Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

új arányai jelölik ki a régi polgárság funkcionális utódjának tekinthető, ugyancsak alakulóban levő középrétegek helyét is. Ennek az immár új alapokon rendeződő polgárságnak, és ezáltal az egész városnak is élén A nagy^ a legvagyonosabb polgárok csoportja már azokból áll, akik elsősorban képesek a város új köz- Polgárság ponti funkcióira támaszkodni, sőt akiknek legnagyobb részét éppen ezek az új funkciók juttatták fc be a legvagyonosabb elemek közé. Heterogén csoport ez, mely végig az egész korszakon át állandó mozgásban, alakulásban van. A városegyesítés előestéjén mint láttuk — találunk ugyan köztük még a feudális polgárságból indult elemeket is, de igen nagy számban az új funkciók nyomán a testvérvárosokba zúduló vidékieket is: elsősorban kereskedőket, kisebb számban gyárosokat és az e csoportokból kinövő bankembereket. Van közöttük jellegzetesen értelmiségi típus, de nagy tömegű a járadékos, sőt az arisztokrata és a dzsentri is. Ha csak az 500 forint felett adózókra korlátozzuk is vizsgálatukat, a városegyesítés évében alig 1000 családból áll e réteg: közülük a valóban vagyonosok száma azonban még a félezret sem éri el. A pusztán az egykorú vagyoni viszonyokra támaszkodó elemzés nem is adhat teljes és reális képet erről a rétegről, csupán fejlődésének bizonyos fő tendenciáit és jellegzetes típusait emelheti ki. E fő tendencia kettős: egyrészt a régi nagypolgárság mindazon elemeinek elszigetelődése és meginduló kihullása a város vezető rétegéből, melyek nem képesek a városok új gazdasági funkcióihoz kapcsolódni — másrészt az egész országból a tőke és vállalkozókedv s az erő meginduló áramlása a testvérvárosok felé. Az első tendenciát ugyan fékezi és korlátozza a régi polgári vagyon jelentős részének még korán ingatlanba — elsősorban házbirtokba történt — invesztálódása, de a másikat elősegítik a Gründerzeit és ezen belül a hazai gazdasági fejlődés már ismertetett sajátos, elsősorban Pest-Budán megnyíló lehetőségei. A két ellentétes fő tendencia szintéziseként pedig megindul és korszakunk végéig jelentősen előrehalad a városok ezekből az ellentétes elemekből összekovácsolódó új tőkés nagypolgárságának kialakulása. Ehhez csatlakozik harmadik, inkább gyanítható, mintsem bizonyítható tendenciaként a nagybirtokos arisztokrácia átmenetileg megkísérelt benyomulása a város vezető rétegébe. E folyamatban a régi nagypolgárságnak ha még nem is hanyatlását, de már kezdődő lassú elszigetelődését legkorábban megindult folyamatként - a pesti görög kereskedők útja példáz- [ za. A görög-macedón kereskedők a XVIII - XIX. század fordulóján még oly fontos és viszonylag széles rétege — megfelelően a város sajátosan balkáni kapcsolatai bizonyos háttérbe szorulása- I nak, s e réteg az ipari és hitelügyi vállalkozásokkal szemben eddig tanúsítani látszott tartózkodásának — ekkor ugyanis már kezd némileg veszíteni gazdasági súlyából is. Hozzájárul ehhez nyilván az is, hogy gyakorlatilag szinte megszűnik a réteg sajátos nemzetiségi bázisa is. A balkáni államok felszabadulása a török alól ugyanis megszünteti e balkáni eredetű elemek szórványokban letelepült tömegeinek utánpótlását, elősegíti asszimilációját. Pest-Buda e görög-macedón nagypolgári rétegének létszáma így már az ötvenes évek közepére nagyon csekély. Az egyházin túl életüknek társadalmi és nemzeti keretéül is szolgáló pesti görög egyház híveinek száma ekkor már csak 852, 1869-re aránylag még kevesebb lesz (a rohamosan növekvő létszámú románokkal együtt is alig 1200 fő). Ám ezen belül is a görögök számbeli csekély súlyát jól érzékelteti az, hogy 1850- 51-ben, két év alatt csak 12 keresztelőt és 9 esküvőt tartanak; temetést viszont annál többet, 16-ot. A nagy görög családok (közülük sokan már a XVIII —XIX. század fordulója óta magyar nemesek vagy éppenséggel főnemesek is) így görögökként egyre jobban elszigetelődnek a város társadalmában. Anyagi helyzetük egyelőre még csak egyre kedvezőbb és egyre stabilabb lesz. Kereskedelmi tőkefelhalmozásukat ők ugyanis már a XIX. század legelején, sőt a XVIII. század legvégén pesti ingatlanokba kezdték befektetni: a városegyesítés évére így már a város legjobb pontjain nagy jövedelmű házak vannak kezükben, és ezek értéke s a belőlük származó járadék a népességszám rohamos növekedésével együtt erősen nő. Ugyanakkor egyre erősebben fordulnak el a gazdasági tevékenységtől: értelmiségi, közhivatalnoki pályák felé orientálódnak. Megindul előkelő patriciátussá válásuk, amit egyelőre még — felekezeti különállásuk folytán is indokolt — egymásközti házasodásaik is tovább erősítenek, hogy végül még halálukban is egymás mellé zárkózzanak az ekkor megnyitott Kerepesi temető egyik előkelő parcellájában. A fejlődésben már megállt, bár vagyonilag még erős görög nagypolgárságnak minden szempontból ellenpólusát Pest most kibontakozó terménykereskedő nagypolgársága képviseli. Láthattuk, hogy a sajátosan balkáni áruk a pesti piacon stagnálni kezdő kereskedelmével szemben az új típusú szállítási lehetőségek bázisán roppant gyorsasággal hogyan nő hatalmasra a korábban / kevéssé jelentős szemestermény- és állatkereskedelem. Pest korábbi, már meglevő terménykereskedelme természetszerűen nem erre volt beállítva, de a városok társadalmában jórészt hiányzott is az a réteg, mely erre hirtelen és az egész piacon uralkodni képes erővel rá tudott volna állni. Aki ezt meg tudta csinálni — főleg a kisebbek, a reformkorban még háttérbe szorultak között —, most hirtelen meggazdagodhatott. Mellettük az ötvenes évek közepétől kezdve azonban megindul a vidéki, tekintélyes, egy-egy területen már megfelelő kapcsolatokat és ennek gyümölcse-