Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

61. Az egykori Hungária Szálloda az 1870-es évek elején (Szkalnitzky Antal). Fametszet most nyílik meg a város, és akik féllábbal még az őket elbocsátó távoli falvakban, e szegényes szatócsüzletek, vegyeskereskedések vagy a külvárosi utcasorokat végigjáró házalók útján ismerkednek meg először a kapitalizmus révén távoli országok gyárainak, ültetvényeinek most olyan közelre jött, immár általuk is elérhetővé vált csodás termékeivel, eledeleivel, iparcikkeivel. Ám minden fejlődés ellenére a tőkefelhalmozásra ekkor még a kiskereskedelem is csak korlátozott lehetőségeket nyújt. A reformkorból elinduló s már korszakunk elején is nagyobb kereskedések — így elsősorban már a textilkereskedelemnél említett szakmák vezető cégei — természetesen kivételes helyzetben vannak; az előkelő belvárosi vagy lipótvárosi szaküzletek tulajdonosainak nevén már korszakunk végén nagy bérházak állnak. A most induló rőföskereskedőnek, szatócsnak, kis fűszeresnek azonban egyelőre a meginduláshoz szükséges tőke megszerzése is nagy nehézséget okoz: hiszen ellentétben a szabó vagy cipész néhány szerszámmal már megnyitható műhelyével, a települt kereskedőnek, bármilyen szerényen indul is, de már raktárra van szüksége — és megindulva sem igen vonhat ki egyhamar tőkét üzletéből felhalmozás, tartalékképzés céljából. Ez magyarázza a kiskereskedők között a legszegényebb adókategóriáknak a kisiparéhoz képest kisebb — ám valójában semmivel sem magasabb életszínvonalat sejtető — részesedését. De ez sem gátolja, sőt éppen magyarázza azt, hogy a kiskereskedők között mégis aránylag magas a bukások és a csődök száma. Szegényes vevőkörének megtartása érdekében a kiskereskedőnek — ha szerényen is — hiteleket kell nyújtania, ami természetszerűen csökkenti mobilitását. így annak próbáját, hogy a kiskereskedelem végül is mennyire tud majd megerősödni, stabilizálódni, s a felhalmozás milyen lehetőségeit fogja biztosítani, most még nem lehet előre látni: ezt — ugyanúgy, mint a kétségtelenül eleve rosszabb alapállásban levő kisiparnál is -- a következő korszak fogja csak megmutatni. Kétségtelen azonban, hogy a kiskereskedelem fejlődésének perspektívái a városegyesítés pillanatában biztatóbbak: konkurrense legfeljebb csak az egyes kereskedőnek van, de nem magának a kiskereskedelemnek, melynek bázisát a városi népesség feltartóztathatatlan növekedése állandóan erősíti. Ugyanez a kettéágazó fejlődési tendencia (csekély számú, aránylag nagy jövedelmű elemeknek A vendéglátó-és ugyanakkor népes, szegény rétegnek kialakulása felé) figyelhető meg a kereskedelem és az ipar ipar egy speciális részben az iparral is rokon, az egykorúak által következetesen oda is sorolt - határterületén, a legősibb szolgáltató iparban, a vendéglátóiparban is. A megoszlást itt elősegítette, hogy a vendéglátóipar fejlődésének bázisa maga is kettős volt: egyrészt a város forgalmi központ jellegének kibontakozása, mely vasúton, hajón egyre több és több utazót árasztott a városba — másrészt a város saját népességszámának növekedése. Ezen túl olyan speciális tényezők is közreműködnek fejlődésében, mint részint az ízlés és életforma városiasodása, polgárosodása, részint a rossz lakásviszonyok és ugyanakkor a konjunktúrában bizonyos területeken aránylag magas kereseti lehetőségek. Különleges jelentősége van e szempontból a népességszám növekedésében a magányos nőtlen emberek: a városba vidékről vagy külföldről szerencsét próbálni beáramló munkások, napszámosok nagy számának is. Míg az átmenő forgalom a szállodák, vendégfogadók, részben az éttermek és cukrászdák, addig a növekvő állandó népesség nagy tömege a kávéházak, korcsmák, kávé- és pálinkamérések számát növelte nagyra.