Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

szenvedélyes osztályharcos beszédekben szólították fel őket a szabad munkásállam megteremtésére és arra, hogy még fegyvertelenül is szegüljenek ellen a hatalom szuronyainak, hiszen joguk van követelni. A gyűlés résztvevői ezután gyászfátyolos kalapokkal, zárt sorokban — a lakosság nagy érdeklődésétől kísérve — a Városligetbe vonultak, ahol elénekelték a Marseillaise-t az új, az általános forradalmat dicsőítő refrénnel, majd kiosztották az Internacionálénak a párizsi kommünt méltató határozatát. Ezután a tüntetők az egylet Mária utca 9. sz. alatti székházához vonultak, ahol kitűzték a gyász lobogóját. Másnap a rendőrség letartóztatta a bécsi szociáldemokraták képviselőit, a következő napon pedig a Munkásegyletnek a főkapitányságon tiltakozó vezetőit. Az ellenük hűtlenség címén megindított per 1873-ra ugyan a vádlottak felmentésével végződött (bár a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet, annak indokolását megváltoztatva, nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányában hagyta jóvá — így immár elvben lehetővé téve a mozgalom üldözését is) — ám a per szándékoltan is hosszadalmas elhúzása a vádlottak hosszú vizsgálati fogságával végül is érzékenyen érintette a magyarországi munkásmozgalom s ezen belül (nemcsak a tagság döntő részének, de befogott vezetőinek majdnem egészükben pest-budai volta miatt is) kivált a szűkebb fővárosi mozgalom ügyét is. A per tartama alatt ui. egészen a kúriai ítéletig lehetetlen volt az egyesületi tevékenység folytatása; számolni lehetett vele, hogy a kormány a legcsekélyebb megmozdulást is fegyverül használja a vádlottak és az egész mozgalom ellen. A mozgalom így csak a munkásbiztosítóban, az óbudai egyletben és a pesti szakegyletekben működött tovább, bár utóbbiak működését állandó rendőri zaklatásokkal igyekeztek gátomi; még az engedélyezett szabóegyletnek sem engedték meg közgyűlés tartását. Más, már alakulóban levő szakegyletek alapszabályait nem is hagyták jóvá, és általában működésüket csak a karitatív és közismereti oktatási tevékenységre igyekeztek korlátozni, mindvégig különösen arra figyelve, hogy országos jellegű szervezkedés ne jöhessen létre. A helyzet már az elsőfokú felmentő ítélet után kezdett megváltozni. Farkas a két pesti szekció képviseletében még a kúriai ítélet előtt részt vett az Internacionálé hágai kongresszusán, mely leszámolt az anarchistákkal, és ugyanakkor került kapcsolatba a londoni emigrációban élő Frankellel, aki önálló proletárpárt megteremtéséhez adott útmutatásokat. Ennek első lépésekónt a Hágából visszatérő Farkas, ezúttal a per másik fő vádlottjával, Ihrlingerrel együtt, 1873. január 5-től megindította a Munkás Heti Krónika, ill. Arbeiter Wochen Chronik c. kétnyelvű hetilapot, ennek révén kezdve meg a vidéki szervezés fonalának felvételét. Következő lépésként a lap már megkezdte egy munkáspárt alapításának hangulati előkészítését is. A munkáspárt alakulása azonban ekkorra már nemcsak hangulatilag van előkészítve: az Általános Munkásegylet megalakulásától eltelt három év alatt, döntően a munkássajtó révén — illetve legalábbis csak azon át követhetően a magyarországi munkásmozgalom pest-budai vezetőségében a mozgalom ideológiájának bizonyos tisztulása is végbemegy. A folyamat nem volt egyszerű: a lassalleánizmustól az osztályharcig az út elég bonyodalmas volt, olykor vargabetűkkel. Főbb állomásai a fejlődésnek a Munkásegylet Szózata, melyben már kifejezésre jutott az egylet politikai jellege — majd az alapszabályokban az első utalások a proletár internacionalizmus igényével. A kispolgári demokratákkal, olykor utópista szocialistákkal való kapcsolatok során 48 örökségének tisztázására kerül sor a munkásmozgalom szempontjából. Ihrlinger röpirata már a 48-ban megoldatlanul maradt társadalmi kérdések megoldását, a demokratizmus megvalósítását látja a fő feladatnak. Később a mozgalom a kispolgárság és a parasztság felé is tisztázni igyekszik viszonyát. Mindezekben az írásokban olykor számos még az elméleti tévedés, következetlenség, hiszen a hazai mozgalomnak még nincsenek meg a maga képzett vezetői, és ezen a külföldről érkező irodalom és sajtóanyag is csak részben képes segíteni. Bécsből a Volksstimme, majd ennek utóda, a Volkswille 2— 300 példányban jár Magyarországra; Liebknecht lapjának, a lipcsei Volksstaatnak Pesten 80 előfizetője volt; az Internacionálé lapjából, a genfi Vorbotéből legfeljebb 200 példány érkezett, a zürichi Tagewachtból még kevesebb. 1871-ben az egylet Lassalle műveinek többszáz példányát hozatja meg Lipcséből, hogy terjessze az itteni munkások között. Ezentúl azonban a bécsi munkásvezetőkkel és az Internacionálé vezetőivel való szorosabb személyi kapcsolatok is legalább ennyire hatottak — ha nem is ilyen széles körben. Ezek után került sor 1873. március 23-án a pesti Beleznay-kertben, mintegy 800 résztvevővel a Magyarországi Munkáspárt alakuló gyűlésére. A program, nyilván óvatosságból, nem beszél a pártalakulásról, de kimondja a munkások szervezését, anyagi és szellemi érdekeik ,,óvását és előmozdítását". A bevezető szónoklatok azonban utalva arra, hogy a munkásság a létező pártok egyikétől sem várhat semmit, világossá tették, hogy az új pártnak már célkitűzése is különbözik bármelyik polgári pártétól. Elnöknek Ihrlingert, titkárnak Külföldit, pénztárnoknak Farkast választották. A Munkás Heti Krónikát a párt lapjává nyilvánították, előfizetését kötelezővé tették; az ebből befolyt összeg ismeretében feltételezhetjük, hogy az alakulás után egy hónappal az új párt taglétszáma már elérte a 2—3000 főt. Önmagában olyan körülmény, mely indokolja,