Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

56. A Dreher-féle sörgyár Kőbányán. Litográfia, 1863 A szesziparhoz kapcsolódva kell megemlíteni a pest-budai sörgyártás kibontakozását is. A nagyüzemi sörfőzés kezdetei az ötvenes évekre nyúlnak vissza, de maga az ipar — megfelelően az iparfejlődés általános menetének csak a hatvanas évek elején kezd nagyobb lendületet venni. Az ötvenes évek elején Pesten, ill. az akkor még Promontornak nevezett Budafokon hat kisebb serfőzde működik, melyek a városegyesítés idejére különböző viszontagságok után három nagy sörgyárban egyesülnek. Az egyik egy bécsi sörgyáros, Dreher Antal alapítása, aki schwechati gyárát eladva, a hatvanas évek elején az egyik kis pesti gyár bázisán 640 ezer forintért építi fel hatalmas kőbányai gyárát. A másik a pesti kétszeres gőzmalom-tulajdonos Haggenmacher Henrik kezére jutva, Budafokon fejlődik nagyüzemmé; a harmadik, az Első Magyar Részvényserfőzde már felerészben pesti terménykereskedők tőkéjével alakul naggyá; egy negyedik kísérlet (a Király Serfőzdéé) a három másik serfőzde összefogására 1873-ban felszámolni kényszerül. 1875-re az ezek után megmaradt három nagy sörgyár már évi 715 ezer akó sört gyárt, 228 lóerőnyi gőzgéppel és mintegy 280 munkással. A termelés volumenét tekintve ez Magyarország akkori 232 serfőzdéje mintegy 600 ezer hektoliternyi termelésének csaknem felét jelentette jeleként annak, hogy Pest-Budán e vonatkozásban is roppant erős területi koncentráció jött létre. A testvérvárosok így a terményfeldolgozás alapján kibontakozó gyáripara előbb-utóbb SZÚK- A vas-, fémségképpen érvényesíti hatását az ipar többi ágában, mindenekelőtt a vas-, fém- és gépiparban és gépipar is. A pest-budai, még 1848 előtti indulású szerény öntödék és gépműhelyek, melyekből a pesti gőzmalmok első berendezései kikerültek, a nagyipari fejlődés útján ugyancsak nem bizonyultak versenyképeseknek. Már láttuk a fiatal Ruszwurm, valamint a Dobbs és Zimmermann-féle vállalkozások gyors bukását, de akik túljutottak a pest-budai ipari fejlődés mélypontján, sem tudják mindig fenntartani magukat. Nemcsak a Hengermalom különben sem jelentős öntödéje és gépműhelye vegetált csupán végül a malom javítóműhelyévé fejlődve vissza —, a Werther-féle gépkészítő műhely is megszűnik a hatvanas évek elejére, a Hoffmann-féle vállalkozás sem bírja tovább 1863-nál, Wittwindisch Bernát 1851-ben létesült gépműhelyéről sincs adatunk 1861 után, és 1867-ben megszűnt Knutzen gépműhelye is. Hanyatlásuk oka nyilvánvaló: nem volt lehetőségük a hatalmasra fejlődő s egyre nagyobb gőzgépeket igénylő pest-budai malom-és szeszipar igényeinek kiszolgálására, hiszen a hetvenes évek elején ezen üzemekben már nagy külföldi, főleg angol gőzgépek működnek. Azonban nem tudták tartani a versenyt a külföldi mezőgazdasági gépgyártással, annak már nagy sorozatokban készített cséplőgépeivel, gőzekéivel stb. sem. Valójában nem tudott fellendülni a kisebb műhelyek közül egyszerű mezőgazdasági eszközök (így elsősorban az általa tökéletesített ekék: a Vidats-ekék) tömeggyártására berendezkedni egyedül képes Vidats-féle gépgyár sem. Története jól mutatja, hogy a tőkehiány és az ezáltal különösen érezhetővé váló külföldi verseny a mindvégig minden lényeges technikai újítás nélküli vállalkozást mennyire vissza tudja tartani fejlődésében, még akkor is, ha az olyan reális tömegigényekre épül, mint amilyenek a hazai mezőgazdaság szükségletei voltak. Mert Vidats bár 1859-ben megkísérli gyárának részvénytársasággá való alakítását, kudarcot vall. Nyilvánvalóan a pesti kereskedelmi tőke Vidatsnak a nagy külföldi, így elsősorban angol cégek pesti lerakatai versenyének kitett vállalkozásában, annak még viszonylag szerény igényei mellett (a már beruházott 250 ezer forint tőke mellé részvények útján még 400 ezret akar szerezni) sem lát fantáziát. A hazai nagyobbszabású gépipar számára valamely monopolizálható technikai újítás nélkül ekkor már nincs lehetőség konkurrálni a külföld termékeivel. Ilyennel pedig a gyár nem rendel-