Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

életszínvonalat, társadalmi és gazdasági pozíciókat biztosít — kivált ekkor, mikor az újonnan épült házak karbantartása még csak kevés munkát okoz, az építkezést pedig éppen a város legjelentősebb, legdrágábbá váló pontjain a korszak végétől kezdve jelentős adókedvezmények fogják alátámasztani. Másrészt a házingatlan előnyös biztosíték is bármilyen induló vállalkozás számára. A háztulajdonnak e kettős funkciója az oka annak, hogy már a vezetőrétegbe csak legújabban belépettek csoportja is nemegyszer jelentős háztulajdont igyekszik felmutatni -s ezért találunk a legnagyobb adófizetők jegyzékének előkelő vezető helyein olyan nagy bér jövedelmű háztulajdonosokat, akiknél már a reformkorban sem találunk önmagában különösen nagy jövedelmű kereskedelmi vagy ipari vállalkozást. A háztulajdon lesz így az az elem, mely egyrészt fenntartja a gazdasági tevékenységben már stagnálni kezdő még régi réteg pozícióit, majd bevonja őket az új korszak vállalkozásaiba. Másrészt a háztulajdon stabilizálja már idejekorán a vezetőrétegbe feltört új elemek jórészét is, s ezáltal egyik legjelentősebb tényezője lesz annak a folyamatnak, melyben a heterogén elemekből végül is a főváros új vezetőrétege majd összekovácsolódik. S a háztulajdon az, mely átmenetileg, úgy látszik, aktívan is bekapcsolja e rétegbe annak ötödik elemét: a budapesti, itt letelepedett és itt adózó arisztokráciát és dzsentrit is. Persze, önmagában az adózó házbirtok ez utóbbi réteg fővárosi kapcsolatát és itteni társadalmi jelentőségét illetőleg még meglehetősen formális ismérvet nyújt. A kapcsolatok azonban jóval mélyebbek, s a pest-budai háztulajdon ennek már inkább csak okozata, mintsem oka. Mert végignézve ezeknek az arisztokratáknak névsorát, szinte kizárólag azokkal a családokkal találkozunk rajta, melyeknek korán árutermelésbe kezdő nagybirtokai számára már a századfordulótól kezdve Pest jelentette a piacot és így a várost is — de akiknek terményei ugyanakkor Pest piacának is egyre jelentősebb elemét jelentették. Elsősorban Pest, Fejér, Szolnok és Dél-Heves, valamint Veszprém megyei nagybirtokosok ezek. Pest megyéből agyömrői gróf Telekiek, a gróf Beleznayak, a báró Lipthayak, Orczyak, Podmaniczkyak, Prónayak; a középbirtokos Földváryak és az ekkor még ugyancsak köznemes Vigyázók elsősorban pedig a Foton is birtokos gróf Károlyiak, akik éppen korszakunk első felében építtetik itt Ybllel fényes, temetkezési helyül is szánt templomukat. Fejér megyéből ugyancsak ők mint Fehérvárcsurgón is birtokosok, s mellettük a lovasberényi gróf Czirákyak, Veszprémből az éppen ekkor, 1857-ben grófi címet nyert dégi Festeticsek és a gróf Nádasdyak; Szolnok megyéből az abonyi gróf Telekiek és a gróf Szápáryak — s a távolabbi Alföldről pedig a vasútvonalak révén most hirtelen Pest közelségébe és a pesti piac vonzáskörébe került békési báró Wenckheimek, gróf Almássyak és ismét az itt, Hódmezővásárhely környékén is birtokos gróf Károlyiak játsszák a vezetőszerepet. Természetszerűleg gravitálnak ezenkívül Pest felé a Délvidék kifejezetten a terménykereskedelemből kinövő újsütetű arisztokratái és dzsentrijei: a gróf Karácsonyiak, a Gyertyánffyak, Jakabbfyak, Lukácsok — sa Felvidék déli pereméről vastermelésük révén ugyancsak a városhoz kötődő Andrássyak. Ezek a valóban már teljesen polgári pesti érdekeltségek állnak e csoport igen jelentékeny, roppant jövedelmű és jórészt nagy múltú pesti ingatlanbirtokai mögött. 1873-ban Pest legnagyobb 500 adófizetője között 38 arisztokratát találunk; az első 100-ból pedig 13 a mágnás, elsősorban nagy pest-budai bérházak tulajdonosai. De a bérházak mellett elsősorban ők azok, akik megindítják most a város építésében már ismertetett magánpalota-építkezéseiket is: hogy közülük csak a Múzeum körül a Károlyi-, a Festetics- és a Pálffy-palota éppen korszakunkban végbement építését említsük. Ezt az arisztokrata csoportot mely minden konzervatizmusa, Habsburg-hűsége mellett is elég pontosan felismerhetően elkülönül a XVII XVIII. századi nagy, hagyományosan aulikus, társadalmi központját Bécsben s családi és politikai kapcsolatait a birodalmi arisztokrácia felé kiépítő, magas udvari rangokat viselő dunántúli és részben felvidéki arisztokráciától -sajátos módon bizonyos liberális vonások is jellemzik, és kibontakozó árutermelése révén kétségtelen hajlam a kapitalizmus igenlésére, sőt egyre inkább aktív befolyásolására. Pest első nagy zsidó terménykereskedői is — ha vagyonuk útja részleteiben még tisztázandó is valószínűleg ennek az arisztokráciának terményeit forgalmazva alapozzák meg pozícióikat, s a korszakunkban Pestre érkező vidéki tőkések közül is sokan ezeknek az arisztokratáknak uradalmi központjaiból, mezővárosaiból indulnak el. Ezek az arisztokraták ülnek ott a reformkortól kezdve és korszakunkban is a város első részvénytársasági vállalkozásainak vezetőségében. Sokan jelentős szerepet játszanak közülük az abszolutizmus elleni főnemesi ellenzékben (és nem is csak az ókonzervatívok táborában), továbbá — mint majd még látni fogjuk — a városok kulturális és mindenirányú társadalmi életének megszervezésében is. S igen jellemző, hogy tőlük fog kiindulni (a régi polgárság közönyétől vagy éppen ellenszenvétől kísérve) korszakunk végére a Fővárosi Közmunkatanács és közvetve végül is a városegyesítés eszméje is. A kiegyezés évtizedei első kormányainak arisztokratái is elsősorban ebből a pesti érdekeltségű csoportból verbuválódnak, jeleként egyrészt annak, hogy e csoport pesti kapcsolatai mögött még mélyebb, a magyar kapitalista átalakulás erős irányítását célzó igények is állottak, másrészt — és újból -