Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

kezik, bár Vidats fia a gyár bázisán igen széles körű politikai és közéleti tevékenységet fog kifejteni. Az ellenpéldát, a kezdeti tőkehiányt is pótolni képes technikai újítás lehetőségét a fővárosi vas- és fémipar fejlődésében legjobban Ganz gyárának Vidatséval szembeni hatalmas karrierje bizonyítja. Pedig Ganz is csak egy vízivárosi öntőműhelyben kezdte meg munkásságát három évvel Vidats után, 1845-ben. Felhalmozott tőkéje azonban 1851-re már lehetőséget ad arra, hogy öntödéjének nyersanyag-ellátását a kohóművektől függetlenítendő betársuljon egy bánsági vasbányába és vasgyárba. A bánya gazdag készletei azután lehetővé teszik számára a tömeggyártásra való áttérést is, ám Vidatscsal ellentétben, aki a tömeggyártásnak az akkori Magyarországon kínálkozó két területe közül a mezőgazdaságot választotta, Ganz jobb érzékkel a vasút felé fordul. Ebben az is vezette, hogy időközben a vasúti kerekek kéregöntését egy találmányával sikerült tömeggyártás céljaira is alkalmassá tennie. Ez majd 1855-től lehetővé teszi Ganz számára, hogy gyára betörjön a vasúti felszerelések világpiacára, szélesítse gyártmányainak választékát és mindezeknek következtében gyorsan hatalmasra bővítse üzemét. Amit jól mutat, hogy a gyár 1869-ben már önmagában is 1 millió 825 ezer forint értéket képvisel ehhez járulnak Ganz ingatlanai és értékpapírjai, további mintegy 300 ezer forint értékben. A rohamosan bővülő vállalat műszaki gárdája 1859-ben három német mérnökkel erősödik: egyiküknek még nagy szerepe lesz a főváros és az ország iparának fejlődésében: Mechwart András a neve. A megfeszített munka ugyanis felőrölte Ganz idegzetét, 1867 végén, néhány héttel a 100 ezredik kerék öntésének megünneplése után öngyilkos lett. A vállalatba ekkor a svájci örökösök társtulajdonosként bevonták a három mérnököt, ám a cég még ebben a formában sem maradt hosszú életű. A nagytőke, mely Vidats gyárában nem látott lehetőségeket, éppen úgy mint a malomiparnál, azonnal megérezte a Ganz-gyárban a lehetőségeket: 1869 tavaszán pesti kereskedők és banktőkések egy csoportja megvette a gyárat a svájci tulajdonosoktól és a pesti társtulajdonosoktól, akiknek nagy összegű részvényjegyzésre nyújtottak lehetőséget. Az új részvénytársaság 2 és fél millió forint alaptőkével 1869 áprilisában alakult meg formálisan is, s első éveire további fellendülést mutathatott ki. Már 1869-ben Sziléziában, Ratiborban fiókgyárat nyit, 1872-ben vasbányát és vasolvasztót vásárol. Ez évben már 42 és fél ezer vasúti kereket adnak el, és a tiszta nyereség 336 ezer forintot, az osztalék pedig 12 %-ot tesz ki. A városegyesítés éveinek nagy gazdasági válsága azonban a Ganz Rt. helyzetét is megrendíti majd: a társtulajdonosok közül kettő elhagyja az országot. Mechwart azonban ittmarad, s pompás üzleti és legalább akkora műszaki érzékkel a vállalatot a városok mint láttuk: ekkorra már hatalmasra felnőtt — nagy malomiparába fogja bekapcsolni egy olyan, a vállalat eddig elsősorban öntödei profilját már a gépgyártás felé fordító találmánnyal, melynek jelentőségét majd az egyesített főváros ipartörténete fogja igazolni. Pest-Budának a malomipar árnyékában kibontakozó vas-, fém- és gépipara természetesen nem korlátozódott csupán erre a két jellegzetesen eltérő sorsú gyári üzemre — mint ahogy az említett régi üzemek hanyatlása sem zárta ki újabb üzemek felemelkedését. így Ganz mellett, ha nem is olyan mértékben, még a Schlick-, az Oetl- és a Röck-gyár is jelentősebb szerephez jutott. Az első kettő, Ganzhoz hasonlóan, elsősorban (céhes kisipari műhelyből kinövő) vasöntöde volt; gépesítettségük az ötvenes években még aránylag csekély, de mindhárom gyár munkásainak létszáma már felül volt a 100-on, ha az 500-at még nem érte is el. Jeleként azonban annak, hogy tevékenységük benne feküdt a gazdasági fejlődés fő irányában, 1868-ban Oetl cégét 600, Schlicket 500 ezer forint alaptőkével részvénytársaság veszi át. Az Oetl-gyári vállalkozás azonban, úgy látszik, nem bizonyult jó befektetésnek, mert 1872-ben a gyár már ismét egyéni céggé alakult, a Schlick-gyár viszont évi 300 — 350 munkással mintegy 25 ezer q vasat dolgozva fel, részvénytársaságként vészelte át a pénzválságot. E régebbi cégek mellett a Gründerzeit a vasiparban - nyilván Ganz eredményeit is látva a közlekedési eszközök gyártása felé fordulva, túlnyomórészt a malomalapításban is érdekelt pesti kereskedők tőkéjével s néhány nagybank közvetítésével egy mezőgazdasági gépgyáron kívül két hajógyári és három vagongyári részvénytársaságot is létrehozott. Ha a hetvenes évek elején ezek a cégek a válságok hatására felszámolni kényszerülnek is, a termelőberendfv zések részben fennmaradnak, biztosítva, hogy a részben külföldről idetelepített munkásság és az üzem néhány sikeres éve alatt felhalmozott termelési tapasztalatok tovább élhessenek a testvérvárosok iparában — legfeljebb más hazai tőkés csoportok részére folytatva termelőmunkájukat. 1875-re így a vasöntéssel Budapesten két részvénytársaság (Ganz és Schlick) és két egyéni üzem (Oetl és Neumann) foglalkozik, 118 lóerős gépeket működtetve, 1018 alkalmazottal, évi közel 200 ezer q-nyi termeléssel. Rajtuk kívül nyolc gépgyár is dolgozik, összesen 153 lóerővel és 937 alkalmazottal (ebből egyedül a MÁV kezére átment hajdani Magyar Svájci Gépgyárban 42 lóerejű gőzgép mellett »585 alkalmazott dolgozik). Azonban még két vagongyár, hat gazdasági gépgyár, tíz gépjavítóműhely, három hajógyár és négy vasúti műhely kéményei is ott füstölögnek a város peremén. Persze, ahogy közülük a gépgyárak nagyobb része is még csak