül pesti vagy vidéki, hazai vagy külföldi eredetére — a városegyesítés évére 39 könyvkereskedő juttatja el az olvasóhoz: ebből jellemző módon 34 Pesten működik, ahol nem kevésbé jellemzően az olvasók és könyvvásárlók területi elhelyezkedésére 19-nek a Bel- és további 8-nak a Lipótváros ad hajlékot — míg a Terézvárosban már csak 4, s ezen kívül a Józsefvárosban 1 könyvüzletet találunk. Buda mindössze 4 könyvkereskedése Buda kispolgári, kereskedelmi negyedében, a Vízivárosban működik - Óbudára már csak egy könyvesbolt jut. Pest-Budának ez a fölénye a könyvkiadásban (ami sajtójának és nyomdaiparának jelentőségével oly szoros összefüggésben jött létre) az irodalom művelői közül néhány év alatt még azokat is a testvérvárosokba vonzotta, akik Világos után elhagyták a várost, és akik annak kisebb vonzóereje esetén talán holtukig megmaradtak volna vidéki otthonaikban — megíratlanul hagyva azt, aminek elkészítésére végül is nagyrészt a városban találták meg az ösztönzést. Önmagában is rendkívül jelentős körülmény ez, hiszen Világos után a valamirevaló, a várost egykor irodalmi központtá tevő írók jelentős része hosszabb-rövidebb időre eltűnt a városból: kit börtön, kit vidéki internáltság, kit kényszersorozás, kit a megtorlástól való félelem tartott távol. Az 1850-es évek mintegy 140 novella- és regényírójából így már csak 11a pesti és 2 a budai születésű (köztük Eötvös, Vajda, Teleki László), s e 140 író közül mintegy fele 30 év alatti, és 40-nél csak 18-an idősebbek. Nemcsak Arany jön közülük Pestre — talán ő a legkésőbb, de 1860-ra már annak világos és programszerű felismerésével, hogy Budapesten kell megteremteni Magyarország irodalmi központját — , de vidéki születésűek a kor jelentősebb írói és azok az egyre kevésbé ismert nevű zsurnaliszták, irodalmi mesteremberek, kik az ötvenes évektől kezdve tárcáikkal, karcolataikkal megtöltik a pest-budai sajtót. Tulajdonképpen sokkal szélesebb réteg ez a valódi írókénál: jelenlétük azonban Pestnek nemcsak vonzóerejére, hanem a városi társadalom új műfaji igényeire és főleg irodalmi színvonalára igen jellemző. És arra, hogy a sajtó és a könyvkiadás, ill. a termékeinek fogyasztójaként szereplő társadalom — bár sok rájuk a panasz, és bizonyos, hogy nem is ok nélkül már megfelelő ellenszolgáltatást tudnak nyújtani annak, aki ezeket az igényeket megfelelő színvonalon lesz képes kielégíteni. Nem rendkívüli jövedelmek persze ezek egy szerencsés kereskedő vagy gyáros bevételeihez mérve, de biztosítják a tisztességes megélhetést. Am ennek fejében a sajtót táplálni kell, nemcsak folytatásos regénnyel (mely megindítja azt a szerencsétlen gyakorlatot, hogy az író folytatásokban írja regényét, egyenesen a nyomdagépbe, minden lehetőségét elveszítve így az utólagos javításnak), hanem krokival, tárcával, karcolattal, beszéllyel. 1850 és 1859 között Magyarországon 98 regény és 2526 novella jelenik meg, szemben a megelőző 30 év mindössze 30 regényével és 1500 novellájával, önmagában megmagyarázva minden