Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
A Valero-gyár példája bizonyítja azt, hogy a XVIII. század fordulóján a tőkeerős vállalkozás minden akadály ellenére, állami támogatás nélkül is fenntarthatta magát, sőt piaci igények pontos ismeretével történő megfelelő üzemeltetéssel gyarapodni is tudott. A Valero család tőkeerősségének megvoltak ugyan a korlátai; vagyonuknak több mint a fele ingatlanokban feküdt, de ezeknek az ingatlanoknak egy része „hasznot hajtó" ingatlan volt: gyár- és raktárépületek. A gyár fellendüléséhez, megerősödéséhez nagymértékben hozzájárultak a francia háborúk konjunktúrája által biztosított lehetőségek, valamint az is, hogy sem Pesten, sem az országban számottevő konkurrenciával nem találkoztak. Kísérleteztek ugyan Pesten néhányan ekkor is selyemgyárak felállításával, a Valero-gyárral azonban versenyezni nem tudtak. Példa erre Wagner Ignác bécsi származású és itt tanult selyemszövőmester 1795-ben létesített pesti üzeme, amely a Helytartótanácstól 1800-ban kapta meg a „befugte Fabrik" elnevezést és az ezzel járó jogokat (köztük az inasfelszabadítás jogát). Szövőszékeinek a száma 1795— 1807 között 10-ről 30-ra emelkedett, Wagner Ignác gyára szolid, szerény keretek között a dekonjunktúra idején is fennmaradt, Tőkéje azonban mindvégig elégtelen volt ahhoz, hogy a Valero-gyárral versenyezni képes üzemet hozzon létre. Igen rövid ideig működött Esterberg Jónás 1803-ban alapított kis selyemszövő műhelye. A francia háborúk konjunktúrája a selyemiparban nem tudott érvényesülni, és a konjunktúra megszűntével csak két üzem, a Valero- és a Wagner-féle tudta folytatni — csökkentett mértékben — a termelést. 1790 után az 1816-ban kezdődő dekonjunktúráig Pesten, Budán és Óbudán 16 új üzem (céhes kereteken kívülálló műhely) alakult. Ezeknek az üzemalapításoknak csaknem a fele a textiliparban történt, A két új — és nagy nehézségekkel küszködő — selyemgyáron kívül ebben az időszakban négy kékfestő üzem keletkezett, illetőleg erősödött meg Óbudán. Goldberger Sorrendben az első az a kékfestő műhely, amelyet — a hagyományok szerint — 1784-ben „kéknyomó alapított Goldberger Ferenc aranyműves. Szepességi fehérített vásznat, valamint osztrák és vaszongyara qqq^ árut [ s festett. Üzemének nagyságáról pontos adatok abból az időből nem maradtak fenn. Azt tudjuk csak, hogy 1817-ben már két háza volt Óbudán, s ezek közül az egyik egy berendezett „kéknyomó vászongyár", amely ebben az időben meglehetősen kisméretű és kisteljesítményű lehetett, 59 óbudai kék- Óbudán 1809-ben hét zsidó kékfestő műhely működött Goldberger Ferenc gyárán kívül. festő E műhelyek közül Kanitz Löbl Dávidé volt — Goldberger után — a legrégebbi: 1788-ban alaműhelyek kult _ Az'l790 -es években már két óbudai házban működött, 20 — 25 munkással. Grün Jakab és Deutsch Izsák üzeme 1807-ben alakult. 1810-ben már 16 munkást foglalkoztatott. Ez a munkáslétszám egy év alatt 30 főre emelkedett. Félkész és kész áruiknak az értéke 1811-ben 856 500 forint volt, és ebben az esztendőben gyári kiváltságot is kaptak. Ugyancsak ebben az évben kapott gyári kiváltságot Boskovics Hirschl kékfestő üzeme is, amely még a Grün- és Deutsch-féle üzemnél is nagyobb volt, hiszen munkáslétszáma a napszámosokon kívül 42 volt, és évi vászonszükségletük 20 320 véget tett ki, 1 253 688 forint értékben. A Goldberger-féle üzem nyilvánvalóan eltörpült ekkor e nagy és tőkeerős vállalkozások mellett. Azonban mind a négy — a kis óbudai kékfestő műhelyek sorából kiemelkedő — kékfestő üzemnek ebben az időben volt egy közös vonása: a vállalkozások kereskedelmi jellege. Szepességi, lengyelországi, csehországi és ausztriai vásznat vásároltak össze nagy mennyiségben, és ezt megfestve adták el, főleg vidéki üzleteikben. Grünnek és Deutschnak, valamint Kanitznak Debrecenben, Goldbergernek Pesten és Debrecenben, Boskovicsnak pedig Óbudán, Pesten, Debrecenben, Aradon, Szegeden, Gyulán és Nagyváradon volt üzlete. Goldberger és Kanitz az 1800-as évek elején pesti nagykereskedői jogosítványt is szerzett magának. Kadisch— Ugyancsak a konjunktúra idején alakult kereskedelmi tőkével, a kereskedelmi és ipari tevéMauthner- kenység összekapcsolása révén Pesten posztógyár. A Kadisch —Mauthner—Kanitz nagyKamtz posztó- kereskedői cég a XIX. század eleién előbb a Komárom megvei Maikon létesített posztómanufaktúrát, majd a kereskedés további és a majki manufaktúra termelésének egyre növekvő hasznából egy posztóüzemet, és azt a legkorszerűbb gépekkel rendezte be. Mivel a majki és a pesti üzemekben készített posztót forgalomba hozatal előtt kallózás és kikészítés céljából még Brünnbe kellett küldeniük, s így a szállítási költség és a 4—5 hónapi időveszteség igen megdrágította az árut, Rákospalotán 1815-ben kallómalmot építettek. Ily módon a posztókészítés egész munkafolyamatát koncentrálták. Ez az egymást kiegészítő (pesti és palotai) posztómanufaktúra a tulajdonosok, különösen Kanitz Joachim tőkeerősségének következtében, a hadiszállítások elmaradása után a dekonjunktúra idejében is tudott — a katonai megrendelések révén — egy ideig fejlődni. 60 A francia háborúk konjunktúrájának Pesten, Budán és Óbudán a textiliparon kívül elsősorban a bőr- és szeszipar fejlődésére volt hatása, tehát olyan iparágakra, amelyeknek a nyersanyagszükséglete nagy részben a pesti kereskedelmi forgalomból könnyen biztosítható volt.
